Április 11. – a magyar költészet napja
Ady
☻ Bipoláris skizofréniában szenved: hol Dózsa György unokájának, hol Góg és Magóg fiának mondja magát, ami már önmagában is biológiai nonszensz (zárójelben megjegyzendő, hogy fent említett Dózsa György nem Góg és Magóg apja, még csak nem is vér szerinti rokonok). A tudathasadásosokra jellemző érzelmi ambivalencia mellett jelentkezik még a gondolattolongás, a vad, paranoid, inkoherens képi asszociációk, valamint az alliteráló, rímelő képzettársítások.
☻ Az egoszisztolés szorongás talaján kialakult önkicsinyítési, ún. mikromániás doxasmája (téveszméje) több költeményében is tetten érhető, például: „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek”. Éjszakánként horrorisztikus rémálmok gyötrik: van, hogy bizonyos „disznófejű nagyúrral” dulakodik, máskor meg vijjogó, síró, kergetőző héjának álmodja magát, ráadásul – skizofréniájából adódóan – egyszerre kettőnek.
☻ A Rorschach tintafolt-teszt minden képén önmagát látja, ahogy egy Léda nevű nővel szeretkezik, olyan pozitúrákban, amelyek még a Kámaszútra bővített kiadásában sincsenek benne. Elmesélése szerint a gyakori autoakusztikus hallucinózisai során vádló, szitkozódó hangokat, a személyével foglalkozó, gyalázkodó párbeszédeket hall, de az is előfordul, hogy fülében, idézem: „ősmagyar dal rivall”.
☻ Pszichoszenzoros diszfunkciója különös testséma-zavarban nyilvánul meg: holott még csak 39 éves, úgy érzi, hogy vénül a keze és a szeme. Mazochista is: a vizsgálat során egyszer csak felpattant, és arra kért, kiguvadt szemekkel, hogy öntsek forró ólmot a fülébe.
Petőfi
☻ Egyetlen korábbi pszichiátriai anamnézis során sem tapasztalt súlyosságú és vehemenciájú Ödipusz-komplexusban szenved: a verbál-asszociációs teszt elvégzésekor az „anya” hívószóra azt felelte, hogy „bár maradtam volna benne végig”.
☻ Idült alkoholista, közepesen retardált mészáros apjától örökölte a mértéktelen alkoholfogyasztásra predesztináló hajlamot – sűrűn lerészegedik, olyankor indokolatlan indulatkitörések, kontrollálhatatlan dühaffektusok és más súlyos pszichotikus tünetek lépnek fel nála. Erről ő maga számolt be hipnózisban, például, a háziállatait zaklatja: felelősségre vonja és befenyíti a tyúkot (melyet az ödipális fixációja miatt állandóan anyámtyúkjaként aposztrofál), hogy miért tartózkodik a szobában, és a kutyájával diskurál. Utóbbit nem véletlenül nevezte el Morzsának: gyerekkorában rengeteget nélkülözött, éhezett, ennek a tudatalatti, szublimált tartalomnak a hiposztazátuma a „Morzsa”.
☻ Az alkoholtól való szellemi és szomatikus dependenciája okán intellektusa rohamosan hanyatlik; az egyre súlyosbodó dementia praecox (fiatalkori elbutulás) tünetei értelmetlen és motiválatlan cselekvések elkövetésében manifesztálódnak (meggyújtja a már égő pipáját), kórosan beszűkült érdeklődése az Alföldre, a Tiszára, a pusztára, a pusztára télen, a borra, a csókra, a hazára, a szerelemre, a juhászra és a szamárra korlátozódik. Versei alapján további mentális zavarok is diagnosztizálhatók:
- pedofília és destruktivitás: Laci te, hallod-e, jer ide, jer, ha mondom, rontom-bontom, ülj meg itten az ölemben
- hipochondria: Egy gondolat bánt engemet, ágyban, párnák közt halni meg
- látens homoszexualitás: Toldi írójához elküldöm lelkemet, meleg kézfogásra, forró ölelésre
- tépelődési kényszer (amikor jelentéktelen, ostoba problémák felett vívódik a beteg): Egész úton hazafelé azon gondolkodám, miként fogom szólítani rég nem látott anyám?
- apokaliptikus víziók: Zúgva-bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot!
- geneológiai téveszme (amikor valaki a nem létező előkelő származásával dicsekszik): Őseimnek véres kardja fogason függ, rozsda marja, rozsda marja, nem ragyog, én magyar nemes vagyok!
- szadizmus: Akasszátok föl a királyokat!