Központ
2018. december 13. csütörtök, Luca, Otília

Üdv a földi pokolban! 

Központ január 22, 2018 Társadalom

Megrázta a világot a közelmúltban az amerikai egyetemista, Otto Warmbier története. A fiatal férfit egy ellopott propagandaplakát miatt kínozták meg Észak-Koreában, s végül emberi roncsként, éber kómában engedték ki az országból, aki egy hét múlva meg is halt. Ez ismét ráirányította a figyelmet az elszigetelt országra, ahol szinte a teljes lakosság elnyomásban él. És ahol a nők különösen kiszolgáltatottak.

 

„Észak-Korea elképzelhetetlen ország” – kezdte történetét könnyek közt Pak JanmiaOne Young World nevű szervezet 2014-es dublini csúcstalálkozóján. A fiatal lány, akinek könyve pár éve jelent meg magyarul is, gyerekkorában elhitte, hogy a diktátor képes olvasni a gondolataiban. Miután anyjával átszökött Kínába, egy kínai embercsempész, kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve, szemet vetett a tizenhárom éves lányra. Az anya, hogy gyermekét megvédje, inkább magát áldozta be az erőszaknak. Később eljutottak egy keresztény misszionáriusok által fenntartott menedékhelyig, majd a Góbi sivatagon átkelve Mongóliába menekültek. Kést tartottak maguknál arra az esetre, ha vissza akarnák őket toloncolni Észak-Koreába – akkor ugyanis az öngyilkosságot választották volna. A lány és anyja története nem egyedülálló: a menekültek beszámolóiból a földi pokol képe bontakozik ki.

A koreai félsziget a 17. századtól folyamatosan kínai függés alatt állt, míg 1910-ben Japán bekebelezte. Az északi rész 1945-ben szovjet megszállás alá került, ahol szocialista állam alakult ki. A vezető a Koreai Munkáspárt főtitkára, Kim IrSzen lett, aki szovjet és kínai támogatással 1950-ben kísérletet tett a déli rész megszállására. Amerikai, illetve kínai beavatkozással három évig húzódott a koreai háború, melynek végén, 1953-ban fegyverszünetet kötöttek és létrehozták a 4 kilométer széles, 250 kilométer hosszú koreai demilitarizált övezetet (DMZ). Ezek után a két ország teljesen külön utakon indult el. Dél-Korea csatlakozott a fejlett országokhoz, az elszigetelődött Észak-Korea pedig diktátorok rémuralma alá került.

A Dél-Korea, Kína és Oroszország által határolt, 25 milliós Észak-Korea rendkívül szegény, mert – miközben a központi ideológia szerint csak magára kell támaszkodnia –alig rendelkezik saját forrással, és csak kevés országgal ápol kapcsolatot, ráadásul tetemes összegeket fordít őrült fegyverkezésre.

Éhínség és propaganda

Az életszínvonal, a fővárost kivéve, ma is alacsony. Gyakori az áramkimaradás, és az alultápláltság miatt még az átlagmagasság is csökkent. Az észak-koreaiak mobilitása és információhoz való hozzáférése súlyosan korlátozott, a külvilággal szinte egyáltalán nem tudnak kapcsolatot teremteni. Külföldre nem mehetnek. Az ide merészkedő külföldiek sem számíthatnak szívélyes fogadtatásra: belépéskor a telefonjukat elveszik, és amíg az országban tartózkodnak, minden lépésüknél a hatóságok kíséretét „élvezik”. Az internethez az egész országban nem lehet hozzáférni, helyette egy Intraweb nevű hálózatot használhat a lakosság, amelyen csak a kormány által jóváhagyott tartalom érhető el. Egyetlen tévécsatorna van, amely naphosszat a propagandát harsogja. Férfiak-nők csak a kormány által engedélyezett huszonnyolc frizura közül választhatnak.

Hamisított történelem

 „Nagy Vezér” (Kim IrSzen) és fia, „Kedves Vezető” (Kim Dzsongil) köré vallási áhítathoz hasonló személyi kultusz épült. Születésüket legendák övezik, csodálatos képességeket tulajdonítanak nekik. A fővárosban (Phenjanban) óriási bronzszobraik díszelegnek, amelyek előtt a lakosság rendszeresen fejet hajt. Az országba látogató külföldieket is elviszik ezekhez a szobrokhoz, és őket is főhajtásra kérik, hogy a helyiek elhiggyék: vezetőiket világszerte mély tisztelet övezi. Minden otthonban kötelező a vezetők portréit kitenni és nagy becsben tartani – komoly bajba kerül, aki tűz esetén nem ezeket menti ki először. A jelenlegi vezető – Kim Dzsongil egyik fia –, Kim Dzsongun ugyanezt a hagyományt viszi tovább. Az iskolában hamisítva tanítják a történelmet, az órákon a tanulók nem kérdezhetnek, és még olyan jelentéktelen dolgokban sem lehet saját véleményük, hogy mi a kedvenc színük.

A társadalomban gyakorlatilag kasztrendszer van, a családokat a rezsimhez való hűség alapján három csoportba osztják: rendszerhű, ingadozó vagy ellenséges. Ez a minősítés meghatározza a leszármazottak tanulási és elhelyezkedési lehetőségeit is. Felkapaszkodni szinte lehetetlen, lesüllyedni azonban nagyon könnyű: mindenkit állandó megfigyelés alatt tartanak.

A gyerekek és a gyári munkások reggelente az osztálytitkárral, illetve a brigádvezetővel az élen, szabályos sorokba rendeződve, ajkukon Kim Ir Szent éltető dalokkal menetelnek az iskolába, illetve a munkahelyre. A gondos ideológiai neveléssel a szolidaritásnak a csíráját is igyekeznek kiölni az emberekből.

Az iskolába és a munkahelyeken úgynevezett „élettisztító gyűléseket” tartanak, ahol a résztvevőknek nyilvános önkritikát kell gyakorolniuk, és be kell árulniuk az „elvtársaikat” is. Valójában mindenkinek be kell vallania valamit. Az ellenállásra nem sok lehetőség van: a disszidálást és az öngyilkosságot a rendszer elleni árulásnak tekintik, és a családtagokon torolják meg. A „bűnelkövetők” és hozzátartozóik valamelyik kényszermunkatáborba kerülnek. Az ott raboskodó mintegy 150 ezer embert állati sorban tartják.

A nők ezenfelül szexuális erőszaknak is ki vannak téve az őrök részéről. Ha terhesek lesznek, az az életük végét jelenti – amint látszani kezd rajtuk, főbe lövik őket.

A családon belüli erőszak gyakorlatilag a kultúra része, azt mindenki egybehangzóan az áldozat „provokatív” viselkedésének tulajdonítja. A bántalmazók mentegetésére további ürügyet ad, hogy a férfiak helyzete is nehéz, ők is a rendszer elnyomottjai, és ezt a feleségükön, partnerükön vezetik le – legalább otthon érezhetik, hogy van némi hatalmuk.

Menekülés és honvágy

 A DMZ-n lehetetlen az átjutás, ezért a menekültek nagy kerülővel, Kínán keresztül igyekeznek eljutni Dél-Koreába. Kína a kevés ország egyike, amely kapcsolatban áll Észak-Koreával, így a kínai hatóságok nem szolidárisak a menekültekkel. Illegális bevándorlókként bánnak velük, és ha elkapják, visszatoloncolják őket a hazájukba.

Az Észak-Koreából elmenekülni próbálók közt a nők aránya becslések szerint akár 70 százaléka körül is lehet. Ők tízezrével kerülnek az emberkereskedők karmai közé, akik az egészségi állapotuktól függően 200-800 dollár közti összegért feleségnek adják el, a felborult nemi arány miatt agglegényéletre kényszerült kínai férfiaknak. Ennél is rosszabb esetben a nők szexrabszolgaként végzik egy bordélyban.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 663

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.