Szatmárnémetiből indult el Svédországba négy évvel ezelőtt Kupán Botond, aki ma a Ljungbyban székelő Petőfi Magyar Egyesület elnöke. A kisvárosban több mint ezer erdélyi magyar él, nagyrészük székely, népviseletben táncolnak, magyar kolbászt esznek. A közösség története több generációra tekint vissza, mára azonban minden erőfeszítés ellenére csökken a hagyományok iránti lelkesedés.
Ok és okozat
Az egyesület a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége általi támogatásokból, a helyi önkormányzat hozzájárulásából, a tagok által befizetett tagdíjból és a rendezvények bevételeiből tartja fenn magát. Botond második éve tölti be ezt a pozíciót, és azon dolgozik az egyesülettel, hogy a kisváros ezernél nagyobb számú magyar közössége és a tagok szervezett formában ápolhassák a hagyományaikat, anyanyelvüket és kultúrájukat.
Botondot és feleségét is, mint sok más bevándorlót, egy rokon fogadta.
– Mivel nagyon sokan vannak már kint, szinte mindenki úgy érkezik, hogy valaki várja – mondta el az egyesület elnöke. – Engem az motivált, hogy tisztességesen el tudjam tartani a családomat, és emellett legyen idő a gyermekemre. A svéd munkaadó alapvetően fontosnak tartja, hogy a dolgozó is jól éljen, a harácsoló, kizsigerelő attitűd ismeretlen számukra – mesélte az informatikusként dolgozó férfi, aki azt is hozzátette, hogy a generációról generációra történő kivándorlásnak náluk szinte hagyománya van, már a mai hatvanasok többsége sem a saját szakállára indult el.
Nehéz a váltás
A svédek nem pazarolnak, akkora házat építenek, mint amire szükségük van, és egy húsz éves autó épp olyan elfogadott, mint az újabb, egyik sem státuszszimbólum – Ljungbyban a többségi svéd polgár télen-nyáron biciklizik. Ezt a fajta mentalitást lassan veszik át a kint élő magyarok, de a svéd konyha hiába jó, azért a hazai kolbászt és szalonnát semmi nem múlja fölül. Hála az üzleti érzéknek, a környező települések egyikén valaki megnyitott egy magyar és román termékeket árusító üzletet, valamint van olyan hentes, aki magyaros húsárut kínál. Ez azért is fontos, mert úgy érzem, hogy mi soha nem fogunk tudni elszakadni az otthoni konyhától – mesélt a hagyományőrzők vezetője, aki az üzleti sikereket is fontosnak érzi kiemelni. Több kisvállalkozást és két vendéglőt is üzemeltetnek Ljungbyban magyarok, és a cégek száma egyre nő.
Közösség a közösségben
– Építhetnek a közösségünkre, mert mindenki rászánja a pénzt és az időt, hogy megvásárolja azt, amit otthonról ismer – mondta Kupán Botond, akit a számok igazolnak. – A magyar közösség ötszáz családot, vagyis jóval több mint ezer embert számlál, ennek a populációnak nyolcvan százaléka erdélyi, hetven százaléka konkrétan székely. Az egyesület kétszázhatvan tagot számlál, közülük kerülnek ki a kórus, valamint a tánccsoport tagjai, akik székely népviseletben lépnek fel. Harminc éve alakultunk, és először a külföldre szakadt magyarok összefogása volt a cél. Később, ahogy nőtt a magyarajkúak száma, úgy vált egyre fontosabbá és valóban lehetségessé a hagyományőrzés, aminek része a nemzeti ünnepek megülése is. A Svédországi Magyarok Országos Szövetsége fogja össze ezeket az egyesületeket, pályáz a fenntartási költségekre és színészeket, zenészeket hoz ki, szórakoztatni a kint élőket.
Sikeres integráció, csökkenő érdeklődés
A második, harmadik generáció megszületésével és a technika fejlődésével a hagyományőrzés és a szokások megtartása is egyre kevésbé fontos.
– Manapság bárki skype-olhat a családjával, digi tv-t nézhet és egy repülőjegy megvásárlása sem okoz gondot – magyarázta a csökkenő összetartás okait Botond. – Egyszerűen nincs rákényszerülve a közösség, hogy ragaszkodjon a hagyományaihoz, mert az otthoniak elérhetők a technikai vívmányok segítségével, másrészt egyre többen vagyunk. A mi kislányunk már svéd oviba jár, de otthon magyarul beszélünk, tehát kétnyelvű lesz, ahogy a gyerekek nagy része. Erdélyben látogatjuk meg a nagyszülőket, viszont ő már itt van itthon. A magyar irodalmat, a nyelv szépségeit is gyakorolhatják az egyesületben, egy idős tanító néni segít nekik minden második héten. A vegyes házasságokban viszont az anyanyelvünk méginkább háttérbe szorul, és számomra is kérdéses, hogy hosszútávon mennyi esély van a fennmaradására. Akik ide jöttek, többnyire hosszútávon gondolkoznak, nem terveznek hazamenni.
B.E.
