Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Megfenyegette a bírót a négyszeres gyilkosság erdélyi vádlottja

Központ január 20, 2015 Társadalom

A bírói tanács elnökét fenyegette, szidalmazta a négy emberöléssel és fegyveres rablásokkal vádolt V. Sándor a másodfokú büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán.

Bonnie es Clyde ügy,Pest Megyei Bíróság  / ARCOKAT KITAKARNI!!!! /

A romániai születésű, magyar származású középkorú férfi 2003-ban jött Magyarországra és az eljárás adatai szerint 2008-2010 között megölt két százhalombattai férfit és egy vietnami házaspárt, továbbá társaival több fegyveres ékszerbolti rablást követett el, melyek során sok tízmillió forintot zsákmányoltak.

Az eljárás adatai szerint a négy áldozatot V. Sándor lőtte le közvetlen közelről. Egyiküknek előre megástak egy gödröt, és ott végzett vele az elsőrendű vádlott. A vietnámi házaspárt rendőregyenruhában, intézkedést színlelve tartóztatták fel, a sértettek pedig később már hiába könyörögtek kegyelemért azzal, hogy odaadják a pénzüket, az elsőrendű vádlott fejbe lőtte őket.

A 2010-ben elfogott V. Sándor két és fél éve első fokon tényleges életfogytiglant, négy társa, aki az élet elleni cselekményekben is közreműködött, 16-17 év fegyházat kapott. A büntetőügy ügyészi és védői fellebbezések folytán került másodfokon a táblára. Mindeközben V. Sándor ellen Romániában is vádat emeltek ott elkövetett fegyveres rablások miatt.

Kedden a táblán az utolsó szó jogán szólalhattak fel a vádlottak. V. Sándor, amint belépett a tárgyalóterembe, magyarul folyamatosan szidalmazta, fenyegette a bírói tanács elnökét, de kiabált a tolmáccsal és saját védőjével is. Néhány perc után az elsőrendű vádlottat a felfegyverzett büntetés-végrehajtási dolgozók kivitték a teremből.

A többi, súlyos bűncselekmény miatt bíróság előtt álló vádlott az utolsó szó jogán megbánását fejezte ki, bocsánatot kért a sértettektől és többen arról is beszéltek: ha tudták volna, hogy gyilkolni fog V. Sándor, nem tartanak vele. V. Sándor élettársa, T. Emese másodrendű vádlott elmondta, hogy szülei megölésével fenyegette az elsőrendű vádlott, ha nem vesz részt a bűncselekményekben. “Nagyon sajnálom! Nem tudtam ellene tenni” – mondta a sírva a fiatal nő.

A kettősgyilkosságban közreműködő többi vádlott-társ is arról beszélt, gyilkosságban nem akart részt venni, de nem tudott “kihátrálni” az eseményekből. Bocsánatot kértek a sértettektől és méltányos ítéletet kértek a bíróságtól, hogy kapjanak még egy esélyt az életben.

A tábla várhatóan február elején hirdeti ki másodfokú ítéletét.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 424

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.