Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

„Nem a politikából, hanem a politikáért élnék”

Központ június 7, 2012 Társadalom

„Nem a politikából, hanem a politikáért élnék”

benedeki_imre

Biztonságot gyerekeinknek, munkalehetőséget felnőtteinknek és méltóságteljes életet nyugdíjasainknak

Interjú dr. Benedek Imrével,
a Magyar Polgári Párt
polgármester-jelöltjével

 

– Mi késztette önt arra, hogy jelöltesse magát a vásárhelyi polgármesteri székért folyó harcba?

– Elsősorban az, hogy úgy érzem, a vásárhelyi lakosok igénylik a változást, éspedig erre a feladatra egy olyan ember szükségeltetik, aki nem fél, aki nem függ senkitől, aki bátran kiáll tervei mellett, és akit politikai alakulata nem korlátoz. Az orvosi pályafutásom eredményeit többen is ismerik, szakmám csúcsát elértem, és úgy vélem, most jött el az ideje, hogy felvállaljam ezt a szerepet közösségünkért.

– Mit tud ajánlani, ígérni a város lakosainak?

– Nem akarok ígérgetni. Azt viszont elmondhatom, hogy eddigi életem során bizonyítottam, hogy dolgozni szerető, kitartó ember vagyok. Minden eddigi álmom, tervem – gyakran kínkeserves, megerőltető és hosszas munka révén – megvalósítottam. Megálmodtam, hogy egyetemi tanár leszek, hogy kardiológiai klinikát alakítok, elterveztem, hogy idősek otthonát hozok létre, és mindezt a közösségem és annak életkörülményei javítása érdekében váltottam valóra. Pontosan ezt tudom ajánlani Vásárhely polgárainak is: az elkezdett munkát véghezviszem. Több problémáról is beszélhetünk, de ami a legsürgetőbb, azok a közlekedési gondok (ösztönözni fogom földalatti parkolók létrehozását, zsúfolt városrészeken emeletes parkoló építését, parkolási díj csökkentését), szociális problémák (nyugdíjasok számára egy társadalmi támogatási alap létrehozása 4 millió lej értékben, idősek otthonának kialakítása, amelyben egészségügyi rendelőket, rehabilitációs központot és szálláshelyeket hoznánk létre, idősek számára csuklóra rögzíthető „pánikgomb”-rendszer bevezetése, stb). Célom, hogy minden generációnak a jólétét biztosítsam, gyerekek, idősek és középkorúak igényeit egyaránt figyelembe véve.

– Hogyan egyezteti majd össze az orvosi hivatását a politikával?

– Többször mondtam már, ha elnyerném a polgármesteri széket, akkor szüneteltetném az orvosi tevékenységem, de emiatt nem aggódom, mert az általam megalakított klinika működik már nélkülem is, hiszen sok ügyes orvos és rezidens dolgozik ott, akik tovább tudják folytatni azt a munkát, amit én elkezdtem. Hogyha tanácsosi helyet kapnék a városi önkormányzati képviselőtestületben, úgy gondolom, mindkét feladatnak meg tudnék felelni, hisz a jelenlegi tanácsban is rengeteg szakmailag elismert személy tevékenykedik. Hozzátenném, hogy én nem a politikából, hanem a politikáért élnék.

– Miért a Magyar Polgári Párt támogatásával méretkezik meg?

– A Magyar Polgári Párt tagjaival találtuk meg azt a közös értékrendet, ideológiát, közös nevezőt – ha úgy tetszik –, amely mentén Marosvásárhelynek újra vissza lehetne adni egykori hírnevét. Másfél évvel ezelőtt létrehoztam a Keresztény Demokrata Polgári Platformot, amelynek célja az volt, hogy az összes magyar párt – RMDSZ, EMNP, MPP – és a civil szervezetek tagjai a magyarság érdekében közös célokat, elveket, és megvalósítandó terveket fogalmazzanak meg, amelyeket minden tag közvetíthet a saját pártja, illetve szervezete felé. Amint arról a marosvásárhelyiek már értesülhettek, az MPP másik fontos törekvése a magyarság egybefogásáért az előválasztás megszervezése volt, amely révén kiderült volna, hogy a jelöltek közül ki a legtámogatottabb, ki a legesélyesebb kihívója a jelenlegi polgármesternek. Ezen jelölt javára a többieknek vissza kellett volna lépniük, és szavazótáborukkal együtt támogatniuk a kiválasztott személyt. Ezirányú törekvéseim azonban meghiúsultak, és annak ellenére, hogy tárgyalásokat folytatottam Frunda szenátor úrral, az RMDSZ vezetősége nem engedélyezte ezt az együttműködést. Mindemellett nekem mennem kell tovább, hisz 5000 támogató aláírás bizonyítja, hogy szükség van rám, valamint kötelez is arra, hogy megméretkezzek a városvezetői tisztségért.

– Milyen a sportra, illetve kulturális életre vonatkozó fellendülést tudna ígérni?

– Mivel egy csaknem ezer éves múltra visszatekintő család leszármazottja vagyok, amelyben az irodalom és a művészet mindig előkelő helyet foglalt el, nagy figyelmet fogok szentelni a kulturális tevékenységek felkarolására és városunk kulturális örökségének fellendítésére. Célom a marosvásárhelyi kultúra hagyományos értékeinek a köztudatba, illetve a turisztikai és kulturális körforgásba való visszahozása is. Példaként említeném szabadtéri klasszikus zenei koncertek megszervezését, Erdélyi Hagyományok Múzeumának a létrehozását, Európa Kulturális Fővárosa cím megszerzését Marosvásárhely számára, de erről bővebben választási programomban olvashatnak.

A sportrendezvényeket is felkarolnám, hisz egykori országos távúszóbajnokként és C-divíziós futballistaként átlátom a jelenlegi helyi sportberkekben zajló történéseket. Például Marosvásárhelyen megakadályoznám, hogy személyes összetűzések szabotálják a Május 1 strand és a jégpálya felújítását.

– Hogyan szeretné megfékezni a fiatalok külföldre való elvándorlását, és mit tenne annak érdekében, hogy itt, a városban/országban maradjanak?

– Úgy gondolom, hogy elsődleges szempont a felsőoktatás fejlesztése és minőségének javítása, ezen belül pedig magyar tannyelvű egyetemek létrehozása. Egy nívós egyetem olyan munkaerő-utánpótlást biztosítana a városnak, amely Vásárhelyre vonzaná a befektetőket, illetve maguk a diákok olyan oktatásban kell részesüljenek, hogy a későbbiekben tudjanak itt saját vállalkozásba kezdeni. Egyetemi várossá kell alakítani Marosvásárhelyt, mert meggyőződésem, hogy ez már egy olyan kiindulási pont, amelyre könnyűszerrel lehet építeni.

– Mit gondol ön, milyen pozitív változást tudna hozni az ön polgármestersége a jelenlegi városvezetéssel szemben?

– Optimizmust, átláthatóságot, igazságosságot és maximális operativitást. A Polgármesteri Hivatalba való bekerülésem után csökkenteni fogom a bürokráciát, és javasolni fogom a teljesítményarányos fizetési rendszer bevezetését a hivatal alkalmazottjai számára. Ugyanakkor ösztönözni fogom a helyi adók és illetékek kifizetésének leegyszerűsítését, annak érdekében, hogy a polgároknak ne kelljen órákon át sorban állniuk, de többek között a fűtési és karbantartási szolgáltatások árának csökkentését is javasolni fogom.

– Mire is szavaz a vásárhelyi polgár, ha dr. Benedek Imrére adja a voksát?

– A rám szavazó polgárok a jövőre adják a voksukat, a fiatalok munkalehetőségeire, a biztonságra, a méltóságteljes öregkorra és középkorúakra váró vállalkozási lehetőségekre.

Share Button
Ennyien olvasták: 225

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.