Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Moody’s: gyenge két év vár a világgazdaságra Kína és a feltörekvők miatt

Központ november 10, 2015 Társadalom

Várhatóan lanyha növekedési lendület jellemzi majd a következő két évben a világgazdaságot, amelyre egyre nagyobb terhet ró Kína és a többi nagy feltörekvő gazdaság lassulása – jósolta kedden Londonban ismertetett negyedéves globális előrejelzésében a Moody’s Investors Service.

moodys
A nemzetközi hitelminősítő közölte: várakozása szerint a világ legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságai, valamint az Európai Unió alkotta G20-csoport átlagos éves növekedési üteme a 2015-2017-es időszakban 2,8 százalék lesz.

A Moody’s kiemeli, hogy a világgazdasági teljesítmény zömét adó G20-gazdaságok hazai összterméke (GDP) a globális pénzügyi válság előtti öt évben évente átlagosan 3,8 százalékkal bővült.
A cég a kínai gazdaság növekedésének folyamatos lassulásával számol. Előrejelzése szerint a kínai GDP-érték növekedési üteme már az idén sem éri el a 7 százalékot, jövőre pedig 6,3 százalék, 2017-ben 6,1 százalék lesz.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 186

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.