Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Havazás
Ma
Havazás
Havazás
Holnap
Havazás
Borús
Szerda
Borús

„Senki sem született diplomatának”

Központ március 7, 2013 Társadalom

dip„Senki sem született diplomatának”

– interjú Salamon Márton Lászlóval,
Románia szaloniki főkonzuljával –

A 43 éves Salamon Márton Lászlót az akkor még Mihai Răzvan Ungureanu vezette kormány 2012 márciusában nevezte ki Románia szaloniki főkonzuljává, állomáshelyét júliusban foglalta el. Azelőtt tizenkét évig újságíróként dolgozott, legutóbb – 2007 és 2012 között – az Új Magyar Szó országos napilap főszerkesztőjeként. Matematikát és fizikát végzett Temesváron, tanított matematikát középiskolában és az egyetemen – Kolozsváron, majd Izraelben, Haifán –, politológiából mesterizett Kolozsváron, és szociológiából doktorált Bukarestben. Nős, egy gyermek apja.

– Mindenek előtt beszéljünk egy kicsit a diplomáciai munkáról. Ön erdélyi, de jelen pillanatban főkonzuli szolgálatot teljesít Szalonikiben…

– Egészen pontosan: bánsági vagyok. Aradon születtem, de temesvárinak tekintem magam, hiszen ott végeztem el az iskolát és az első egyetemet is, s elsősorban oda fűznek a családi és baráti kötelékek. Aradiként amúgy mégcsak nem is vagyok „úttörő” a szakmában, hiszen a rendszerváltás utáni első olyan diplomata, aki romániai magyarként került külképviseleti tisztségbe, a közismert aradi ügyvéd-politikus, Tokay György volt. Őt 2005-ben nevezték ki Románia vilniuszi nagykövetévé, és egyszerre két országban, Litvániában és Lettországban teljesített külügyi szolgálatot.

– Ön az Új Magyar Szó főszerkesztője volt. Ez a munkakör nem áll távol a jelenlegi tisztségtől?

– Senki sem született diplomatának. A román diplomatatestület több mint ötven százalékban mérnöki alapképzettségű személyekből áll, a másik ötven százalékon pedig „osztoznak” a tanárok, filozófusok, szociológusok, elvétve akad egy-egy közgazdász vagy jogász. Nagyobb részük a kilencvenes években, kisebb részük a kétezres évek első felében vizsgázott be a külügyminisztériumba, majd „kitanulta” a szakmát. Nos, egy olyan újságírónak, aki tucatnyi évig testközelből követte, figyelte, elemezte a bel- és külpolitikai eseményeket, sokkal több köze van  a diplomáciai munkához, mint egy – teszem azt – gépészmérnöknek…

– A munkájára gondolva, mivel, mikkel akad a legtöbb gondja?

– A konzulátusvezetői munkakör igen kiterjedt. Természetesen elsősorban a konzuli teendőket kell ellátni, ami már magában is nagyon szerteágazó tevékenység. Irataikat, pénzüket elvesztő romániai turistáktól Észak-Görögországban bebörtönzött román állampolgárokig, a határon veszteglő kamionoktól balesetet szenvedett román családokig, gyermekekkel teli, rendszámtábla nélkül maradt bukaresti buszoktól emberkereskedelem áldozatává vált, prostitúcióra kényszerített kiskorú romániai lányokig mindenféle esettel találkozunk, nap mint nap. A főkonzuli munka másik része maga a diplomáciai tevékenység: a folyamatos kapcsolattartás a helyi politikai-gazdasági tényezőkkel, román közösséggel, kulturális tevékenységek szervezése, gazdasági kapcsolatok kialakítása és ápolása. Nem unatkozunk…

– Erdélyi magyarokat ismert meg, találkozott velük?

– Nem jellemző, hogy sok magyar nemzetiségű román állampolgár élne Görögország északi részén, de néhányan vannak azért. És azok, akiket közülük megismertem, egytől egyig érdekes sorsú, kiváló, talpraesett emberek, akik megállták a helyüket mind a görög társadalomban, mind pedig ezen belül a helyi román közösségben – persze már aki úgy szocializálódott… Egy ilyen, minden értelemben életrevaló szaloniki magyar az a székelykeresztúri, alig huszonhat éves lány, Madaras Évike is, akit itt diagnosztizáltak leukémiával 2011-ben, és csontvelőátültetésen esett át, legyőzve a súlyos kórt. Őt egyébként sok mindenben segítette, a nehéz pillanatokban, Bölöni László futballedző is, aki sajnos már nincs Szalonikiben, minthogy tavaly májusban elszerződött az itteni PAOK labdarúgó-klubtól az Egyesült Arab Emirátusokba… Nos, Évikét előreláthatólag valamikor májusban esketjük össze görög vőlegényével a főkonzulátuson, a diplomáciai külképviselet ugyanis anyakönyvi hivatalként is működik, a főkonzul pedig egyszemélyben anyakönyvvezető is…

– Pár gondolat erejéig beszéljünk egy kicsit a tapasztalatokról, élményekről.

– Sűrű fél éven vagyok túl, és azt mondhatom, sokat tanultam és tapasztaltam. Vegyük ugye Görögországot, amely amilyen régi civilizáció örököse, modern államként ugyanannyira fiatal és éretlen, hogy diplomatikusan fogalmazzak. Az állam és az állampolgár kapcsolata valahogy nincs világosan körvonalazva: a polgár atyáskodó államot vár el, a szuperközpontosított közigazgatás pedig a nyilvánvaló hibáit elnéző polgárt. Ma már egyik fél sem kapja meg, amit elvár a másiktól, tetőzik a társadalmi elégedetlenség, az állam pedig próbál a „sarkára állni”. Nem igazán sikerül neki, de négy évtizednyi teljes lazaság után ez nem is csoda… Olyan apró dolgok vágtak itt mellbe, amelyek egy turistának nem tűnhetnek fel, de egy huzamosan itt tartózkodó romániainak már igen. Itt van például az öneloltó cigaretta, amelyről a görög trafikosok életükben nem hallottak, miközben Romániában olyan két évvel ezelőtt ugyebár lenyomták a dohányosok torkán, azaz légcsövén, azzal az ellentmondást nem tűrő érvvel, hogy „uniós előírás”. És Görögország több mint három évtizede az EU tagja, nemdebár… Meg persze azt sem kell mondanom, hogy itt gyakorlatilag mindenütt lehet dohányozni, és általában minden szabály csak azért van, hogy áthágják. De ettől még egy gyönyörű ország, nyáron gondtalan, télen kissé depressziós emberekkel, akiket most kupán vágott a gazdasági válság…

– Éppen olyan mély a görög válság, mint amilyennek a sajtó lefesti?

– Attól függ, hogy honnan nézi az ember. Romániából elég nehéz sajnálkozni a hétszázról hatszáz euróra csökkentett minimálbérű görögökön, miközben ugye nálunk a minimálbér nem éri el a kétszázat sem… De hát ők nem ehhez voltak szokva, gyakorlatilag negyven éve élvezik a fogyasztói kapitalizmus áldásait, miközben a volt kommunista országok alig több mint két évtizede eszméltek fel négy és fél évtizednyi rossz álomból. A nagyobb baj a kilátástalanság, hiszen Görögország felett a huzamos elszegényedés rémképe lengedez. Márpedig még négy-öt évnyi leépülés ilyen iramban, már összehasonlíthatóvá teheti a román és a görög életszínvonalat. De azért léteznek már optimista hangok, maga az athéni kormány is 2013-at nevezi a negatív gazdasági növekedés utolsó évének, úgyhogy reméljük, hogy igazuk lesz.

– Az anyagi oldalát leszámítva miért jobb valakinek a diplomáciában dolgozni, mint a  sajtóban?

– … És miért jobb a sajtóban, mint a csapágygyárban? Nem jobb, és nem rosszabb, egyszerűen más… Én a sajtóban is nagyon szerettem dolgozni, a mostani munkámat is nagyon szeretem, lehet, hogy a csapágygyárat is szeretném, talán egyszer majd kipróbálom…

– Ön nem karrier-diplomata. Hol szeretné folytatni majd akkor, amikor visszahívják?

– Passz… Erre most nem tudok válaszolni, majd megteszi az idő.


Share Button
Ennyien olvasták: 209

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.