Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Derült
Szerda
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Sorozatfilmbe illő élettörténet

Központ április 30, 2014 Társadalom

Sorozatfilmbe illő élettörténet

e7

Erika egy sepsiszentgyörgyi kórházban született 1990 decemberében, egy alig 17 éves leányanya szerelemgyermekeként. A fiatal anya nem tudta vállalni a gyermek nevelését, a szülészetről el sem vitte. 1991 márciusában aztán egy Sepsiszentgyörgy közeli falu lelkészének és orvosának segítségével nevelőszülőkhöz került a kislány. Az örökbefogadó svéd házaspár elvitte Erikát, és sajátjaként nevelte fel.  Miután felcseperedett, egyre inkább kezdte érdekelni az a hely, ahol született, így jutott arra az elhatározásra, hogy Erdélybe jön megkeresni szüleit, esetleges testvéreit. Több próbálkozás után sikerült is megtalálni az anyát, aki életet adott neki és öt féltestvérét, akik most egy Marosvásárhely közeli községben élnek, eléggé szerény körülmények közt.

 

A múlt héten városunkban tartózkodó Erikát arra kértük, mesélje el nekünk életének eddigi történetét, milyen érzés megtudni, hogy nem a nevelőszülei édes gyermeke, hogyan sikerült megtalálni Erdélyben élő rokonait, mit érzett, amikor meglátta őket.

e1

„Nekem természetes, hogy két anyám van”

„Nekem ez az állapot, hogy két anyám van, természetes, mert nem ismerek mást. Egy nő életet adott nekem egy sepsiszentgyörgyi szülészeten, de nem tudta gondomat viselni, így az én svédországi anyám kapott egy újszülött gyermeket. Nevelőszüleim soha nem titkolták előttem, hogy honnan származom, mindig őszintén beszéltek erről velem.”

Erikát svéd nevelőanyja is elkísérte mostani útjára. Tőle afelől érdeklődtünk, miért fogadtak örökbe egy külföldi kislányt. „Hosszú ideig próbálkoztunk a férjemmel, hogy saját gyermekünk legyen, de ez akkor valamiért nem sikerült. Így aztán úgy határoztunk, hogy örökbe fogadunk egyet. 1989–1990 körül sokat lehetett hallani mifelénk is Romániáról. Hallottuk, hogy itt milyen nehéz a helyzetben élnek az emberek, sok gyermek születik, de jó néhányuk szomorú körülmények közt, nélkülözésben, vagy árvaházban nő fel. Elkezdtünk érdeklődni, és végül sikerült. Egy nap érkezett a telefonhívás, hogy van egy gyermek, akit örökbe fogadhatunk. Azonnal csomagoltunk és jöttünk. Hosszú út, sok-sok papír, többórás bírósági kilincselés után elvihettük a kislányunkat” – mondja elérzékenyülve Lotta asszony.

 

e2

„Család azt jelenti: gondot viselni valakire”

Két évvel az örökbefogadás után a svéd házaspárnak saját gyermeke született. „Mikor két éves voltam, akkor született a húgom, Emma, a szüleink természetes gyermeke – meséli Erika. Én soha nem tapasztaltam azt, hogy a szülők különbséget tettek volna köztünk, mi gyermekekként azonban egyszer összeszólalkoztunk ezen. Emlékszem, hogy összevesztünk valamin, verekedtünk, aztán kergetni kezdtem és ellöktem. Azt kiáltottam neki, hogy hagyjon engem békén, mert nem az én testvérem. Erre nagy csend lett, megfagyott a levegő, aztán Emma sírni kezdett és azt mondta, hogy én vagyok a nővére és vissza akar engem kapni. Többé soha nem mondtam ilyesmit neki. Azóta már felnőtt fejjel megértettem, hogy nem muszáj a vérkapcsolat ahhoz, hogy egy család igazi család legyen. Számomra a család azt jeleni: gondot viselni, vigyázni valakire, a tűzön is átmenni valakiért. Én képes lennék a tűzbe menni a családomért.”

Kamaszodó lányként Erika érezni kezdte azt, hogy ő más, mint a többiek, más, mint az őt körülvevő emberek. „Gyermekkoromban nem figyeltem rá, de tinédzserként egyre inkább feltűnt, hogy én másként nézek ki, mint a körülöttem élő emberek – emlékszik Erika. Feltettem magamnak sokszor a kérdést: ki vagyok én? Miért különbözöm a többiektől? Hol vannak az én gyökereim? Egyre jobban érdekeltek ezek a dolgok. Egy megmagyarázhatatlan, furcsa érzés szorongatta a gyomrom.”

 

e3

„A biológiai anyám nem akart találkozni velem – ez fájt”

Erika nevelőszülei nem tagadták előtte az igazságot, egy albumot készítettek neki azokkal a képekkel, amiket akkor fényképeztek, amikor érte jöttek Erdélybe. Ezen keresztül „megismerhette” az anyát, aki életre hozta, a nagyanyát, az embereket, akik segítettek az örökbefogadásnál, a helyszínt, ahol meglátta a napvilágot. „Annak a fotóalbumnak minden lapját ismerem, és elhatároztam, hogy elmegyek és megismerem azokat az embe­reket és helyeket, amelyeket a fényképek ábrázolnak – mondta Erika. Szerettem volna végére járni az élettörténetemnek, hát eljöttem és megismertem az albumomban lévő embereket, úgy éreztem, mintha egy kirakós játék darabjait raknám ki lassan, ami az én életemet ábrázolja. Csodálatos emberekkel ismerkedtem meg, akik nélkül, tudom, nem érhettem volna el ilyen messzire. Megtaláltuk a biológiai anyám, de ő azt mondta, nem akar, vagy valamiért nem tud találkozni velem. Ez nagyon fájt és zavarban voltam.”

 

e4

„Tudom, ki vagyok, tudom: vagyok valaki”

Egy év elteltével Erika újra próbálkozott, ide utazott, ezúttal sikerrel járt. „Nagyon elevenen emlékszem arra a napra, amikor először láttam az anyám és a testvéreim. Ha behunyom a szemem, ma is hallom a hangjukat, érzem az illatukat. Megtalálni a gyökereket nem olyan érzés, amit el lehet mondani, amit meg lehet érinteni, az valami, amit belül érez az ember. Tudni akartam, kik azok, akik úgy néznek ki, mint én, akikkel azonos a bőrszínünk, a testbeszédünk, melyik az az embercsoport, amelyikhez tartozom. Most már megvan az életemnek minden puzzle-darabja. Most már tudom, ki vagyok és tudom, hogy vagyok valaki. Ha ránézek a térképre, meg tudom mutatni, honnan származom. Büszke vagyok, amikor a tükörbe nézek és tudom, honnan származik az én vérem.”

 

e5

„Életünk minden mozzanatának értelme van”

Múlt héten Erika, nevelőanyja és egy barátnője kíséretében már harmadik alkalommal látogatott vidékünkre. Újra meglátogatta az ő biológiai családját. „Látni az én természet adta családomat, része lenni rövid időre az életüknek, tudni, milyen szépek, ez erőt ad nekem. Valószínűleg még visszatérek, amikor úgy érzem, hogy valami hiányzik az én kirakós játékomból. Most haza megyek Svédországba, ahol vár a munkám, a családom és a mindennapi életem. Magammal viszek pár emléket, amik erőt adnak nekem. Hiszem azt, hogy mindennek, ami velünk történik, van értelme, csak nem vesszük észre a jó dolgokat abban a pillanatban, amikor bekövetkeznek. Ezek a gondolatok erősítik az én lelkemet” – mondta még búcsúzóul Erika.

e6

e8

Share Button
Ennyien olvasták: 191

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.