Társadalom

„Mikor az alkohol már nem elég, kell valami extra”

– Előadás a káros szenvedélyekről a Máltai Szeretetszolgálatnál –

Káros szenvedélyek. Sajnos van belőlük bőven. Amikor ezekről beszélünk, elsősorban a dohányzásra, a mértéktelen alkoholfogyasztásra, a kábítószerek és más élvezeti szerek fogyasztására gondolunk. Ezek a szerek nem csupán a fejlődő emberi szervezetben okoznak maradandó károsodást, hanem a felnőttek egészségét is veszélyeztetik. Ebben a témában tartott előadást Seres József biológus a Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat székhelyén, melynek keretén belül főleg a fiatalok ilyen jellegű szokásairól, ezek függőséggé válásáról, rehabilitációs lehetőségekről is beszélt.

  

A Máltai Szeretetszolgálatnak 17 fiókja és telephelye működik Erdélyben és Bukarestben, ahol a munkatársak már két és fél évtizede szerveznek különböző programokat a rászorulók megsegítésére. A szolgálat kb. 1200 önkéntest foglalkoztat, akik azon dolgoznak, hogy ezek az emberek is méltó életmódot folytassanak etnikumtól, vallástól, vagy politikai meggyőződéstől függetlenül. A szeretetszolgálat honlapján nézelődve sok mindent megtudhatunk konkrét tevékenységükről. Azt például, hogy kiken is próbálnak elsősorban segíteni: olyan gyermekeken, akiknek a családi kör nem biztosít megfelelő életkörülményeket, valamilyen fogyatékkal élő embereken, hogy könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba, időseknek a fizikai és pénzügyi tehetetlenség kompenzálásában, a roma közösségeknek az oktatásban és így tovább. De szerveznek elsősegély-nyújtási tanfolyamokat, különféle egészségügyi szakelőadásokat és hiterősítő eseményeket is.

A hit megtartása és a rászorulók felkarolása  

Gyenes Csengét, a Marosvásárhelyi Máltai Szeretetszolgálat munkatársát arra kértük, beszéljen munkájukról és arról a projektről, amellyel éppen foglalkoznak. „Amiről a Máltai Szeretetszolgálat szól, az a mottónk is: a hit megtartása és a rászorulók felkarolása. Főleg a hitéletben vagyunk jelen itt, Marosvásárhelyen, például tegnap volt a Keresztút, amely révén rászorulóknak, időseknek, betegeknek próbálunk segíteni. Jelenleg egy egészségügyi projekten dolgozunk, ahol ingyenes egészségügyi szűréseket végzünk az ország hét különböző területén, melyek közül az egyik Maros megye. Ezen a projekten belül heti egy alaklommal előadásokat tartunk természetesen egészségügyi témákban, amelyekre orvosokat, pszichológusokat és más szakembereket hívunk meg. Volt már nálunk bőrgyógyász, gyermekorvos, fogorvos, pszichológus, családorvos. Igazából olyan témákat próbálunk választani, amelyek több embert érdekelnek. Vannak eredményesebb és kevésbé látogatott előadásaink. A visszajelzésekből és kérésekből szűrjük ki, hogy milyen témában szeretnének előadást hallani az érdeklődők, és a közönség is ajánl előadókat, akiket igyekszünk megkeresni és meghívni” – mondta Gyenes Csenge.

Felmérés az erdélyi fiatalok káros szokásairól

Seres József, az április 16-án délután tartott találkozó előadója Marosvásárhelyen született, jelenleg a Marosludasi Technológiai Líceum biológia és egészségtan szakos tanára. A Máltai Szeretetszolgálat keretén belül januártól három előadást tartott: Étrend és egyensúly, Fogyj szórakozva, Szenvedélybetegségek negatív hatása, megelőzése. „A káros szenvedélyekről szóló előadásom az I. fokozati dolgozatom témája, amelynek a kísérleti részét a Magyarózdi Bonus Pastor Alapítványon belül végeztük 2014-ben. Kísérletek, megfigyelések, szenvedélybetegekkel történő direkt, konkrét, közvetlen kapcsolat, okok, hatások, megelőzések, amelyben megértettem és észleltem, hogy mi is vezeti az embereket ahhoz, hogy függővé váljanak, melyek a módszerek, hogyan lehet ezeket elkerülni vagy hogyan lehet őket rehabilitálni. Ugyanakkor diákokkal is végeztünk vizsgálatokat. Ez az első felmérés erdélyi líceumban, amelyben adatok vannak arról, hogy a mai fiatalok mennyire fogyasztanak alkoholt, mennyire függők, milyen alkoholt fogyasztanak, milyen káros szokásaik vannak, és effektív mi vezet ezek fogyasztásához. Melyek azok a szociális, társadalmi pontok, amelyeknek ez a kimenetele. Ilyen jellegű felmérést iskolák szintjén eddig Erdélyben nem készítettek” – tudtuk meg Seres Józseftől.

Az előadásból kiderült az is, hogy általában a cigarettázással kezdik a 15-18 évesek fiatalok a káros szenvedélyek űzését, és utána térnek rá az alkoholra, de előfordul az is, hogy ezek együtt járnak. A kábítószer az meg egy plusz. Mikor az alkohol már nem elég, kell valami extra. Általában bulikon, szórakozó helyeken „fertőződik” meg az arra kapható egyén, majd válik drogfogyasztóvá, és főleg a tehetősebbek, mert nem mindenki engedheti meg magának anyagi szempontból az ilyen jellegű élvezeti cikkek beszerzését.

A furcsa az, hogy ha törvényellenes az ilyen szerek terjesztése, fogyasztása hogyan lehet mégis – ezek szerint elég könnyen – a birtokába kerülni. Túl elnézőek a hatóságok, vagy ők is érintettek? – tevődik fel a kérdés.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.