Központ
2017. október 21. szombat, Orsolya
Eső valószínű
Szombat
Eső valószínű
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

15 érdekesség a nemrég, 91 éves korában elhunyt Playboy-pápáról, Hugh Hefnerről

Molnár Tibor október 5, 2017 Humor

☻ Rengeteg hazai nyugdíjas szeretett volna a helyében lenni, mert a Playboy-villa mellett van egy olcsó piac

☻ Vibrátor-embernek becézték, főleg miután Parkinson-kóros lett

☻ Ő az első nem-muzulmán, akit 72 szűz várt a Paradicsomban

☻ Ugyanakkor, róla nem mondható el, hogy halála után egy jobb helyre távozott

☻ Az agyát kivették és tanulmányozni fogják, hogy kiderüljön, hogy tudta évtizedeken keresztül elviselni egyszerre több száz nő nyafogását

☻ Halálakor a romániaiak nosztalgiázva gondoltak vissza azokra az időkre, amikor még más folyóirat is létezett a Kaufland- és Lidl-katalógusokon kívül

☻ Amikor meglátta, hogy Zalatnay Sarolta került a magyar Playboy címlapjára, három hétig nem volt merevedése

☻ Ő az egyetlen pacák, akinek egyszerre volt meg Kelemen Anna, Zimány Linda, Bódi Sylvi és Nicoleta Luciu

☻ Ezer nővel feküdt le; szökőévekben többel

☻ Annyi szilikon ment át a kezei között, amennyiből körbe lehetne fúgázni a világ összes fürdőkádját

☻ Az első Playboy 1953-ban jelent meg, Marilyn Monroeval a címlapon, aki akkor még totál ismeretlen volt, és öt dollárért meg egy csomag kekszért pucerkált le Hefnernek

☻ A számítógépes programozók kilószámra vásárolják a papírzsebkendőt, hogy megemlékezzenek róla, de nem a könnyeiknek

☻ Azért költözött a Playboy-villába, mert a szomszédok állandóan zsörtölődtek a fúrógép hangja miatt, pedig az nem is fúrógép volt

☻ A halálos ágyán csupáncsak azt sajnálta, hogy sose volt alkalma magához nyúlni, mert sosem volt egyedül

☻ És végül: a halotti torán a tortákat nem drazsékkal, hanem Viagra-tablettákkal díszítették!

(Részben a tnr ötlete nyomán)

Share Button
Ennyien olvasták: 295

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.