Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Pikniktörvény: „Mentalitásváltás kell, nem elég egy jogszabály”

Központ március 30, 2012 Társadalom

Pikniktörvény:
„Mentalitásváltás kell, nem elég egy jogszabály”

flekkenA két hete Traian Basescu államfőnk kézjegyével ellátott pikniktörvényt – mint sejtettük – a lakosság nem fogadta örömtánccal. Persze, csak azok tiltakoznak, akik a hétvégi flekkenezésen szocializálódtak, és bármilyen szürreálisnak tűnik a december 1-jei ünneplést is nyári időszakra akarták átköltöztetni, hogy a „iarba verde”-ben tudjanak szórakozni. A rendelet jövőtől lép érvénybe, 2012-es évet próbaévnek szánják, ezalatt kell kijelölni a megfelelő helyeket a Hivatalos Közlönyben még nem publikált törvény értelmében.

Civilizált (?) társadalmunknak örülnie kellene, hogy a tavasztól őszig megszokott látvány – a Románia-szerte az országúttól pár méterre, az erdő szélén álló autó, közelében egy rögtönzött tűzrakással és a hozzá illő flekkennel, vagy az elmaradhatatlan csórékolbásszal –, végre eltűnik. A piknikezés ezen formájának szabályozását tűzte ki célul a törvény, amelyet – ezt ildomos megjegyezni – először másfél éve egy bukaresti civil szervezet kezdeményezett. Az ökomajálisozás és a szabadtéri „miccsezés” hívei között áthidalhatatlannak tűnő a szakadékot, a kulturált pihenés feltételeit szabályozza, illetve szabályozná a pikniktörvény.

A rendelet értelmében pikniknek minősül „minden szabadidős tevékenység, amelyet egy vagy több személy szervez nyilvános vagy állami magánterület forgalmas térségében, és amely ital- és/vagy élelmiszer-fogyasztással, illetve esetenként tűzrakással is jár”.

Mit tartalmaz a törvény?

A képviselőház 155 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett hagyta jóvá a törvényt. Ártatlan kérdés: vajon az a tíz politikus, aki tartózkodott, szeret a szemét között turkálni, esetleg vizuálisan esztétikusnak tartja az erdőszéli vécépapír-pillepalack kombót? Válaszokat adhat ki-ki fantáziája és vérmérséklete szerint.

Más. A kirándulókra a következő tilalmak érvényesek: nem szabad a közeli vizekben mosogatni, a vadállatokat etetni, a növényzetet rongálni, jeleket vagy üzeneteket kitűzni. Vigyázni kell a csendre, hogy ne zavarják a helybeliek nyugalmát, a hulladékot kizárólag az arra a célra szánt helyeken szabad lerakni, tüzet is csak a megjelölt helyeken szabad gyújtani, és állandó felügyelet alatt kell tartani, a helyet tisztán és épen kell hagyni, nem szabad cigarettacsikket vagy gyufát máshova dobni, mint a kijelölt helyekre és nem szabad megsérteni a közerkölcsöt. Fiziológiai szükségletek csak a kijelölt helyeken végezhetők, a folyóvizek 30 méteres körzetében pedig tilos a személyes higiéniával kapcsolatos termékeket használni.

A környezetvédelmi előírások megszegése 200-tól 2000 lejes pénzbírsággal büntethető, míg a tűz- és zajvédelmi szabályozások figyelmen kívül hagyása esetén 3000 lejes bírság is kiszabható

Vélemények, kritikák…

Csegzi Sándor, városunk alpolgármestere szkeptikus a törvénnyel szemben. „Amikor ilyen típusú törvényt látok, mindig felteszem magamban a kérdést, hogy én miért nem dobom el a szemetet az út mentén, miért van az, hogy hazahozom a hulladékot, és teszik ezt hozzám hasonlóan sokan mások? És miért van az, hogy egyesek egyáltalán nem tartják be az alapvető emberi jóérzésből fakadó dolgokat? Akik cigarettacsikktől kezdve, építkezési hulladékig mindent kidobnak” – fakadt ki Csegzi. Ugyanakkor szerinte a probléma nevelés kérdése és nem a jog hivatott ezt megoldani: akik eddig eldobták a szemeteiket, azok ezután is hasonlóan fognak cselekedni, annak ellenére, hogy rendeletet szavaztak meg ez ellen. „Ezt a gondolkodásmódot lehetetlen megérteni, és a törvény sem fogja helyettesíteni a nevelést, amelyet az iskolákban sajátíthatunk el, vagy otthonról hoznak az emberek. A jogszabály hátulütője pont az, hogy sajnos éppen az érintettek nem fogják ismerni és betartani ezt a törvényt” – állítja az elöljáró.

Kósa István, a Fókusz Öko Center munkatársa lapunknak elmondta, hogy mindenképp jó, hogy van egy ilyen környezet-természet védelmét (is) szolgáló törvény.  Csakhogy szerinte alapjában véve nem az erdőszéli piknikezéssel, hanem az igazi 21. századi balkáni piknikezéssel (autó, hangos zene, tűz, sörösüvegek, műanyagzacskók) van a gond. „Az effajta szórakozásra való igénynek a fejekben kell megszűnnie, ezt csupán jogszabályokkal betarttatni nem lesz egyszerű” – mondta el Kósa.

Hol lehet majd flekkenezni Vásárhelyen?

Az önkormányzatok feladata a külön piknikező helyek kijelölése közterületen, az állam, illetve a közigazgatási egységek magánterületén, olyan helyeken, ahol megengedett a tűzrakás, és ezeket a célnak megfelelően kell felszerelni. Parkokban és a települések belterületéhez tartozó erdőségek közelében jelölik majd ki e helyeket. Csegzitől megtudtuk, hogy Marosvásárhelyen a Víkend-telep területe már piknikezőhelyként működik, a következő ilyen terület a Maros partja lenne, de mivel nem az önkormányzat hatásköre alá tartozik, a Vízüggyel kell egyezségre jutni.  Emellett a Somostetőn már vannak kiépített területeink, amelyeket már használnak is.  „Viszont oda kell figyelnünk, a vásárhelyiek által gyakran használt Segesvári út mentén, koronkai erdőszélekre, mert egyelőre csak szemétládák kihelyezésével járul hozzá a város e terület civilizálásához, de tervezünk ott is piknikhelyszíneket kialakítani” – mondta az alpolgármester.

Betartják-e vajon a törvényt?

„Az új szabályozás szerint minden ellenőrzés a helyi rendőrség feladatkörébe tartozik, így ez a problémakör is. Ugyanakkor létezik a zöldövezetek karbantartására egy egész osztályunk, ők a fejlesztéssel, bővítéssel kapcsolatos rájuk háruló feladatokat végzik” – mondta el lapunknak Csegzi. Ugyanakkor az alpolgármester egyértelműen kétkedő a törvény betarttatásának sikerét illetően, hisz „élő példának hoznám fel a kombinát működését, ahol a közvélemény nyomására sem történik előrelépés, hiába vannak papíron törvények ellene. Folyamatosan látjuk és érezzük negatív hatásait a kombinátnak, hisz miközben a kirótt büntetéseket mellényzsebből fizetik ki az illetékesek, semmiféle konkrét lépés nem születik” – állítja Csegzi. „Az emberek mentalitásának kell változnia, ehhez pedig idő kell, nem elég egy jogszabály” – összegzett.

Kósa István optimistább: „A törvény alkalmazása révén, remélhetőleg kevesebben fognak zaj, elhajigált szemét, felperzselt növényzet formájában maradandó nyomot hagyó tevékenységet űzni az erdőszéleken, patakpartokon. Kellemesebb helyek lesznek ezek, és az élővilágot is kevésbé zavarja majd a sok piknikező” – foglalta össze.

Varga István, a Civitas Nostra városvédő szervezet tagja  szerint, bár üdvös a rendelet, betarttatása nehézségekbe ütközhet, hisz „kirajzásokkor sok száz kiránduló mellett nehéz annyi erőt felvonultatni, hogy a (szelektív) szemétgyűjtés betartására kényszerítsék az embereket”.

Vagy felháborodnak?

A természetvédők, de a jóérzésű lakosok szerint is tarthatatlan volt már, hogy az autós kocaturisták hétvégenként szeméthegyekkel árasztották el az ország erdőit és folyópartjait. Ám ez az időtöltés annyira népszerű Romániában, hogy jogosan feltételezhetjük, a „nemzeti sport” művelői elvonási tünetektől szenvednek majd, és lázadással fenyegetőznek, ha nem az állam bácsi még abba is beleszól, hogy hol süssék meg a hétvégi „miccset” és flekkent.

Az alpolgármester sem tartja kizártnak egyesek felháborodását, ám ha odafigyelnek mindenhol az önkormányzatok, és ismerik az adott terület lakosainak szokásait, elvárásait, akkor ezt a dolgot zökkenőmentesen meg lehet oldani. Ugyanakkor a szabályozás mellett lényegesnek tartja a társadalmi nevelést is.

Kijelenthetjük, hogy a törvény mindenképp előrelépést jelent, hisz eddig a környezetvédelmi intézmények a kihágásokat, törvénysértéseket csupán feljelentés alapján büntették, és nyilván ritkán érhetők tetten az elkövetők. A mobilvécékkel, tűzhellyel felszerelt, kijelölt területeken könnyebben számon kérhető a környezettudatos magatartás, csak egy bökkenő van: a földek tulajdonviszonya, amelyek gyakran a mai napig nem tisztázottak Romániában.

Share Button
Ennyien olvasták: 339

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.