Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső valószínű
Kedd
Eső valószínű
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Új magyar utcanév Marosvásárhelyen

Központ április 4, 2013 Társadalom

utcaÚj magyar utcanév Marosvásárhelyen

Azt rebesgetik, hogy Marosvásárhelyen utcát neveznek el a Bolyai Farkas Elméleti Líceum volt igazgatójáról, dr. Kozma Béláról. Bizony jólesik ilyeneket hallani, és mi tagadás, melengeti önérzetünket az is, ha hasonló dolgok jóváhagyására, illetve a teljes megvalósításra várnunk kell. Annak érdekében, hogy ne csak híresztelésről beszéljünk, megkerestük az elképzelés megálmodóit.  Kérdéseinkkel Kirsch Attilát, az Öregdiákok Baráti Körének vezetőjét, Brassai Zsombort, az RMDSZ Maros megyei elnökét, és Peti Andrást, a marosvásárhelyi RMDSZ elnökét kerestük meg.

A Baráti Kör vezetője, Kirsch Attila elmondta, hogy Kozma Béla a Bolyai Farkas Líceum egyik legkiemelkedőbb egyénisége, akire a vásárhelyiek  büszkék lehetnek. Nem csak kutatóként alkotott maradandót, hanem: tanári, igazgatói példaképe is örökre követendő.

Azt is megtudtuk, hogy a folyamat kezdeményezője Kiss József, nyugalmazott biológia szakos tanár, aki jelen pillanatban az Öregdiákok Baráti Körének tiszteletbeli elnöke.


De lássuk, jelen pillanatban milyen stádiumban van az utcaelnevezési folyamat.

A kérést a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalban 2013. március 18-án 14.346-os számmal iktatták. A kezdeményező aláírók pedig a Baráti Kör vezetőségének tagjai.

E nemes ügyért létrehoztak egy bizottságot is, amelynek vezetője a fent már említett tanár, Kiss József.

Továbbá mindenképpen hírül kell adjuk azt is, hogy az Öregdiákok Baráti Körének a javaslata hét, az iskolához közeli utcára vonatkozik. Ezekből megemlítenék az alábbiakat: a Fürdő, a Hargita, a Fenyő, a Forrás, és a Régi Kórház utcákat.  

Nos, a választék nem igazán nagy. Közismert azonban, hogy Vásárhelyen vannak olyan utcák, amelyeknek a nevét meg lehet változtatni, és – ahogy szokott lenni – vannak, amelyekét nem.

Az illetékesektől azt is megkérdeztük, hogy miért nem a Horea utcát nevezik el Kozma Béla utcának… Ugyanis a neves magyar nyelv és irodalom szakos tanár éveken keresztül ebben az utcában lakott. Erre a kérdésünkre is válaszolt Kirsch Attila, őt idézve:  „dr. Kozma Béla igazából a legjobban a Régi Kórház utcához kötődik, ahol született, és gyerekkori éveit töltötte”. Amúgy azt is le kell írnunk, hogy ezt a civil kezdeményezést – politikai nézettől függetlenül – a Baráti Kör minden tagja támogatja.


Az RMDSZ marosvásárhelyi vezetőjét is megkerestük.

Peti András elmondta, hogy ő maga is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének a tagja, és kimondottan örvendetesnek tartja a szervezet kezdeményezését.

– Bolyais éveim alatt abban a különös megtiszteltetésben volt részem, hogy tőle tanultam meg merészet álmodni, és ő kalauzolt el a magyar nyelv és irodalom birodalmába. Nemcsak tanárom, hanem példaképem is. Neki köszönhetjük, hogy 1956-ban, az akkor 400 éves Református Kollégium felvette a világhírű tudós-professzor Bolyai Farkas nevét. Továbbá dr. Kozma Bélának köszönhetjük azt is, hogy az iskola előtti parkban ugyancsak 1956-ban szobrot állítottak a két világhírű matematikusnak, és hogy teret neveztek el a Bolyaiakról – fogalmazott Peti.

A két RMDSZ-es vezetőtől, Brassai Zsombortól és Peti Andrástól azt is megtudtuk, hogy az Öregdiákok Baráti Körének a kérése a főépítésznél van, hogy végig járja a törvény által előírt névadási folyamatot, vagyis a 63/2002-es Kormányrendelet előírásait.

Peti András szerint az Öregdiákok Baráti Körének kinyilatkozott óhaja az volt, hogy a Régi Kórház utca nevét módosítsák, hiszen itt született és töltötte gyermekkorát, a mai napig a családhoz tartozik az utcában található ingatlan.

Mindenképpen megemlítendő még az a tény is, hogy Marosvásárhelyen 461 utca található. Ennek mintegy negyede viseli személyiségek nevét, ezen belül pedig körülbelül 60-40 százalékban oszlik meg a román és magyar nemzetiségű személyek aránya.

A válaszok értelmében az RMDSZ kiemelten támogatja a hasonló kezdeményezéseket, mint például a 2-es iskola Dr. Bernády György polgármesterről való elnevezését, a Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és a Dózsa György utca magyar helyesírással kiírt utcaneveket, a kétnyelvű utcanévtáblákat, a kétnyelvű tanintézmény-táblákat, a Sütő András szoborállítást Marosvásárhely főterén.

– Hát akkor: így legyen!


Share Button
Ennyien olvasták: 155

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.