Központ
2017. szeptember 20. szerda, Friderika
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Borús
Péntek
Borús

Regionális ifjúsági találkozó Nagyernyében

Központ április 27, 2012 Társadalom

Regionális ifjúsági találkozó Nagyernyében

ernye2011 áprilisában indult útjára egy ifjúsági istentisztelet sorozat, melyet minden hónapban más településen tartanak meg. A célja az, hogy a kis régió ifjúságát összefogja, és közelebb hozza az egyházi élethez. A találkozókon kezdetben hat református egyházközség ifjai jelentek meg, de mára a számuk kilencre gyarapodott. Az egyházközségek három egyházmegyéhez tartoznak: Marosi-, Görgényi-, Maros–Mezőségi Egyházmegye.

Április 22-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel a nagyernyei református templom már másodszor adott otthont egy újabb alkalom megtartásának. Az ifjúsági találkozón a következő települések fiataljai jelentek meg, lelkipásztoraik kíséretében: Vajdaszentivány, Póka, Pókakeresztúr, Marossárpatak, Körtvélyfája, Sáromberke, Erdőcsinád és természetesen Nagyernye. Az istentiszteleten résztvevő ernyei református gyülekezeti tagoknak is szívmelengető élmény volt ilyen nagyszámú fiatalt látni a zsúfolásig megtelt templomban és egy rendhagyó, laza, fiatalos összejövetelen jelen lenni.

A találkozót az udvarfalvi Reménység könnyűzene együttes nyitotta meg néhány Istent dicsérő énekkel, majd a házigazda lelkipásztor, Komáromi István köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Les Zoltán ifjúsági egyetemi lelkész hirdette Isten igéjét palást nélkül, az úrasztala mellől, barátságos hangon. A közvetlen módon előadott, érdekes prédikáció alapját a János 10/11–16 része képezte, és arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy az emberiség példaképe, ugyanúgy, mint a múltban, ma is Jézus személye kell vagy kellene, hogy legyen.

Imádság és áldás után folytatódott a Reménység együttes zenei előadása. A hallgatóság együtt énekelte a művészekkel a már ismert dallamokat. A nagyernyei református templom több százéves falai ritkán „hallottak” ehhez fogható szívet-lelket gyönyörködtető előadást. Záróakkordként pedig a házigazda lelkipásztor felkérte az együttes tagjait és a vendégségbe érkezett csoportokat, hogy mutatkozzanak be, majd megköszönte mindenkinek a részvételt. Az egybegyűlt Istent tisztelők ezután elhagyták a templom épületét, de nem azért, hogy hajlékaikba távozzanak, hanem azért, hogy a száz méternyire levő Gyülekezeti Otthon udvarán, szeretetvendégségen vegyenek részt. Itt a „háziak” által felkínált finomságok elfogyasztása után oszlott szét a baráti társaság azzal az ígérettel, hogy május 20-án Marossárpatakon találkoznak.  

Share Button
Ennyien olvasták: 266

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.