Központ
2020. december 03. csütörtök, Ferenc, Olívia

Megemlékezések korlátok közé szorítva

Nemes Gyula március 20, 2020 Társadalom

(A kegyelet koszorúi Nagyernyén és Sáromberkén)

Az új, világjárvánnyá fokozódott „vírustámadás” korlátokat szabott minden közösségi rendezvénynek, megemlékezésnek, ünneplésnek, nemcsak a Székelyföldön, Erdélyben, hanem Kárpát-medence-szerte, sőt világszerte is. Elmaradt a március 10-én már több éve Marosvásárhelyen megtartott Székely Szabadság Napja, és Nemzeti Ünnepünk is szűk korlátok közé szorult. De idén már 30 éve annak is, hogy a „fekete március” alkalmával emberek veszítették életüket a magyarellenes pogrom során. Nagyernyében és  Sáromberkén megkoszorúzták az 1990. március 20-án meggyilkolt áldozatok sírját.  

1848 kora tavaszán nemcsak a pesti márciusi ifjak lelkét érintették meg a „testvériség, egyenlőség, szabadság” eszméi, hanem egész Magyarország és Erdély népét is. A magyar forradalom híre hamar eljutott Erdély délkeleti részére, a Székelyföldre is. Ebben a kezdeti időszakban, a szabadság eszméjét még együtt köszöntötték a magyarok, románok és a szászok, de sajnos ez elég rövid ideig tartott. Már május közepén a románok Magyarország és Erdély uniója ellen tiltakoztak, és nem sokkal később az erdélyi szászok is erre az álláspontra helyezkedtek. A Habsburg uralkodóház és a megszálló osztrák hatalom által felbujtatott-felfegyverzett nemzetiségek és a magyarok közt véres harc vette kezdetét, amely nagyon sok áldozattal járt. Az önvédelemből fakadó szabadságharc – orosz katonai segédlettel történt – vérbefojtása után pedig következett a megtorlás: kivégzések, börtönbüntetések, kényszermunka, száműzetés… – a magyar nevű osztrákbarát árulók hathatós közreműködésével, segítségével. A hajdani marosszékiek nagy számban vettek részt az 1848-49-es eseményekben (sokan elestek, mint például a nagyernyeiek közül Szenner Lázár honvéd őrmester, Csernátoni Elek 16 éves huszár és Szikszay János) és a mai marosszékiek igyekeznek erről évente megemlékezni. Idén is így történt, bár sokkal visszafogottabban. Marosszentgyörgyön például, a tervezett nagyszabású ünnepség helyett nagyon szűk körben zajlott le Petőfi Sándor forradalmár-költő helyi szobrának a megkoszorúzása, március 13-án. A helyi elöljárókat és a kevés számú hallgatóságot Tóth László Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja köszöntötte.

A forradalom leverése után azonban még élt a remény, hogy a szabadságharc újra kirobbantható és a Habsburg uralom eltávolítható.  Ezt próbálták meg azok a magyar hazafiak, akiket aztán – árulás folytán – úgy ítéltek el, mint a Makk-féle összeesküvés résztvevői. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Gálffy Mihály, Horváth Károly és (Bágyi) Török János udvarhelyszéki, háromszéki és marosszéki főparancsnokokat. A kivégzés helyére 1875-ben felállították „a székely vértanúk” emlékművét, ahol 2013 óta, a kivégzés évfordulóján, a Székely Szabadság Napját ünneplik, nemcsak a Maros megyeiek, hanem az ide érkező székelyföldi székelyek és anyaországi magyarok is. Idén elmaradt az esemény, de szimpátiarendezvények zajlottak több más helyen (pl. Budapest, Sepsiszentgyörgy).

Erdély, Székelyföld történelemének további alakulását jól ismerjük könyvekből, történelmi tanulmányokból: kiegyezés, első világháború, román megszállás, Magyarországhoz való visszacsatolás, kis magyar világ, második világháború, kommunista diktatúra, 1989 decemberi események… és fekete március. A Temesváron – Tőkés László református lelkész és a köré tömörülő hívei bátor kiállásának köszönhetően – kirobbant, de csakhamar Bukarestre és más – főleg erdélyi – városokra is átterjedő 1989. decemberi kommunistaellenes események lezártak egy korszakot és egy újat nyitottak meg, melynek hajnalán az erdélyi magyarság őszintén hitte és remélte, hogy ezután szabadon nyilvánulhat meg minden téren. De talán túl naivak voltak vagy túl nagyot haraptak a szabadság gyümölcséből, mert az a torkukon akadt és kellemetlen utóízt hagyott a szájukban a mai napig. Az 1990 fekete márciusi pogrom lehervasztotta a mosolyt az arcokról, és lelassította a kibontakozóban levő demokratikus folyamatokat. A kommunizmus alatt korlátozott jogaikat kérő magyarokat március 19-20-án a Görgény völgyéből és a Felső-Maros menti román falvakból toborzott félrevezetett, ittas tömeg támadta meg. Március 19-én megtámadták és megostromolták a marosvásárhelyi RMDSZ székházat, melynek során Sütő Andrást és a bennrekedt magyarokat súlyosan bántalmazták – miközben a rendőrség tétlenül szemlélte az atrocitásokat. A székházban lévők közt voltak a nagyernyei Ferenczi József és Nagy Árpád is. Március 20-án, Marosvásárhely főterén nagyszámú magyarság gyűlt össze követelve az előző napi események tetteseinek megbüntetését és Kincses Előd hivatalába való visszahelyezését. A fegyvertelen magyarokat az előző napi helyekről újra mozgósított, fehérfegyverekkel ellátott románok támadták meg, melynek következtében véres összecsapás alakult ki. A megyeszékhely felé igyekvő támadók egy részét Sáromberkén, Nagyernyében és Marosszentgyörgyön megállította és visszaűzte a helyi magyar lakosság. Az összetűzés során életét vesztette Sáromberkén Gémes István és Nagyernyében id. Csipor Antal.

2020. március 7-én Sáromberkén a Gémes István, Nagyernyében pedig az id. Csipor Antal sírjánál a kegyelet koszorúit helyezték el. A nagyernyei köztemetőben összegyűlt kevés számú emlékezőt Jánosi Ferenc polgármester köszöntötte, majd Szász Attila helyi református lelkipásztor hirdette Isten igéjét (Máté 24, 12–13) és tartott megemlékező beszédet a 63 éves korában szomorú körülmények közt elhunyt id. Csipor Antal sírjánál. „Amikor Csipor Antalra emlékezünk, egyben azokra az időkre is emlékezünk, amikor szabadságba vetett reményeink lángja 1990 márciusában olyan hamar kialudni látszott. Annyira hamar, hogy mi magunk sem hittük, hogy ez lehetséges. Hiszen alig néhány hónappal azelőtt, 1989 decemberében a szeretet ölelt magához mindannyiunkat, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélünk, milyen a hitünk. Mindannyian valósággal fürödtünk az elnyomatás oly sok fájdalmas esztendeje után végre megszerzett szabadságban. De közös örömünk nagyon rövid volt. Egész addig tartott, amíg a gonoszság körülöttünk megsokasodott mely együtt járt azzal, hogy a szeretet sokakban meghidegült. 1990 márciusáig. Azóta felnőtt egy generáció, akik közül sokan csak hallomásból ismerik a történteket, de azért kell az áldozatok emlékét ébren tartanunk, hogy ne ismétlődhessen meg a fekete március” – mondta Szász Attila lelkész. Ezt követően a megemlékezők közt jelen lévő Kincses Előd ügyvéd szólt az 1990-ben elesett id. Csipor Antal családjához és jelentette ki, hogy jogászként az a véleménye, hogy az elhunytat akarattal gázolta halálra a teherautó vezetője és „ha normális országban élnénk, akkor már rég felelősségre vonták volna” az elkövetőt. Marosvásárhelyiként tisztában van azzal, hogy ha Sáromberke, Nagyernye és Marosszentgyörgy akkor nem szűri meg az agresszorokat, talán még tragikusabban alakultak volna a megye központban történt események – mondta még Kincses Előd.

Márkos Pál az 1990-es helyi eseményeket elevenítette fel, olyan részleteket közölve, amelyek kevésbe ismertek, majd Kádár Zsolt gróf Wass Albert A gyökér megmarad című versét szavalta. A megemlékezés ezt követően tovább folytatódott a helyi kultúrotthonban, ahol a Bekecs Néptáncegyüttes tartott folklórműsort.

Fotók: Ferenczi Sándor

Share Button
Ennyien olvasták: 1077

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.