Minden vásárhelyi iskola indít előkészítő osztályt
Jövő héttől kezdődően lehet a gyerekeket előkészítő osztályokba beíratni. Az iratkozás február 24-én kezdődik és március 14-ig tart. Ebben az időszakban hétköznap 8 és 20 óra között, szombaton pedig 9 és 13 óra között fogadják a szülőket a titkárságon. Amint megtudtuk, Marosvásárhelyen minden iskolában indítanak előkészítő osztályt, és vidéken sincs fennakadás, illetve teremhiány. Egy osztályba legfennebb 25 gyerek jelentkezhet.
„Maros megyében 318 előkészítő osztályt indítanak, amelyből 116 magyar tagozatú, és 4, illetve egy szimultán osztály német tagozatú, a fennmaradó pedig román nyelvű osztály lesz. Egyébként ez a szám igen hasonló a tavalyi évben indított nulladik osztályos csoportok számához” – mondta el lapunknak Fejes Réka, a marosvásárhelyi magyar elemi oktatásért felelős tanfelügyelő.
Azt is megtudtuk, hogy vidéken sincs probléma: ahol összegyűlt a megfelelő létszámú gyerek, ott külön osztályt indítanak, ahol viszont nincs elégséges számú gyerek, ott összevont osztályba szervezik az leendő elsős, illetve a nulladikos tanulókat. Csak Régenben problémás a helyzet, hisz a kisvárosban négy magyar iskola működik, és nincs annyi magyar anyanyelvű gyerek, hogy induljon minden tanintézményben előkészítő osztály.
„Maros megyében összesen 5964 előkészítőbe iratkozó diákra számítunk, amelyből 2170 magyar, valamint 108 német nyelvű. Nyilván ez a szám változhat, mert a törvény megengedi, hogy a 6-7 év közötti diákok választhassanak előkészítő, illetve első osztály között” – mondta Fejes Réka.
A tanfelügyelő kérésünkre azt is kifejtette, hogy a már harmadik éve működő előkészítő osztállyal kapcsolatos szülői idegenkedés fölöslegesnek bizonyult, és kizárólag pozitív visszhangja van a reformnak.
Ahogyan az a tavaly is volt, az elfogadott módszertan szerint azokat a gyerekeket lehet a nulladik osztályba íratni, akik 2014. szeptember 1-je és 2014. december 31-e között betöltötték a hatodik életévüket, illetve a szülők kérésére azokat is, akik december 31-e után lesznek hatévesek, amennyiben a pszichológiai felmérésen érettnek nyilvánítják erre. Mint ismeretes, nem kötelező a lakóhely szerinti, körzeti iskolát választani, a szülők másik intézménybe is írathatják a gyereket, de csak abban az esetben, ha marad ott számára hely az elsőbbséget élvező körzethez tartozók felvétele után.