a1
Társadalom

Régiségaukció Vásárhelyen. „A műtárgyvásárlás befektetés”

Régiségaukció Vásárhelyen

„A műtárgyvásárlás befektetés”

a1

Október 12-én, szombaton, este 6 órától képzőművészeti aukcióra kerül sor Marosvásárhelyen. A Góbé Art Aukciós Ház által szervezett licit helyszíne a Forradalom utcai Bach Borozó, és a második világháború óta ez az első kereskedelmi jellegű árverés a városban. Molnár Józsefet, az aukciósház vezetőjét, az esemény szervezőjét kérdeztük.

– Hogyan született az ötlet, hogy Marosvásárhelyen műtárgyárverést szervezzenek?

– A régiségek iránti vonzalmam gyerekkoromból öröklődött, édesapám is gyűjtő volt, és úgy nőttem fel, hogy amíg a barátaim futballoztak, én az ezüstpénzeket pucoltam. Másrészt, mert hiánypótló esemény ez a városban, és mert mindenki jól jár vele. Az eredeti tulajdonos azért, mert a régiségboltok a tárgyaikat az értékük töredékéért veszik be, az aukciósházban viszont közösen megegyezünk egy reális árban, és a valós értékhez közeli áron tudnak megválni tőlük, mindemellett az eredeti tulajdonosnak semmiféle anyagi áldozatába nem kerül az, hogy az árverésen értékesítse a régiséget. A potenciális vásárló is jól jár, mert különleges műtárgyakhoz csak ekképp jut hozzá, így segítjük azokat, akik a pénzüket valami értékesbe akarják átmenteni, és természetesen mi, az aukciósház is járulékot kapunk az eladásból.

a2

– Hol lehet a műtárgyakat megtekinteni a licit előtt?

– A tárgyak – a szokáshoz híven – az aukció előtti két napon keresztül megtekinthetőek az Arató utca 6. szám alatt. Ugyanakkor az érdeklődők a helyszínen kézhez kapják a régiségeket tartalmazó katalógust, és ugyanott egy szerződést kell kötniük, amelyben vállalják, hogy kifizetik a tárgyat annak elnyerése esetén.

– Milyen törvényes előírások szabályozzák az árveréseket az országban?

– Először is az licitet szervező cégnek engedélye kell legyen műtárgyak forgalmazására. A mi aukciósházunk egyelőre csak kortárs festményeket árusít, amihez nem szükségeltetik külön engedély, de más esetben elengedhetetlen a műkincsek forgalmazására felhatalmazó irat kiváltása a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumtól, emellett pedig alkalmazni kell egy felértékelési szakembert. Köztudott: ha műkincsgyanús tárgy kerül a birtokunkba, akkor kell értesíteni a szaktárcát, amely élhet az elővásárlási jogával. Ugyanakkor jövedéki adót fizetünk a tárgy értékesítése után, és 0.5 százalékot be kell fizetni minden eladott régiség után a Képzőművészeti Alapba.

a3

– Honnan származnak az árverezésre váró tárgyak, és milyen határok között mozog az áruk?

– Az összes tárgy magánszemélyek gyűjteményéből származik, és ezek között van 18. századi Stainer-hegedű, ugyanebből a korból származó rézvasaló, illetve Pataki Ferenc-festmény is. Ezentúl érdekes és értékes porcelántárgyak, ritka púdertartó, valamint szoborcsoportok is kerülnek kalapács alá. Az árak pedig változóak: a legolcsóbb tárgy kikiáltási ára 150 lej, a legdrágább pedig az említett hegedű, amelynek eladási ára 7000 lej. Meg kell említenem, hogy hamisítványokkal is érkeztek a boltba, nyilván, azokat elutasítottuk.

– Mi a procedúrája annak, ha valaki az önök által szervezett liciten szeretne megválni értéktárgyától? Az eladási érték milyen százalékát kapja meg az eredeti tulajdonos, illetve önöknek milyen nyereség származik ebből?

– A hozzánk forduló tulajdonossal egy aukciós szerződést kötünk, együtt felértékeljük a régiséget, megszabjuk a kikiáltási, illetve a fenntartott árat – ezen alul nem adhatjuk el –, és aukcióra bocsájtjuk. Amint az új tulajdonos kifizeti azt – a helyszínen készpénzzel, vagy 20 százalék előleget ad, és 15 napon belül a különbözetet is utalja –, az aukciósház járulékának levonása után továbbítjuk az összeget az eredeti tulajdonosnak. A hatályos törvények szerint a mi jutalékunk az 5000 eurónál alacsonyabb árú tárgyak esetében az eladási ár 20 százaléka, 5000 euró fölötti értékű  darab esetén annak 16,5 százaléka.

– Ki értékeli fel a tárgyakat?

– Vásárhelyen jelen pillanatban nincs olyan személy, aki képzése szerint és hivatalosan felértékelheti a műtárgyakat. Él olyan személy, aki birtokol a szakminisztériumtól erre szóló engedélyt, de ő a múzeum alkalmazottjaként az összeférhetetlenségi törvény hatálya alá esik, tehát nem írhat alá magánszemélyekkel hasonló szerződést. A kulturális tárca jogszabálya szerint alkalmazhatok bárkit, akinek van legalább 5 éve rajztanári diplomája, viszont ide szakértő szükségeltetik, aki hosszú éveken keresztül képezte magát a területen. A hivatalosan a felterjesztett beadványban Hunyadi László szobrászművész a ház műtárgy-felértékelője.

– Jótékonysági árverés is részét képezi az októberi eseménynek, mégpedig a Hifa-parkkal közös projektben? Mit kell erről tudni?

– Nemrégiben képzőművészek ajándékoztak festményeket a Hifának, azok értékesítése, és a park felépítésének támogatása céljából. Engem megkeresett a Hifa-park illetékese, és arra kért, hogy a megmaradt festményeiket is árverezzük el a szombati liciten. Természetesen ezekért az alkotásokért nem számítunk fel járulékot, a teljes összeget a Hifának ajánljuk fel.

– Közismert, az aukció a vagyonosok szórakozása, Marosvásárhelyen milyen érdeklődésre számítanak? Egyáltalán feltérképezték, hogy milyen számú értéktárgy-gyűjtő élhet a városban?

– Bízom benne, hogy létezik egy szűk réteg, aki érdeklődik a ritka műtárgyak iránt. Hozzávetőlegesen a lakosság tíz százalékának van elegendő tőkéje, és ennek a tíz százaléknak a tíz százaléka érdeklődik a műtárgyak iránt. Tehát a potenciális vevőnk a lakosság 1 százaléka körül lehet, ismerek közöttük megrögzött gyűjtőt, de jómódú orvost vagy üzletembert is. Hangsúlyozom, a műtárgyvásárlás befektetés, méghozzá igen jó döntés erre költeni a mai ingatag gazdasági helyzetben

– Lesz-e ennek folytatása?

– Természetesen, havonta szeretnénk licitet szervezni, és a tervek szerint decemberben, az ajándékozás havában kettőt is. Tematikus aukciókat is rendezünk majd, pénz, könyv, képeslap, és régi könyvgyűjteményből is lesz majd árverés. Egyébként folyamatosan lehet hozni a műtárgyakat az Arató utcai székhelyünkre, a felértékelést ingyen végezzük, nehéz tárgy esetén pedig díjmentes szállítást vállalunk.


Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.