Központ
2017. november 24. péntek, Emma
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Borús
Vasárnap
Borús
Eső
Hétfő
Eső

„Marosvásárhelynek felelőssége van!”

Nemes Gyula december 4, 2015 Társadalom

A szórványosodás ellenszere

– Beszélgetés Vetési László református szórványlelkésszel, szórványkutatóval –

Vetesi Laszlo 1

Vetési László református lelkész, egyházi író, szórványkutató, szociográfus 1953. december 26-án született Székelyudvarhelyen. 1976-ban végzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben. 1990-től szórványügyi előadó, az egyházkerület Szórványgondozó Szolgálatának vezetője. November végén Vetési László Szórványhelyzet–Szórványfeladatok címmel tartott előadást a várhegyi templomban megszervezett presbiter-szövetségi konferencián. Ez alkalommal kérdeztük azokról a feladatokról, amelyeket a marosvásárhelyi magyar közösségek kellene felvállaljanak a Mezőségen vagy más közeli helyeken szórványban élő magyar közösségek identitásának megőrzése érdekében.

– Mennyire van jelen a szórványprobléma Marosvásárhely környékén?

– Tudjuk, hogy Marosvásárhely több arcú etnikai régió találkozási és ütközési pontján fekszik. A Közép-Maros, a Nyárád, a Kis-Küküllő völgye magyar, a Kelet-Mezőség, a Székely Mezőséget leszámítva részben magyar és erősen szórvány. A Maros völgye Ludasig átmeneti nyelvi régió és erőteljes szórvány. Ott, ahol tömbben él együtt a magyarság, nincs nagy veszély, de érdekes módon ott, ahol már nagyon elfogyott, ott „már” nem jelent „veszélyt” a többség számára. A harc a kiegyensúlyozottabb vidékeken folyik, mint például Marosvásárhely, Szászrégen vagy Marosludas. Vásárhely az egész erdélyi magyarság küzdelmeinek kiemelt frontvárosa lett. Jól látszik ez olyan jelképek megtörésében, rombolásban, mint például a kétnyelvűség kiegyensúlyozottsága, a „felirat-háború”. Egyfelől a városon belül, másfelől a magyar jellegű falu-gyűrűben: Jedden, Szentkirályon, Szentannán, Koronkán folyik a térfoglalási verseny. De Marosvásárhelynek mindig küldetése is volt, és ma felelőssége van a térség magyarsága és magyar szórványainak irányába is! Azt azonban meg kell érteni, hogy minden etnikai sérülésre, fájdalomra a másokon, a környékbeli mélyszórványokon való segítés öröme és sikerélménye a gyógyír.

Vigyáznunk kell anyanyelvünk tisztaságára!

– Mit tehetnek a belső szórványosodás ellen az egyének?

– Elsősorban vigyáznunk kell anyanyelvünk tisztaságára! Ezt elkezdhetjük már akkor, ha magyar nyelvű tévéadókat nézünk, magyar nyelven használjuk telefonunkat, számítógépünket. Mert itt kezdődik a szórvány, amikor a legintimebb eszköztáramat, életvitelemet átadom egy másik kultúrának. Legtöbbször tiszta kényelemből, unalomból. Itt már elindulunk a lejtőn! Ugyanilyen fontossága van annak is, amit úgy szoktunk megfogalmazni: „minden magyar gyermek járjon magyar iskolába.” Van egy hibás mentalitás a magyar szülők körében, éspedig az, hogy a gyermek jobban tud érvényesülni az életben, ha például román iskolába jár. Ez tévedés. Szerintem a térvesztés kritikus, az asszimiláció előszobája a hibás iskolaválasztás. Egy másik gond a családalapítás. Ma Erdélyben négy házasságból egy vegyes. A szülők megítélése szerint „jó partit kell kötni”, a többi nem fontos. A mi programunk azt hirdeti: Magyar fiúnak, magyar lányt! Keress magadhoz hasonlót! De ehhez igen nagy a közösségszervezők felelőssége, elsősorban az egyházaké. Alkalmat kell teremteni az anyanyelvi kiscsoportok létrejöttéhez. Sajnos a fiatalok ma az utcán, a szórakozóhelyen, munkahelyen, interetnikus környezetben ismerkednek, ami nem a legmegfelelőbb környezet a „belső” párválasztáshoz.

– Mit tehetnek az intézmények a szórványosodás ellen?

– Két évtizede hangoztatom, hogy ha akarat lenne hozzá, a Mezőséget mint szórványokat Marosvásárhelyről és Kolozsvárról kiindulva igen sikeresen meg lehetett volna erősíteni. 50–50 kilométer lefedése jutott volna egy-egy városnak, az itt élő ezernél több értelmiségnek. Ez lett volna a pedagógusok, a lelkészek, az egyetemisták feladata. Nem értem, miért nem történt ez meg erőteljesebben, ez a testvéri kéznyújtás és cselekvés.

„A művelődési életet ki kell szállítani a falvakba!”

– Hogy mit lehetne tenni? Elsősorban az anyanyelvet, az igehirdetéssel a bibliai szót és ennek közösségi élményét, a művelődési életet ki kell szállítani a falvakba! A tanítók, tanárok, lelkészek hétvégeken megszervezhetnék a közösségi életet, ösztönzők lehetnének a délutáni, hétvégi oktatásban. A vásárhelyi színház, a színjátszó csoportok 1989 előtt még rendszeresen kijártak szórványvidékre, a legkisebbekre gondolok természetesen, és volt kevéske pénzük is hozzá. A Maros Művészegyüttes fő hivatási területe volt a Mezőség is. Cseh Judit például végigénekelte a Mezőséget, Széllyes Sándor végig rigmusolta, az együttes „megtáncoltatta” a keveseket is, erőt sugárzott, bizakodást és reményt. Ma ezt miért nem lehet? Napjainkban is az együtteseink, színjátszóink „törpe-csapatokat” hozhatnának létre, gyülekezeti házakban, templomokban is előadható frappáns műsorral. Kíváncsi lennék, mikor volt utoljára Ölyvesen vagy Uzdiszentpéteren, Tusonban vagy Kissármáson, a madarasi tanyákon magyar jellegű művelődési „törpe”esemény.

Vetesi Laszlo 2

– Kérem, soroljon fel pozitív szórványsegítő példákat.

– Nagy felelőssége van az önkormányzatoknak, az egyháznak is a szórványosodás elleni harcban. De hála Istennek, vannak bőven marosvásárhelyi és környékbeli pozitív szórványsegítő példák. Fel kell sorolnom néhányat, megérdemlik az érintettek, de elnézést is kérek, ha sokan kimaradnak. A vásárhelyi Mezőség-járást 1989 után Kövesdi Kiss Ferenc tanár kezdte, aki a Mezőség lelkiismereteként utazott, szervezett, felhívta a figyelmet mindenre, amit látott. Fülöp G. Dénesné nagytiszteletű asszony negyedszázada van jelen a Mezőségen is, és nem csak a nagycsaládosok, gyermekek, a rászorulók segítésében, de minden szeretetszolgálati misszióban. Egy éve adtunk hálát Mezőszengyelen annak, hogy a bergenyeiek, a panitiak áldozatából és néhány vállalkozó támogatásából megszépült a Debreczeni László által tervezett templom. Ugyanez a „csoda” történt meg Mezőpagocsán is Mezőtóháton is. Dicséretes a kissármási Molnár házaspár marosszentkirályi gyermekotthonának szórványprogramja is, Szabó Izolda mezőmadarasi tiszteletes asszony két évtizedes közösségépítő szorgoskodása. A végére hagytam a nagy és összmagyar összefogás egyik legszebb példáját, az „Angyalok a Mezőségen” karácsonyi csomagakciót, melyet az Erdélyi Magyarokért Egyesület önkéntesei, Bálint László elnök irányításával szerveznek és amely a Belső-Erdély időseit, magányosait karácsonyi figyelemmel öleli át, immár a negyedik esztendeje.

– Hogyan lehetne megmenteni a lelkész nélküli parókiák épületeit?

– Vannak arra is pozitív példák, hogy egy-egy nagyobb egyházközség testvérgyülekezetévé fogad egy-egy szórványgyülekezetet, és minden lehetséges módon támogatja. Például templomkarbantartásban, gyermekprogramban vagy karácsonyi csomagok összeállításban. Üres parókiáink, visszakapott felekezeti iskoláink épületeibe egy-egy vásárhelyi nevezetes történelmi iskola ifjúsága, gyülekezeti ificsoport tanulmányi házat hozhatna létre, Nagyölyvesen, Oláhdellőn, Feketén, vagy épp Mezőbándon. Ugyanakkor ifjúsági találkozók szervezésével, a más gyülekezetek ilyen jellegű alkalmainak látogatásával ismerkedési lehetőséget is teremthetnek a fiatalok részére. A nagyobb közösségek fiataljai induljanak szórványba romosodó templomokat, bozótokban elsüllyedő magyar temetőket, nemesi sírokat kitakarítani. Így megérezhetik az együtt segítés katartikus erejét. Vannak tehát sikeres példák, és ezeket folytatni, bővíteni kell. A szórvány és a Mezőség Marosszék egészére, de valamennyink lelkiismeretére van bízva.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 1067

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.