Körül-belül egy éve született meg az ötlet, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösségre vonatkozó dokumentumokból, a fennmaradt tárgyi emlékekből múzeumot rendeznek be az Iskola (Aurel Filimon) utcában, a zsinagóga melletti épületben. Dub László, a zsidó hitközség elnöke érdeklődésünkre elmondta, bár tavaly őszre tervezték a megnyitását, objektív okok miatt, illetve mivel szakszerű, különleges intézményt kívánnak létrehozni, ez év júniusában nyitja meg kapuit a tárlat. Diamantstein György történelem szakos tanár, illetve a leendő múzeum egyik kezdeményezője kiemelte: nem a holokausztra akarnak fókuszálni, hanem a vásárhelyi zsidóság elmúlt 200 esztendejét szeretnék bemutatni, valamint meglepetésekből sem lesz hiány. Ugyanakkor továbbra is várják a helyi lakosok korabeli fényképeit, dokumentumait, kiállítási tárgyait a múzeumot gazdagítandó.
Júniusra tervezik a múzeum megnyitását
Dub László elmondta, hogy a múzeum első kiállítása a marosvásárhelyi zsidó közösség több mint kétszáz esztendejét szeretné bemutatni. Ehhez a vásárhelyiek támogatására is számítanak, a szervezők kérik, akinek tulajdonában van valamilyen dokumentum, vagy tárgyi emlék, amely a helyi zsidósághoz kapcsolódik, és a születendő múzeumnak adományoznák, szívesen fogadják.
Lapunk megkeresésére Dub azt is elmondta, hogy a terveik szerint júniusban nyitná meg kapuit az intézmény. „A kiállítótér kapuinak megnyitása azért is odázódott el, mert komoly előkészületeket igényel a tervünk, profi és különleges tárlatot szeretnénk összeállítani. Ehhez munkatársakat kellett keresni, tervet kellett összeállítani és a kivitelezéshez is sok idő szükséges” – mondta el.
„Nem a holokausztra szeretnénk fókuszálni”
Diamantstein György marosvásárhelyi történelem szakos tanár, a múzeum szakmai vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy a marosvásárhelyi zsidóság elmúlt 200 évéről lesz kiállítás – ekkor jelentek meg először városunkban a zsidók –, de kiemelte, hogy nem szeretnének a holokausztra fókuszálni, sőt, a látogatók figyelmét nem az akkor történt szörnyűségekre szeretnék felhívni, hanem arra, hogy a zsidóság Vásárhelyen szerves része volt az akkori, virágzó társadalomnak.
„Egyelőre nem szeretnék részleteket elárulni, mert számos meglepetéssel készülünk, de biztosan helyet kapnak a kiállításon kegytárgyak, dokumentumok, korabeli fényképek, -másolatok, valamint olyan tárgyak is megtekinthetőek lesznek, amelyek egy zsidó polgári ház szalonjára utalnak. Többiről nem rántanám le a leplet” – avat be a részletekbe Diamantstein.
Alig kétszáz zsidó él ma Vásárhelyen
Arra a kérdésünkre, hogy mi a célja a múzeumnak, Diamantstein elmondta, hogy az intézmény megnyitása nagyon időszerű, sőt, sürgető, hiszen, mint fogalmazott, „nagyon kevesen vagyunk, és 20 év múlva itt nem marad egy zsidó ember sem. Marosvásárhelyen jelenleg 180 zsidót tartanak számon, akik a hitközség tagjai, de ezek közül is csak körül-belül 88 személynek zsidó az édesanyja. (Hagyományosan az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, illetve az, aki betért. – szerk. megj.) Szeretném, ha hagynánk az utókorra jelzést, hogy itt voltunk” – fejtette ki a tanár.
Egyébként Maros megyében a 18. század negyvenes éveiben Marosszentkirályon és Náznánfalván alakult ki erős zsidó hitközség. A marosvásárhelyi hitközség közvetlenül a szabadságharc után alakult meg. Bár korábban is laktak zsidók Marosvásárhelyen, a városi tanács azelőtt számukra nem engedélyezte a letelepedést. Az első izraelita 1828-tól vallhatta magát marosvásárhelyi lakosnak.
Az Iskola utcai zsinagóga napjainkban is működik, hétköznaponként 9 és 13 óra között látogatható. Ha valakinek ez az időpont nem felel meg, akkor telefonos egyeztetés alapján délután is várják a csoportokat, vagy egyedi látogatókat.
Felhívás
A marosvásárhelyi zsidó hitközség két évszázados zsidó jelenlétnek bizonyítéka, és szerves része városunk történelmének. Ennek szeretnénk emléket állítani a közeljövőben megnyitásra kerülő zsidó múzeum által. A múzeum az Aurel Filimon (volt Iskola) utca 23. szám alatti, a Nagy Zsinagóga melletti épületben fog működni. E cél érdekében kérjük szíves hozzájárulásukat úgy tárgybeli (vallásos, kegyeleti, személyes, dokumentumok) mint anyagi vonatkozásban. Természetesen, óhaj szerint, az adományozó neve szerepelni fog a kiállított tárgy mellett.
Elérhetőségeink:
Comunitatea evreilor din Tirgu Mures, str.Aurel Filimon nr.23, cod 540035, tel. +40 265216810
E-mail comev_tgm@yahoo.com
Bank:
SWIFT code: RNCBROBU
Banca Comerciala Romana BCR sucursala BCR Central Tirgu-Mures
RO23RNCB0193015968180029 RON
RO93RNCB0193015968180030 EUR
Köszönettel,
Dub László
Diamantstein György