Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Derült
Csütörtök
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Virtuális karácsonyi utazás Maros megyében

Nemes Gyula december 24, 2015 Társadalom

Karácsony ünnepén egy utazásra hívjuk meg kedves olvasóinkat – lélekben. Először a Székely-Mezőségre megyünk el, a mezőbergenyei református templomba, ahol Domahidi Béla lelkész tart ünnepi istentiszteletet. Innen Marosvásárhelyre vagyunk hivatalosak, ahol Berkeszi Kinga háziasszony, a Székely Kalendárium Receptkereső pályázatának nyertese által elkészített ebéden veszünk részt. Ezt követően a Nyárád-mentére, Jobbágyfalvára, majd Vadadra utazunk, ahol karácsony körüli népszokások, hagyományok felől érdeklődünk.      

A mezőbergenyei református templom a „régi Árpád-kori ó-templom” helyébe épült 1783–1788 közt. Az impozáns hajlék egy dombon talált helyet, grádicsok hosszú sora vezet hozzá. Domahidi Béla református lelkész már két évtizede szolgál a székely-mezőségi gyülekezetben.

Osz Zoltan festmenye Mezobergenye

Világra jött a világért

Karácsony estéjén Domahidi Béla Lukács 2,1–7 igerész alapján hirdeti Isten igéjét: „Azokban a napokban” kezdi Lukács a karácsonyi történetet, és azt várnánk – a Jézus születéséről lévén szó –, hogy az ige az Isten nevével folytatódjék. De itt az Augusztus császár neve bukkan fel, aki az „egész földet” össze akarja írni, mintegy ellenőrzése alá akarja vonni. Mindenki elmegy az összeírásra, engedelmeskedve a császári rendelkezésnek. Egy emberi parancs érvényesül itt, amely mégis Isten tervét viszi előbbre. Végső soron – még egy kicsinyesen nagyra törő hatalmi szándék által is – Isten készíti az utat egyszülött fia világra érkezéséhez. Akiben egy mennyei, egy lelki összeírást kezd el. Nem tudjuk, hogy Jézust regisztrálták-e, érdekes lenne, ha megtalálnánk a régi összeírás lapjait, s azon a Jézus, a Mária és József fia, feljegyzést, de sokkal fontosabb, hogy általa felvétettünk a mennyei regisztrációba, neveink felírattak az élet könyvébe. Hadd jegyezzük itt meg: a császári összeírás egyik célja az volt, hogy az adóterhek alól senki ki ne bújhasson, míg Krisztus épp azért jött, hogy adósságainkat magára vegye, eltörölje.

Az ide-oda vonuló, tolongó sokasságban feltűnik József és jegyese, Mária, aki áldott állapotban van. Isten legnagyobb áldását, ajándékát hordozza a szíve alatt, akiben igenné és ámenné lesznek az ígéretek. Majd elérkezett a Mária szülésének ideje. Egy természeti törvény, amely halaszthatatlanul érvényt követel magának. Az evangélista olyan egyszerűen, sallangmentesen írja le a páratlan eseményt: „megszülte elsőszülött fiát”. Isten fia emberré lett: a fogantatástól, a születéstől kezdve vállalta sorsunkat, hogy új értelmet adjon születésünknek, életünknek. Szép karácsonyi énekünk bizonysága szerint: Született, hogy meg ne haljunk,/ született, hogy feltámadjunk,/ született, hogy szülessünk,/ új életet nyerhessünk.

Egy ítéletes mondattal zárul ez a rövid, szinte SMS-stílusban megírt evangéliumi beszámoló: nem volt számukra hely. Nem csak az áll itt, hogy nem volt hely, hanem hangsúlyosan az, hogy számukra nem volt hely. Ki és mi kap helyet a szívünkben? Egy karácsonyi novella (Szenteste története) arról szól, hogy egy jómódú család otthonába karácsony estéjén becsengetnek, miközben az apa éppen a karácsonyi történetet meséli két gyermekének, a szent család szállást kereső kálváriáját. Egy ágrólszakadt házaspár áll az ajtó előtt, a nő várandós. Zavartan magyarázzák, hogy egy rokonukhoz jöttek, akiről kiderült, hogy elköltözött a városból és most szálláshelyre lenne szükségük. Az apa elutasítja őket, a kislány könyörög, hogy engedjék be, mert biztosan “ők” azok, az anyuka pedig azt magyarázza neki, hogy ezek biztosan csavargók, akár bűnözők is lehetnek. A kislány végül megvigasztalódik, de a karácsonyi történet félbeszakad. Testvéreim, szomorú lenne, ha a karácsonyi történet nem folytatódna az életünkben, családunkban. Krisztus azért jött, hogy nekünk életünk legyen. Kérjük tiszta lélekkel, alázattal, örömmel az Urat: „Ó, kedves vendég, nálam szállj,/ Bűnömtől ne iszonyodjál!” Ámen.

Aszaltszilva leves, párolt busa és diós poronyó

Istentisztelet után Mezőbergenyéből Marosvásárhelyre megyünk, ahol Berkeszi Kinga háziasszony a következő recepteket osztja meg velünk:

Aszaltszilva leves füstölt hússal: Hozzávalók: 50-60 dkg füstölt, csontos disznóhús (orja vagy oldalas), 2 nagyobb murok, 1 petrezselyemgyökér, 1 csokor petrezselyemzöld, 20-25 dkg aszalt szilva, só, bors, 1 tojás sárgája, 2 evőkanál tejföl. Elkészítés: A húst lemossuk, és hideg vízben áztatjuk néhány órát, ha nagyon füstös. Majd annyi hideg vízbe tesszük, amennyi jól ellepi, és lassú tűzön főzzük. Amikor a hús már majdnem készre főtt, beletesszük a murkot, petrezselyemgyökeret és zöldet. Ha a zöldségek is megfőttek, beletesszük a szilvát  (ha nagyon száraz, akkor előzőleg áztassuk be kis időre langyos vízbe) és tovább főzzük még 5-10 percig. Leoltjuk a tüzet és 15-20 perc után elkészítjük a habarást: a tojás sárgáját és tejfölt simára kavarjuk, elkavarjuk egy-két merőkanálnyi levessel majd behabarjuk vele a levest.

Aszaltszilva leves

Sörben párolt busa citromos mártással: Hozzávalók (személyenként):1 szelet busa (kb. 150 grammos), olívaolaj, só, fehér bors, 1 dl. sör, 1/2 citrom leve, 1 dl natúr joghurt, 1 kicsi kanál kukoricakeményítő. Elkészítés: A halszeleteket bedörzsöljük olajjal, sóval, borssal és 1-2 órát pihenni hagyjuk. Egy felforrósított serpenyőben a halszeleteket elősütjük addig, amíg mindkét oldaluk kifehéredik, majd felöntjük a sörrel és fedő alatt megpároljuk. Amikor kész, kivesszük és alufóliával letakarva melegen tartjuk, amíg elkészítjük a mártást. A joghurtot simára kavarjuk a keményítővel és a citromlével majd a hal párolólevéhez öntjük és krémesre főzzük.

Krumplipürét vagy natúr krumplit adunk melléje, amit medvehagymával ízesíthetünk.

 Parolt busa

Székely diós poronyó: Hozzávalók (23×33-as tepsihez): a tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg zsír vagy 20 dkg vaj, 10 dkg cukor,1/2 tasak sütőpor, 1 tojás, 1/2 citrom leve és reszelt héja, csipet só. A krémhez: savanykás lekvár (lehetőleg vastag legyen), 4 tojás, 15 dkg cukor, 20 dkg darált dió, 1/2 citrom reszelt héja, 1 evőkanál rum. Elkészítés: A lisztet átszitáljuk, belekavarjuk a sütőport, a sót majd elmorzsoljuk benne a zsiradékot. A többi hozzávalót beledolgozzuk, jól összegyúrjuk, kinyújtjuk és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük, majd vastagon megkenjük lekvárral. A tojásokat habosra kavarjuk a cukorral, majd belekavarjuk a diót, a citromhéjat, a rumot és ráöntjük a lekvárra. Előmelegített sütőben, 180 fokon sütjük kb. 30-40 percet. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a diós réteg megkészült-e. Szeletelés előtt hagyjuk teljesen kihűlni. Jó étvágyat mindenkinek!

Dios poronyo

„Szent Karácsony van, örömet hirdetek”

Jobbágyfalva 27 kilométerre fekszik a megyeközponttól a Nyárádmentén. Itt az emberek mai napig ragaszkodnak régi, nagyapáiktól örökölt szokásaikhoz, hagyományaikhoz. A karácsonyi ünnepkör Jobbágyfalván az adventi időszakkal kezdődik, és a vízkereszttel ér véget. Az adventi időszakban hajdan sem, manapság sem tartottak, tartanak zajos mulattságokat (pl. esküvőt), karácsony péntekén böjtölnek az emberek. Az adventi koszorú készítése szokásos tevékenység a térségben. A koszorúra helyezett gyertyák közül minden vasárnap meggyújtanak egyet, ami a negyedik vasárnap a kis Jézus eljövetelét jelenti. A karácsonyra való készülődés jegyében Jobbágyfalván szokásban van ma is a Szentcsaládjárás. Karácsony előtt kilenc nappal a római katolikus egyház hívei házaknál vagy a templomban közös imádsággal, énekekkel, emlékezéssel készülnek a szent ünnepre. A szállást kereső Szent Család képét elviszik minden nap más családhoz, ahol a kép feldíszített helyen ott marad a következő estig. A szentképet hozó a következőképpen köszönti a családot: „Békesség e háznak és minden benne lakónak! Fogadjátok hajlékotokba e képet s vele fogadjátok szívetekbe a megtestesült Ige áldását, szent anyjának, Máriának alázatosságát, Szent Józsefnek tisztaságát és szolgáló lelkületét!” A házigazda pedig így fogadja a képet: „Hogyan lehet az, hogy az én Uram anyja jön hozzám? Hogyan érdemlem meg én, hogy Teremtőm és Megváltóm, akit az egész világ nem tud befogadni, az én szerény otthonomban vegyen szállást? Szeretettel és tisztelettel fogadlak, ó Jézusom szent anyáddal, Máriával és a szent szűz jegyesével, a te tiszteletreméltó gyámoddal, Józseffel együtt. Hozzál e ház lakóinak lelkin megvilágosodást, tisztulást, szent örömet és békességet, hogy méltó szívvel várjuk a Karácsony ünnepét!” Ezt követően elhelyezik a képet és gyertyát gyújtanak előtte, majd a Szentírás olvasásával, adventi énekekkel és imákkal virrasztanak. A szentkép előtt egész nap ég a gyertya, ezen a napon a család misére megy, elvégzi a karácsonyi gyónást. Este aztán átviszik a képet egy következő házhoz.

Jobbágyfalván és Vadadban is díszítenek karácsonyfát a lakók. A templomba egy nagyobbat, a családi házba ki-ki lehetőségeihez, igényeihez mértet. Régebb a karácsonyfát gyümölcsökkel (alma, dió), felfűzött süteményekkel, boltból vásárolt keksszel, gyertyával, vattával, házilag sütött szaloncukorral díszítették. Mára már elterjedtek a műanyag díszek, elektromos fényfüzérek. A templomokban karácsony szombatján a lelkészek, tanítók vezetésével a gyermekek szavalatokkal, karácsonyi énekekkel köszöntik Jézus születését. Ilyenkor csomagosztásra is sor kerül. A kántálás is szokásban volt ezen a tájon, sőt mai napig vannak, akik gyakorolják. Vadadon a falu gyermekserege, ifjai jártak házról-házra karácsonyi énekeket énekelve (Menyből az angyal, Úristennek szentfia) és köszöntve a ház lakóit. A házigazda almával, dióval, pénzzel jutalmazta őket. Vadadban a legények, fiatal házasemberek a következő kántáló-éneket énekelték:

21_a_jobbagfyfalvi_nagy_ferenc_ferfikar

Úristennek szentfia

Születék e világra

Eljött lelkünk boldogságára,

A Jóisten tanácsa,

Régtől fogva az vala,

Hogy minékünk Megváltót ada.

Küldi alázott sorsa,

Hogy minket megválthasson,

E világra születék,

Jászolba helyezteték,

Mert Ő neki hely ott adaték.

 

A jobbágyfalvi kántálok pedig a következő szöveggel köszöntötték az őket fogadó háziakat:

 

Dicsőség Istennek, békesség veletek

Szent Karácsony van örömet hirdetek.

Örömszózat zengjen minden ajkon,

Mert Jézus megszületett reánk békét hozott.

Amint egykor vígan zengett az ég dala,

Olyan vígság legyen ma ezen hajlékba.

A mi kis seregünk is lélekkel indult el

E vígan zengő énekkel elindultunk hirdetni,

Hogy Jézus megszületett

s az ördög hatalma ezennel megtörtetett.

Neked házigazda legyen búzád, sok borod, nagy hordód

A nyomor, betegség házadat ne érje

Istennek áldása és béke lakjon benne.

Ez az én kis seregem forró kívánsága

Áldassék a mennyből dicső koronája.

 

A karácsony és újév közötti időszakot  a két karácsony közének nevezik Jobbágyfalván. A hagyomány szerint december 28-án a kis gyermekeket mustármagért küldik, hogy ne maradjanak kicsik. A gyermekek a következő kis versikét mondják a házaknál:

Aprószentek Dávid, Dávid

Kalácsot is, pálinkát is

Isten éltessen sokáig!

 

Share Button
Ennyien olvasták: 480

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.