Központ
2018. december 09. vasárnap, Natália

„Sosem a matektudás volt fontos számomra”

Pál Piroska május 23, 2018 Társadalom

– interjú Sebestyén Júlia matematika szakos tanárnővel –

Sebestyén Júlia, diákjainak csak Jutka néni, több mint fél évszázada matematikát tanít. Nem is akárhogyan, hiszen vele beszélgetve nehéz volt eldönteni, hogy a tantárgya vagy a gyerekek iránti szeretete nagyobb. Csíkcsicsóban született, árva gyerekként a rokonsághoz tartozó nevelőszülei Bákóban, majd egy másik nevelőcsalád Csíkszentdomokoson és Csíkszeredában gondoskodott róla. Érettségi után jött Marosvásárhelyre, ahol ma is él és dolgozik. Katedrán tanított több mint negyven évet, és emellett 1994-ben férje és pár kollégája segítségével megalapította a Vályi Gyula Matematikai Társaságot kettős céllal. Egyrészt Maros megyei V-VIII. osztályos matematikát kedvelő gyerekek tehetségének fejlesztése, másrészt a világhírű feltaláló, Marosvásárhely tudós szülötte emlékének ápolása miatt. Vályi Gyula születésének 150-ik évfordulóján a Református Kollégium falán emléktáblát lepleztek le, 2012-ben emlékművet állíttattak, és halálának 100-ik évfordulója emlékére, férje javaslatára Vályi Gyula-díjat alapítottak, amelyet évente osztanak ki egyetlen kiváló tehetségű Maros megyei diáknak. Jutka néni nemcsak osztja, hanem néha kap is elismerést, a legutóbbit, a Mentor-díjat két hete vehette át.

– Milyen volt matekból iskoláskorában?

– Bákóban a nevelőapám nagyon sokat foglalkozott velem, így könnyen ment a tanulás, de amikor harmadik osztályos koromban visszakerültem Székelyföldre, nem tudtam egyáltalán magyarul. A nyelvet viszonylag gyorsan elsajátítottam, de nehéz volt megtanulni az egyes tantárgyak szakterminológiáját.  Aztán ötödik osztályban a matematikatanárom észrevette, hogy értem és kedvelem a tantárgyát, így megrendeltette nekem a Matematikai Lapokat. A matekpéldák helyes megoldását követően megjelent a nevem a feladatmegoldók rovatában. Ez volt az első impulzus számomra, hogy érdemes ezzel foglalkoznom.

– Miként választotta a matematikatanári pályát?

– Bár kiskoromban gyereksebész akartam lenni – a gyerekeken való segítés szándéka miatt –, a matematika szerelmese lettem. A másik oka pedig prózaibb volt: ezt nem kellett sokat tanulnom, jött magától.  A tanári pályát pedig a gyerekek szeretete miatt választottam. Mai napig rajongok azért, amit csinálok. Számos diákomat tettem okosabbá, tanítottam meg gondolkozni, és igyekeztem formálni a jellemét.

– A matematika általában nem közkedvelt tantárgy a diákok körében. Hogyan igyekszik megszerettetni velük?

– Meggyőződésem, hogy a tanár a társadalom, de főleg a gyerek szolgája, feladata megszerettetni a tantárgyát. Például úgy, hogy a gyereknek lehetőséget biztosít sikerélmény megélésére. De ugyanolyan fontos, hogy mindeniküket egyformán szeresse, akár tehetséges matekes, akár nem. Ha a gyerek érzi, hogy a tanár szereti, és okosabbá akarja tenni, akkor megpróbál ő is tanára kedvébe járni, igyekszik jobban tanulni.

– A matematikai érzék velünk született adottság?

– Talán. A kimagasló zsenik valószínűleg a génjeikben hordozzák a pluszt, viszont aki céltudatosan műveli egészen zsenge kortól a matematikát, nagyon magasra fel tud fejlődni, akár klasszis is lehet belőle. De sajnos számolni kell azzal is, hogy rengeteg, jó adottságokkal született gyerek elkallódik a nem megfelelő iskolai rendszer miatt.

– Mi a haszna a matematikának a mai, számítógépesített rendszerben?

– Sajnos úgy látom, hogy sok kárt is okoz a felpörgött technika a gyerek fejlődése és nevelése szempontjából. Már nem olvasnak sem irodalmat, sem történelmet, sem életrajzokat. Sokuknak nincs példaképe, középiskolás és nem tudja, mi szeretne lenni. A matematika viszont elősegíti a problémamegoldást, a lényeglátást, a gondolkodást. Meggyőződésem, hogy az az ember, aki gyerekkorában foglalkozott a matematikával, az egész életét racionálisabban építi fel.

– Hogyan vélekedik az érvényben lévő oktatási rendszerről?

– A jelenlegi tanügyi rendszert károsnak tartom a gyerekekre nézve. A régi, három évharmadra felosztott év hasznos és eredményes volt. Hosszabb, komoly munkát lehetővé tevő időszakok voltak a vakációk között, illetve az anyag ismétlésére is volt idő. Ma már gyakran idő sincs befejezni a tantervet a rövid vakációkkal felszabdalt két féléves beosztás miatt. A feldarabolódott iskolai év következményeként pedig nincs folyamatos munkaritmus sem a gyereknek, sem a tanárnak.

– Változtak-e a diákok az elmúlt 50 évben?

– Nagyon sokat változtak. Mivel ma már eltérőek a körülmények az évtizedekkel ezelőttiektől, ők is alkalmazkodtak ehhez. Nagyon kevés az a gyerek, aki céltudatosan dolgozik, illetve tudja, hogy mit szeretne, és ennek érdekében áldozatokat is hoz. Hangsúlyozom: nem jobb képességű, hanem céltudatosabb gyerek volt több régen.  A pénzközpontú, anyagias világ negatívan hatott rájuk is: sokan nem az adottságaiknak, elképzelésüknek, a szakmákban való tájékozottságuknak megfelelően választanak pályát, hanem a jövedelmezőbb, pénzesebb szakmák felé orientálódnak.

– Hogyan tekint vissza az elmúlt 50 évére az iskolában?

– Megérte minden perce. Az összes évfolyamról egy-két gyerekkel ma is tartom a kapcsolatot. Van diákom, aki Amerikában egyetemi tanár, vele rendszeresen kommunikálok, de voltam násznagya is tanítványomnak. Emlékszem egy gyengébb képességekkel rendelkező diákomra, aki a katonaságból írt nekem levelet, hogy mennyire szeretne velem most is tanulni. Fantasztikus érzés volt. Annyi lelki simogatást, sikerélményt, pozitív visszajelzést kaptam a tanítványaimtól, hogy nagyon örülök, hogy ezt a pályát végigvittem, és amíg tudom, a Vályi társaságban ugyanezt folytatom.

– Napjainkban gyakran elhangzik, hogy ma már nincsenek jó tanárok. Hogyan vélekedik ön erről?

– Nem értek egyet ezzel. Lehet, hogy régebben – amikor nem volt ennyire anyagias a világ – több olyan emberből lett tanár, akinek erre már kiskorától hivatástudata volt, és kevesebben voltak azok, akik csak azért léptek erre a pályára, mert úgy hozta a sors. Az tény, hogy ma már nagyon kevés gyerek választja a pedagógusi pályát, emiatt tanárhiány van magyar tagozaton, ezzel párhuzamosan viszont fogy a magyar diákok száma is. Azon szülők gyerekei, akik most kellene kezdjék az iskolát, valahol a határon túl vannak…  Ám ma is vannak jó pedagógusok: bennük ötvöződik a következetesség,  a gyerek- és tantárgyszeretet, a szigorúság és a megfelelő alkalmazkodóképesség bármely helyzethez, amely adódhat az órán, az iskolában.

– Szóba álltam néhány volt diákjával, mindenki hatalmas rajongással beszélt önről. Mit gondol, mivel érdemelhette ki ezt a szeretetet?

– Úgy vélem, a gyerekekben van egy különös és csalhatatlan ösztön, amellyel érezték, hogy számomra nem az a fontos, hogy ki, mennyi matekot képes megtanulni. Ez sosem számított. Az volt a legfontosabb, hogy emberséget tanítsak nekik. Ugyanannyira szerettem azt is, akit megbuktattam, s azt is, akit tízessel zártam le. Olyan tanítványom is van, akit ötödikben megbuktattam, de megértette, hogy nem büntetni, hanem segíteni akartam. Egy nyár alatt felzárkózott a többiekhez, és ma matematika szakos tanár. A szeretet és a tisztelet egyébként kétoldalú érzelem: nem szerethet és tisztelhet engem olyan személy, aki nem érzi, hogy szeretem és tisztelem őt.

A Vályi Gyula Matematikai Társaságról

Az eltelt huszonnégy év alatt a társaság kb. 5000 köri órán és matematikatáborokban irányította a tehetséges tanulók tevékenységét. Ezek mellett éves rendszerességgel matematikai Emlékversenyt szervezett, melyeken erdélyi és az anyaországból érkezett gyerekek vettek részt. A matematikakör diákjai számos díjat nyertek az évek során a különböző versenyeken. Páran közülük mindig, koruknak megfelelően, az ország matematikai élvonalába tartoznak. Ettől a tanévtől kezdve bevonták a matematikakörbe a IV. osztályos tanulókat is.

Share Button
Ennyien olvasták: 662

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.