Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső
Ma
Eső
Borús
Holnap
Borús
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Oltás nélkül nem mehetnének óvodába, iskolába a gyerekek

Központ június 23, 2015 Társadalom

oltasKorlátozó intézkedések bevezetését fontolgatja az egészségügyi minisztérium azoknak a gyermekeknek az esetében, akiket nem oltanak be. A szaktárca nem engedélyezné számukra a bölcsődébe, az óvodába vagy az iskolába történő beíratást. A minisztérium jelenleg dolgozik azon a jogszabály-tervezeten, amely az oltások helyzetét szabályozná.

A szakemberek az utóbbi időben számos alkalommal jelezték, hogy az oltásellenes kampányok hatására egyre több az olyan szülő, aki megtagadja gyermeke beoltását. A szaktárca kötelezné erre a szülőket, és az ezt igazoló dokumentum hiányában a gyermekeket nem lehetne beíratni a tanintézményekbe. Azt is fontolgatják, hogy az oltási igazolás hiányában megbüntessék a szülőket.
A tervezetet az Egészségügyi Világszervezet ágazatbeli szakértőivel közösen dolgozzák ki, gyakorlatba ültetése előtt közvitára bocsátják ezt. A szaktárca súlyos, akár halálos betegségek újbóli felbukkanásának veszélyére figyelmeztet, például a gyermekbénuláséra, amit oltás útján már gyökeresen kiirtottak, viszont a vakcina megtagadása nyomán ismét felbukkan.

Romániában nem éri el az Egészségügyi Világszervezet által javasolt 95 százalékos lefedettséget az olyan betegségek elleni beoltások aránya, mint a torokgyík, a merevgörcs, a kanyaró, a rózsahimlő, a járványos fültőmirigy-gyulladás vagy a hepatitisz B.

forrás: marosvasarhelyiradio.ro

Share Button
Ennyien olvasták: 151

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.