Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Mesés gyermekkor

Központ október 5, 2017 Társadalom

A mese az első olyan szellemi, morális, lélektani iránytű a gyerek életében, ami segít eligazodnia a világban, s nemcsak képzelőerejét élénkíti, szókincsét színesíti, hanem – a pozitív végkicsengésű történeteknek köszönhetően – olyan életbátorsággal, reménnyel is megtölti „batyuját”, amit „hamuba sült pogácsaként”vihet magával az életútra, s felnőttként is bármikor elővehet, erőt meríthet belőle. Ezt vallja dr. Kádár Annamária pszichológus, a Mesepszichológia-könyvek szerzője, aki A népmese szerepe az érzelmi intelligencia fejlesztésében címmel tartott előadást vasárnap, október 1-jén, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban.

Kádár Annamária előadásából kiderült, hogy a mese sokrétűen hat a gyermek fejlődésére, szimbolikusan kódolja az élet, a világ megismeréséhez szükséges tanításokat.  Kimutatták, hogy a gyerekek, akik rendszeresen hallgatnak történeteket, egy-másfél éves korral megelőzik korosztályukat nyelvi fejlődés, szókincs, mondatszerkesztés, szövegértés terén, és a koncentrációs képességük is fejlettebb az átlagosnál. A mese gyógyító erejére is találtak bizonyítékot: a veszélyeztetetten kis súllyal született és krónikus beteg gyerekek esetében megállapították, hogy a mese hatására (hang tonalitása is változik ilyenkor) javultak a fiziológiai mutatóik.

A mese nem a valóság ellentéte

A mese elterjedt, közbeszédben rögzült jelentése alapján valótlan, valósággal össze nem egyeztethető vagy annak ellentmondó világot takar. Ez azonban felületes megközelítés, amely nem veszi figyelembe a mesébe kódolt valóságmintákat, fikció és valóság összefüggéseit. Kádár Annamária szerint a mese a tévhittel szemben nem elidegenít a világtól, hanem közelebb visz hozzá, azáltal, hogy szimbolikus kódokkal, viselkedési-erkölcsi mintákkal vértezi fel az életútját megkezdő egyént. A történetek jellegzetes mozzanata, amikor a hős elindul szerencsét próbálni, olvasható az önállósági törekvések megfelelőjeként, a gyereket a komfortzónából való kilépésre tanítja, ami nélkül a személyiségfejlődés elképzelhetetlen. A jelképes mesei vándorút mindig a rend felbomlása utáni egyensúlykeresésről, újrarendeződésről szól. Ez az életmese folyamatosan újrakezdődik, ahányszor nehézségekkel, krízishelyzetekkel kell szembenéznünk. A mese nem hazudik ideális világot: megvan benne a szerepe a jónak és a rossznak, a kettő egyensúlya teszi teljessé. Ez belső világunk kivetülése, hiszen nekünk is meg kell küzdenünk belső sárkányainkkal, félelmeinkkel szorongásainkkal, akárcsak a hősnek. A segítőtársak jelképezhetik rejtett belső erőforrásainkat, tartalékainkat, amelyeket krízishelyzetekben, nehéz életesemények során mozgósíthatunk.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése

Az előadó elmondta, hogy a gyereknek hat-hétéves koráig nem alakul ki az érzelemszabályozása, vagyis az érzései uralkodnak rajta, azok irányítják. Nagy érzelmi viharok dúlnak még azokban is, akiken ez kívülről nem látszik. A gyerek óvodás kora végéig csak jó és rossz érzéseket tud elkülöníteni, nem érti az átmeneteket, hogy valakiben ez a kettő keveredhet, az érzelmek ambivalenciája csak kisiskolás korban jelenik meg. Addig gyakran él meg lelkiismeret-furdalást, ha egy szeretett személy (pl. anya) iránt haragot érez. A mesék ugyanakkor lehetőséget nyújthatnak a negatív érzelmekkel való megküzdésre: a kisgyerek például büntetlenül utálhatja a gonosz szereplőt, akibe belevetíti negatív érzéseit. Ha valami negatív éri őket, a gyerekek első reflexe – nem véletlenül – a történés elmesélése, visszamondása, így tudják beépíteni ezt a negatív eseményt az élettörténeti narratívájukba. Ez a felnőtt élet kiegyensúlyozottságának egyik kulcsa is: a negatív történéseket nem elfojtani kell, hanem kimondani, beépíteni a személyes narratívába. A mese a „minden jó, ha a vége jó” tanítással közvetett módon pozitív életszemléletre tanít, amit a gyerek úgy dekódol, hogy – függetlenül attól, hogy milyen kudarccal, krízissel kell szembenéznie – majd jóra fordul a helyzet. Bármilyen negatív élmény beleszőhető a mesébe, a történet egyfajta katalizátora az érzéseknek. A ráismerés öröme, hogy valamihez pozitív élmények kapcsolódnak, már önmagában segít egy negatív érzelmi állapotból való kilépéskor. A gyerekek még a „minden lehetséges” világában élnek, erre a mágikus gondolkodásra rímel a mese, és fontos, hogy ezt a gyermeki énrészt felnőttként se veszítsük el. A mesélés nemcsak a gyerek, hanem a szülő érzelmi intelligenciáját is fejleszti azzal, hogy kiszakítja a rohanásból, megtanítja csendet teremteni és ráhangolódni gyermeke érzelmi világára.

Hogyan meséljünk a gyereknek?

A mese szimbolikus úton nyújt feloldozási lehetőséget. Kádár Annamária kifejtette, az a legfontosabb, hogy szülőként ne avatkozzunk ebbe a folyamatba, tehát ne próbáljuk meg kívülről megfejteni, kognitívan értelmezni azt (pl. úgy félsz, mint a nyuszi a mesében). A mesének a végét sem tanácsos magyarázni, vagy kikérdezni a gyereket a mese tanulságáról, az ugyanis közvetett módon az attitűdben, a gyerek világhoz való viszonyulásában fog leképeződni. A gyerek életében fontos az állandó rítusok megteremtése, ez az ismétlődés az élet változékony körülményei között biztonságot nyújthat. Esti rítus lehet például a mesemondás, ami segít a belső kiegyensúlyozottság megteremtésében. A szakember véleménye szerint ideális lenne, ha minden szülő ötven percet, egy órát tudna a napból az esti rítusra szentelni. Ilyenkor fontos kizárni a zavaró gondolatokat, az itt és mostban létezni. A rítus kezdetét – a gyerek temperamentuma, érintéshez való viszonya függvényében –fontos jelölni valamivel (pl. mesegyertya, kendővel megérintjük a gyerek arcát, varázscsepp), így idővel habituálódik, vagyis feltételes reflexszé válik számára a más állapotba való helyezkedés. A mesélésnél fontos figyelembe venni a gyerek életkorát. A mesekorszakra, mesehallgatásra való felkészítés kis korban a versek, dalok, mondókák ráolvasásszerű ismétlésével kezdődik. Két-hároméves korban az állatmeséké, rövid, frappáns történeteké a főszerep, amelyek még nem túl bonyolultak a gyerek számára. A varázsmesekorszak négy és fél, ötévesen kezdődik, és nyolc-kilencéves korban zárul. Ebben az életkorban a legfontosabb, hogy a gyermek minél több mesét hallgasson, ez utólag már – hiába szokik rá az olvasásra – pótolhatatlan. Ez az életkor határjelző is a kettős tudat kialakulását tekintve, ami azt jelenti, hogy a gyerek beleéli magát a történetbe, de nem téveszti össze magát a hőssel. Kisebb korában ugyanis még az egocentrikus gondolkodás jellemzi, nem tudja elkülöníteni egymástól belső megéléseit és a külső világ történéseit. A mese lehet népmese, kortárs mese, a gyerek története (milyen volt, amikor kicsi volt), a család története (milyenek vagyunk mi, a mi életmesénk). Ezek nem kell élesen elhatárolódjanak egymástól: a személyes történeteket elmondhatjuk népmesei köntösbe bújtatva, a népmesékbe szőhetünk életrajzi elemeket. Az énmese az, amikor a gyerek életével kapcsolatos történeteket mondunk, akár őt tesszük meg főhőssé, akár egy fiktív, vele egykorú szereplőt, akivel azonosulva újraélheti a történteket. A felolvasott mese mellett jó, ha van két-három kedvenc történetünk, amit élőszóban is el tudunk mesélni. Emellett kitalálhaatunk történeteket, amelyeket érdemes leírni, hiszen utólag akár továbbadhatjuk felnőtt gyerekünknek. Az élőszavas mesemondás segíti leginkább a belső képalkotást – ami a mese egyik fő funkciója –, ezért nem szerencsés agyonillusztrált mesekönyvet adni a gyerek kezébe. Sokkal célravezetőbb a sejtelmes, vízfestékszerű rajzokat tartalmazó kötet, ami továbbgondolásra, belső illusztráció-alkotásra ösztönzi a gyereket. Az instant kávék receptjére emlékeztető egyperces, kétperces, háromperces meséket egybegyűjtő könyvek sem ajánlottak, a mesélés, az esti rítus nem eshet az idősporlás áldozatául. A gyereknek nincs önéletrajzi emlékezete, az élet számára legtöbbször összefüggéstelen események sorozata, ezért a mesélő szülő felelőssége, hogy ezeket hogyan rendezi történetekké. Kádár Annamária, miután beavatta a résztvevőket a mesélés, történetmondás fortélyaiba, családi anekdotával zárta előadását.

Kozma Ágnes

Share Button
Ennyien olvasták: 420

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.