Központ
2017. július 23. vasárnap, Lenke
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Zivatar valószínű
Kedd
Zivatar valószínű

Születés hete Marosvásárhelyen  

Központ június 13, 2017 Társadalom

Gyermeket világra hozni az egyik legszebb és legnemesebb dolog a világon, ezért is érdemes idejében felkészülni a „csoda” érkezésére. Június 19-25-e között ennek a csodának, illetve a család megünneplésére kerül sor Marosvásárhelyen a Noé Projekt Kulturális Egyesület szervezésében. Erről kérdeztük az esemény egyik szervezőjét, Szőcs Beátát és Kürti Emőke önkéntest, akik sokszínű és interaktív programmal várnak minden érdeklődőt.

Minden megváltozik egy szempillantás alatt, ha kisbaba kopogtat be egy család életébe. Mások lesznek a színek, változik a hangulat, az ízek, a szülők más érzéssel járnak a világban, és eddig nem sejtett kihívásokkal találják szembe magukat. A boldogság és a nehézség váratlan mennyiségben „szakad” rájuk, így van ez évezredek óta. Szerencsére napjainkban a szülés előtt álló anyukák egyre több szakmai és lelki segítséget kaphatnak, idejében lehetőségük van felkészülni erre a különleges és véget nem érő utazásra.

A Születés hete rendezvény nem újkeletű, hiszen még 2003-ban volt útjára indítva Geréb Ágnes és Haas György által mint a családdá válás ünnepe, azonban első alkalom, hogy a Noé Projekt Kulturális Egyesület rendezi meg Marosvásárhelyen, a MamiCenter társszervezésében.

Egy olyan kulturális, szakmai, tájékoztató jellegű rendezvénysorozat, amely elsősorban a várandósokat, illetve azok családtagjait hívatott megszólítani. „A legeredetibb terv az volt, hogy tájékoztatást nyújtson a várandós nőknek arról, hogy milyen lehetőségekkel élhetnek, miként választhatják meg a szülésük helyszínét, hogyan találnak segítőt maguk mellé, azaz a hiteles információnyújtás”- meséli Emőke, aki Beátával közösen a tavalyi évben álmodták meg a Szülés arcai sorozatot,mint interaktív beszélgetést a szülésről. Végül a kétgyerekes anyukák az egyesület önkénteseiként létrehozták a Noé Egyesület egészségkultúra projektjét, amely a szüléssel, felvilágosítással, gyerekvállalással és tájékoztatással foglalkozik. „Egyre nagyobb az érdeklődés, egyre több az első gyermekes kismama is, aminek nagyon örülünk, hiszen nagyszerű, amikor még „gyermektelenül” is tájékozódni szeretnének”- meséli Beáta.

A szervezők nagy lelkesedéssel várnak minden kismamát és kispapát, szülőt, nagyszülőt, diákot, illetve az egészségügyben dolgozó szakembereket az eseményre. Már első nap két kiállítás tekinthető majd meg Alvó csodák és Császárnők címmel, ami interaktív beszélgetéssel, élménymegosztással folyatódik, a szülés pozitív és negatív élményeiről. „Mindenki történetét szívesen meghallgatjuk, mondja el mindenki, amit szeretne. Teljesen mindegy, hogy hol, hogyan, milyen körülmények között történt a gyerek születése” – mondta a szervező.

Ezt követően mutatkoznak be a dúlák és dúlajelöltek. „A doula egy görög szó, amely szolgát jelent, azonban van ennek egy gyönyörű szép magyar megfelelője, a támasztóasszony, aki a szülés alatt lelki és fizikai támaszt nyújt a vajúdó nőnek. A legtöbb dúla segítsége, szolgálata a várandósság ideje alatt és a gyermekágyi időszakban is igénybe vehető” – tudtuk meg.

Az esemény zárásaként a jelenlévők leányanyaotthonba látogatnak el, hiszen az esemény karitatív célja a Maros megyei leányanyaotthonok segítése a különböző adományok által. A szervezők utolsó nap egy nagy, „családi” kirándulásra hívnak meg mindenkit, ahol bográcsozásra, különböző játékokra, programokra kerül sor minden korosztály számára.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 299

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.