Elutasította a képviselőház plenáris ülése azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyei tanácselnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, amennyiben nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja.
„Az RMDSZ többször is hangsúlyozta, hogy nem ért egyet ezzel az aberrációval, hiszen a helyi választottakra vonatkozó jogszabály e téren történő módosítása központosító intézkedéseket vezetne be és zászlóőrző polgármestereket termelne ki” – tájékoztatott az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, Máté András Levente Kolozs megyei parlamenti törvényhozó azt követően, hogy december 22-én, kedden a végszavazáson a plenáris ülés elutasította ezt a kezdeményezést.
Máté elmondta, hogy a választott tisztségben levő személyek mandátumának megvonása nem függhet össze a román nemzeti lobogó hivatalos intézményeken történő elhelyezésével. „Törvény írja elő, hogy melyek azok a hivatalos intézmények, ahová Románia zászlaját kell kihelyezni, viszont ha ezen intézményekről lelopják a zászlókat, akkor azt nem a polgármestereken kell számon kérni, és nem úgy, hogy választott mandátumukat elveszítik. Ez ellentmond a demokratikus elveknek: egy választott tisztségviselő nem a zászlók kihelyezéséért kapott mandátumot, hanem a helyi közösség érdekének képviseletéért. A politikai legitimitás nem ezen múlik” – fogalmazott Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, és elmondta, hogy az RMDSZ parlamenti képviselői ellenszavazták a kezdeményezést.
A szociáldemokrata kezdeményezésről azt követően, hogy a képviselőházban leszavazták, a szenátus dönt a tervezetről majd az új parlamenti ülésszakban.
(közlemény)