Központ
2018. április 19. csütörtök, Emma

Párkapcsolati kártyajátékot fejlesztettek ki erdélyi szakemberek

Pál Piroska február 8, 2018 Társadalom

Loventimes elnevezésű ismerkedős, párkapcsolat ápolását elősegítő kártyajátékot hozott létre nagyrészt erdélyi szakemberekből álló csapat, akik közösségi finanszírozással gyűjtötték össze az elképzelés megvalósításához szükséges összeget. Az ötletgazdákat elsősorban a közösségi finanszírozásban rejlő lehetőségek kitapasztalása motiválta, de örülnek, hogy érdekes és hasznos játékot hívtak életre.

A közösségi finanszírozás – crowdfunding – nem újkeletű történet. Az Egyesült Államokban 2009 óta működő Kickstarternek sikerült először elérnie, hogy nemegyszer meghökkentő mennyiségű pénzt kalapozzon stabilan össze az általa meghirdetett tervekre. A koncepció lényege, hogy a felterjesztett ötletek, termékek, projektek elindulásához szükséges pénzt magánszemélyek – vagy akár cégek – adják össze apró részletekben. Ha a finanszírozási időszak alatt sikerül elérni a célul kitűzött összeget, akkor a projekt elindul, az adakozók pedig az adományuk szintjének megfelelő ajándékokat, dedikált termékeket és egyéb ellenszolgáltatást kapnak.

Dr. Hantz Péter kutató, a csapat koordinátora elmondta, hogy tájainkon még gyerekcipőben jár a közösségi finanszírozás: kevesen tudják, mit is takar pontosan a fogalom, és még kevesebben élnek az általa nyújtott lehetőségekkel. De sajnos Kelet-Európában az adakozásra sem hajlandóak az emberek.

„December elején még jómagam sem tudtam sokat a Kickstarterről. Egy molekuláris gasztronómiával, pontosabban virágporkivonatokkal foglalkozó kutató-fejlesztő csoportot is koordinálok, onnan szólt egy méhész kollegám, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk a Kickstartert a termékeink létrehozásának finanszírozása érdekében” – mesélt Hantz az ötlet kipattanásának pillanatáról.

Udvarláshoz tökéletes

„Úgy láttuk, jó ötlet volna először egy próbaprojektet indítani. Egy jó projekthez kell ugyanis informatikus, dizájner, filmes szakember,  szellemi tulajdonvédelmi munkatárs, jogász, pszichológus, kreatív munkatársak, marketinges, továbbá tapasztalt tanácsadókra is szükség van, szóval össze kell álljon egy jó csapat, ami sok időbe telik. Egy próbaprojekt alatt az is kiderül, hol kell változtatni, erősíteni, ki állja meg a helyét, és ki nem” – magyarázza. Hantz egyik ismerőse épp egy társasjátékot fejlesztett, és a Proust-interjú kérdései jutottak eszébe, amelyek annyira jók, hogy elmondása szerint a barátai udvarláshoz kérték el tőle a listát. Ezt aztán a szakemberek segítségével kiegészítették, játékszabályokkal látták el, és így született a Loventimes.

„Szereted, ha vetkőztetnek?”

Ilyen és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a kártyákon: Mi az, amit sajnálnál, ha kimaradna az életedből?, Meztelenül alszol?, Milyen kutyához hasonlít az ország miniszterelnöke? – Indokold a választ!, Szereted, ha vetkőztetnek?, Miért vagy a leghálásabb? vagy Mire vagy a legbüszkébb velem kapcsolatban? Mindez közérthető játékszabályokkal megspékelve.

Összegyűlt a kitűzött összeg

Ami az anyagiakat illeti, a fejlesztést, a szakemberek honoráriumát Hantz saját zsebből állta. „A Kickstarteren bejött összeg a nyomtatási költségeket fedezi, amelynek a végcélja 500 euró, ez összejött, ebből nyomjuk ki az első adag angol nyelvű kártyát” – tudtuk meg.

Valentin-napi program

Elsősorban ismerkedő pároknak, és friss kapcsolatban lévőknek ajánlják a kártyát, de ahogy a játék honlapján (www.loventimes.com) megfogalmazták, egy párkapcsolatot állandóan ápolni kell, és ez folytonos erőfeszítést igényel. Ezért az ötletgazdák úgy gondolják, a játék mindenki számára hasznos lehet.

Egymillió egy munkanap alatt

Az első crowdfunding siker a londoni székhelyű Spanner Films nevéhez kötődik. Az előző évtized közepén belekezdett az internetes adománygyűjtésbe a klímaváltozással foglalkozó, The Age of Stupid (A hülyeség kora) című film érdekében. A projekt vezetője öt év alatt mintegy 900 ezer fontot teremtett elő, hogy fedezze a film promóciós és gyártási költségeit, ami 2009-re készült el.

Többszörös kisckstarter rekorder az Ouya nevű androidos készülékekhez csatlakoztatható játékkonzol. Övé a leggyorsabban összegyűjtött 1 millió dollár (mindössze 8 óra 22 perc kellett hozzá), a 24 óra alatt összegyűjtött legtöbb pénz (2.5 millió dollár), az 1 hónap alatt összegyűjtött legtöbb pénz (8.6 millió dollár). Pedig eredetileg csak egymilliót akartak.

Share Button
Ennyien olvasták: 862

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.