Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Szabadsága alatt is dolgozik? Akkor valószínűleg szenvedélybeteg

Központ július 26, 2015 Társadalom

A nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás már a múlté – vélik a szakértők. Sokan nyaralás alatt is dolgoznak, vagy elviszik magukkal a munkát.

munka
Japánban a munkamánia évente 1000 halálesetet eredményez, ami közel 5 százaléka az országban előforduló agyvérzések és szívrohamok számának. Hollandiában a szabadidő-neurózis a lakosság 3 százalékát érinti, ők fizikailag is betegek lesznek hétvégén és a szabadság alatt, amint abbahagyják a munkát. Próbálnak ugyan pihenni, de hiába. Függőség, betegség vagy hozzáállás kérdése? Erre kereste a választ a Kossuth Rádió napközben című műsora.

Egyrészt egy belső kényszer hajtja a munkamániást, hogy nehogy lemaradjon valamiről, másrészt az információ begyűjtése is motiválja a szabadságuk alatt dolgozó embereket. Több tényező is hatással van arra, hogy le tudunk-e állni, így például, hogy milyen elvárásokkal kell szembenéznünk, hogy szeretjük-e a munkánkat, és egyáltalán, munkának számít-e egy email elolvasása, vagy sem – sorolta a lehetséges magyarázatokat a HR Szövetség Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.
Csapos Noémi ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy szabadság alatt csak nyomós érv, elháríthatatlan körülmény miatt lehet visszarendelni valakit. Fontos kérdés, hogy mennyire él vissza a munkáltató e típusú hatalmával, de lényeges szempont a dolgozó hozzáállása is – emelte ki.

A munkamánia egy szenvedélybetegség, egy függőségi állapot, melyben a munka drogként funkcionál, és az élet egyetlen értelmévé válik. Ez pedig háttérbe szorítja a társas, szociális és családi kapcsolatokat – sorolta a következményeket Duró Zsuzsa pszichológus. A szakember azt hangsúlyozta, hogy a munkamániát ne tévesszük össze a felelősségteljes, szorgalmas, kitartó és kreatív munkával. Szerinte minimum 10 nap szabadságra van szükség megszakítás nélkül, hogy tudjunk pihenni, egy hét nem elég.

A pszichológus úgy látja, a közép- és felsővezetők különösen veszélyeztetettek a munkamániától, igaz, igen széles a spektrum. A jó hír, hogy van rá gyógyír – emelte ki. Azt tanácsolja, hogy ne akarjunk egyszerre mindent elvégezni, és próbáljunk egy dologra koncentrálni, valamint legyen jó érzés, mikor a munka el van végezve. Ha valaki erre képes, legyőzte a munkamániát. Fontos továbbá, hogy a családdal meg tudjuk beszélni a problémákat – húzta alá.

Ságvári Bence szociológus úgy véli, napjainkban bekövetkezett az az állapot, hogy egyetlen eszközön tudunk dolgozni, szórakozni és alapvető információkat megszerezni. Ez a ki nem kapcsolhatóság egyébként bizonyos típusú szellemi, alkotó munkákra jellemző – tette hozzá.

A régi időkben az volt az elérendő társadalmi státusz, hogy az embernek ne kelljen dolgoznia, most azonban fordult a kocka, és társadalmi státuszt jelez, ha folyamatosan keresik, igény van rá – tette hozzá Ságvári Bence.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 264

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.