Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Borús
Ma
Borús
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Vásárhelyi fiatalok, akik sportot űznek a jótékonyságból

Pál Piroska május 26, 2016 Társadalom

SwimathonMS2016 (3)

Május 29-én hatodik alkalommal szervezi meg  a Marosszéki Közösségi Alapítvány Marosvásárhelyen a Swimathon nevű jótékonysági, adománygyűjtő sporteseményt, amelyen különböző csapatok karitatív célokért úsznak, támogatást gyűjtve azok megvalósításához.  A víkendtelepi olimpiai medencében zajló eseményen három csapat a Yuppi táborért, azaz diabéteszes kisgyerekeknek és kamaszoknak, illetve onkológiai beteg, ízületi gyulladásos kamaszoknak megszervezett nyári tábor költségvetésének kiegészítéséért úszik.

SwimathonMS2016 (2)

A Yuppi tábort 2011 óta szervezik meg nyaranta a Maros megyei Mezősályiban, célja a gyerekek ön­bizalmának növelése, ön­maguk­ba vetett hitük megerősítése, saját maguk elfogadásának elősegítése, ezáltal elsősorban lelki gyógyulásuk támogatása, mindezt változatos, játékokkal, sporttevékenységekkel, kézműves és művészeti tevékenységgel teletűzdelt programmal.

Idén bővültek a csapatok

Nagy Sarolta csapatkoordinátortól, a Yuppi tábor szervezőjétől megtudtuk, hogy tavaly hatan – azaz egy csapat, a Swimmdrome – úsztak a táborért, idén még két csapat – Yuppiter és Yuppeace –, azaz kilenc személy csatlakozott hozzájuk. Számára nagyon fontos, hogy minél több gyerek eljuthasson a táborba, ezért is örül annak, hogy idén 15 ember úszik a gyerekekért. Egy gyerek táboroztatása 1000 lejbe kerül, így minden összeget szívesen fogadnak. „Akkor látom igazán ennek a jótékonysági akciónak a végét, amikor a táborban megpillantom a hálás és vidám tekinteteket, a pozitív visszajelzéseket. A tábor lejártával nem zárulnak be a tábor kapui, hanem ezáltal új lehetőségek, kis ajtók nyílnak meg a gyerekek előtt. Ezért is nagyon fontos, hogy évközben minél több ilyen jótékonysági akción vegyünk részt, vonjunk be embereket, találjunk segítő kezekre” – mondta el.

SwimathonMS2016 (4)

Évközben is tenni a gyerekekért…

Asztalos Zsuzsa – a Yuppeace csapatban úszik – két éve önkénteskedik már, és mivel a táborok során tapasztalja, hogy ez mennyire jó a gyerekeknek, milyen sok öröm van benne, ezért fontos számára, hogy évközben is aktívan részt vegyen ilyen eseményeken, amelyek a tábort segítik.
Voloncs Béla tavaly is úszott a Yuppi Swimmdrome csapatban. Idén sikerült még két kollegáját is bevonni a jótékonysági akcióba. Béla úgy látja, hogy az emberek szívesen nyújtanak segítséget, csak a lehetőségeket fel kell kínálni számukra.

SwimathonMS2016 (6)

A csapatok tagjai

Yuppi Swimmdrome csapatban Fogarasi István, Salamon Réka, Tőkés Botond, Ungvári István Csongor és Voloncs Béla úszik.  A Yuppiter csapatban sportkedvelő fiatalok tömörültek: Kentelki László, Magyarosi Bella, Matei Laura, Parajdi Csaba és lapunk munkatársa, Szegedi Attila. Az újonc Yuppeace-ban pedig Asztalos Zsuzsa, Gál Gergely, Farr Szabolcs, Tófalvi Zsolt, Ugron László kaptak helyet.

 

A projektet az alábbi linken támogathatja:

http://swimathon.ms/?lang=ro&idpage=12&page=show&idproject=11

—–

SwimathonMS2016 (5)

Bővebb információt a táborról: www.yuppicamp.ro vagy a Facebook-oldalon találni.

A Swimathont honlapján lehet támogatni. Pénzbeli felajánlásokat a következő számlaszámra lehet utalni, a jótékonysági eseményt követő 3 hétig.

Fundatia Comunitara Mures, OP „Asociatia Miscare de Tabara Yuppi”,
Bankszámlaszám:
RO 78 BTRL 0270 1205 J646 58XX,
Banca Transilvania.

—–

Share Button
Ennyien olvasták: 1426

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.