Központ
2018. július 20. péntek, Illés

Megnyitja kapuját az új ruhába öltözött Teleki Téka

Központ augusztus 22, 2012 Társadalom

tekaMegnyitja kapuját az új ruhába öltözött Teleki Téka

A Teleki Téka alapítója, gróf széki Teleki Sámuel (1739–1822) korának egyik legképzettebb bibliofilje volt. Gyűjteményét kezdettől fogva közkönyvtárnak szánta, és egész életében dolgozott a bibliotéka gyarapításán – olvashatjuk a Téka honlapján. Az épület – ahol a könyvtár ma is működik – a 17.–18. században épült barokk stílusban. A Wesselényi családtól örökölt házhoz Teleki Sámuel 1799–1802 között emeltette azt a szárnyat, ahol gyűjtött könyvei most is az eredeti elrendezésben tekinthetők meg.

A Teleki Téka épülete a közelmúltban külső-belső felújítás alatt állt, ezért zárva volt a látogatók előtt. A könyvtárban folyó tevékenységről, a felújítási munkálatokról és a közelgő megnyitó ünnepségről Lázok Klárát, az intézmény osztályvezetőjét kérdeztük.

– Mutassa be, kérem, a Teleki Téka mai munkatársait?

– A Teleki Téka valahogy mindenkoron többet jelentett egy egyszerű munkahelynél, ez a kezdetektől fogva elhivatottság kérdése is volt. Sorolhatjuk itt az egykori Tékásokat, beszélhetünk akár Zsigmond Irmáról, aki titokban régi magyar irodalomórákat tartott a Tékában a nyolcvanas évek szorításai közepette, vagy Deé Nagy Anikóról, aki doktorátusi értekezésében tárgyalta a Teleki Téka és Teleki Sámuel történetét. Ma sincs ez másként, a Teleki Tékában dolgozó hét ember mindegyikéről elmondható, hogy legjobb tudása szerint dolgozik a Tékáért, és egy ilyen könyvtárban szükség is van erre. Szinte minden területet megpróbálunk becsülettel ellátni. Amellett, hogy mindannyian elvégezzük a szükséges könyvtárosi feladatokat, valahogy kialakultak azok a területek, ahol mindannyian szakemberként is segíteni tudjuk az intézmény működését. Kovács Bányai Réka a könyvtári szakmunka minden csínjának-bínjának ismerője. László Annamária a Tékáról-tékában folyó kutatások felelőseként, Márton Krisztina restaurátorként, Petelei Klára, Weisz Szidónia a Téka múzeumának tolmácsolóiként, Kovács G. György a Bolyai Múzeum őreként, én pedig menedzseri-marketinges közönségszolgálatos mindenesként veszem ki részemet a Tékáért és annak közönségéért folyó munkából. Jómagam ugyanakkor egyrészt a csapat munkáját próbálom összefogni, másrészt megvan a magam víziója arról, hogy a Teleki Tékának milyen helyet kellene elfoglalnia a tudományos palettán, illetve a közösség életében, s ezt próbálom lassan, kis lépésenként életbe ültetni.  

– Hány könyv van a leltárukon? Azon kívül, hogy betér a kutató olvasni, búvárkodni, milyen más eseményeknek ad otthont az intézmény?

– Körülbelül 210–220 000 könyv van a leltárunkon. Egy könyvtár könyveinek számát nagyon nehéz pontosan meghatározni, mivel egy cím – ami 1 leltárszám alatt van – néha lehet 20 kötetes is, viszont az is megtörténik, hogy egy öt kötetes munka minden kötetét külön leltárszám alatt tartják nyilván. Ami a Tékában folyó tevékenységeket illeti alapfeladataink az olvasóterembe látogató kutatók, olvasók kéréseinek eleget tenni, illetve szakszerűen bemutatni a Téka kiállításait az ide betérő érdeklődőknek. Fontosnak tartjuk ugyanakkor a Téka anyagainak tudományos kutatását, illetve a kutatóknak szükséges könyvtári segédanyagok elkészítését. Emellett próbáljuk kihasználni a Téka közösségépítő, didaktikai potenciálját is. Immár negyedik éve indítjuk újra gyerekprogramjainkat. A Márton Krisztina gyakorlati foglalkozásai, illetve az általam vezetett Tékagyerek „workshopok” és meseolvasó délelőttök a könyvet és az olvasást próbálják közelebb hozni a gyerekekhez.

– Sokat hallottunk arról, hogy több mint félezer könyv tűnt el a Tékából. Sikerült ezeket visszaszerezni? Kézre kerültek az eltulajdonítók?

– Ez az ügy sajnos még nincs lezárulva, folyik még az eljárás, úgyhogy semmit nem tudok még erről mondani. Amint lesz eredmény, természetesen közöljük majd a nyilvánossággal.

– A közelmúltban felújítás alá került a könyvtár épülete. Mióta folynak a munkálatok? Miből is áll a felújítás tulajdonképpen? Ki biztosította az anyagi hátteret?  

– Hangsúlyoznám, hogy teljes, külső-belső felújításról van szó. Tehát nemcsak külső tatarozás folyt az elmúlt években, hanem mind a raktárak, irodák, mind az olvasótermek és múzeumi terek megújultak. Ilyen méretű javítás nem volt még a Tékában. Ennek anyagi hátterét fenntartónk, a Maros Megyei Tanács biztosította, de támogatónk közé tartozik a Kulturális Minisztérium, az egykori Vidékfejlesztési Minisztérium, a bázeli és marosvásárhelyi Teleki Téka alapítvány is.

– Mikorra fejeződnek be a tatarozási munkák? Milyen időponttól válik újra látogathatóvá, kutathatóvá a könyvtár? Szerveznek-e nyitóünnepélyt?

– A Teleki Téka ünnepélyes megnyitójára augusztus 25-én, szombaton 10 órától kerül sor. Szeretettel várunk mindenkit az ünnepségre a Téka udvarán. A felújított tárlatok mellett bemutatjuk Értékek és kuriózumok c. időszakos kiállításunkat is, mely a Téka „leg”-jeiből nyújt válogatást a közönségnek. A megnyitó hangulatát a marosvásárhelyi Filharmónia harsonanégyese, illetve a kolozsvári Passeggio táncegyüttes barokk táncai emelik. Este 8-tól pedig a Tiberius vonósnégyes udvari koncertjére várjuk az érdeklődőket. Jövő héten, augusztus 28–31-e között Téka Nyílt napokat szervezünk, mindenkit várunk az új olvasóteremben szervezett bemutatóinkra, ahol az intézményben folyó tevékenységekbe – restaurálás-konzerválás, kutatási lehetőségek, olvasótermi szolgáltatásaink, gyerekprogramjaink – nyerhetnek betekintést az ide látogatók. Augusztus 31-én, pénteken 17 órától nyitjuk a Bolyai Emlékmúzeumot. Azért külön, mivel ezzel is szeretnénk aláhúzni a fontosságát ennek az emlékszobának. A megnyitó után a Bolyais Világtalálkozóval közös programpontként egy Marosvásárhelyről szóló irodalmi összeállítást láthatnak, illetve Kővirág koncertet hallgathatnak a Téka udvarára betérők. Este 9 órától pedig Kocsis István Bolyai Jánosról szóló monodrámáját Sebestyén Aba előadásában tekinthetik meg. A látogatókat augusztus 25-étől várjuk kiállításainkra, az olvasótermet pedig – a nyílt hét rendezvényei miatt – szeptember 4-én nyitjuk. A nyitvatartási idő továbbra is hétfő kivételével minden nap a múzeumi terekben, illetve kedd-szombat az olvasóteremben. 10–18 óra között hétköznap, valamint 10–13 óra között hétvégén. Mindenkit várunk majd a gyerekprogramjainkra is.


Share Button
Ennyien olvasták: 234

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.