„A harcot, melyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés” (József Attila)
A Nagyernyei Református Egyházközség keblében működő Retró Ifi csoport úgy határozott, hogy az ősök emléke előtti tisztelgés egy nem mindennapi formáját választja. A csoport egy „sírkőmúzeumot” hozott létre a nagyernyei felekezeti köztemető észak-nyugati szegletébe, ahová a temetőgondnokság által már korábban összegyűjtött és az általuk megkeresett régi sírköveket állították fel. Csak azok a síremlékek kerültek erre a helyre, amelyeket már senki nem gondoz, amelyek ledőltek és föld lepte be őket. Az összegyűjtött 19 darab sírkövet a férfiak sorba állították, beásták, lepucolták, a rajtuk olvasható szöveget fekete festékkel megírták, majd a csoport hölgytagjai virágot ültettek mindenik síremlék elé. A sírkövek közt van: a nagyernyei Szenner Sámuelé (1807–1884, aki 1838-ban hűségesküt tett Marosszék nemesei közt), az alsócsernátoni Csernátoni Ferencé (1782–1836, nemes patrónus), a Lőrinczi Jánosné, Tolvaly Rozáliáé (1818–1903, férje János ernyei református lelkész volt 1834–1875 közt), a májay Lőrinczi Zsófiáé (1837–1909, a lelkész lánya), a Szikszay Lajosé (1856–1899, körjegyző), a Bot Mihályé (1818–1899, felesége Váradi Judit a Koós Ferenc nagynénje volt, megemlékezik róluk az Életem és emlékeim című önéletrajzi írásában), mindszenti Jósa Józsefné, Elekes Máriáé (1821–1849, férje 1848-49-es nemzetőr, Benkő Károly szerint 1860-ban csak neki volt kőháza Nagyernyében, Bálintitt bárón kívül), stb.
A „sírkőmúzeumot” létrehozók remélik, hogy ezáltal sikerült némileg eloszlatni az ősök emlékére telepedett homályt, és azt is, hogy példát állítottak nemcsak az utókornak, de más települések lakóinak is.
