Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Ferde mesék

Molnár Tibor március 10, 2017 Humor

A szépség és a szörnyeteg legújabb filmadaptációjának rendezője, Bill Condon a minap elárulta, hogy a Disney történetében először tűnik majd fel a filmvásznon egy nyíltan meleg karakter, a Josh Gad által alakított LeFou. Hogy milyen fogadtatásban részesül majd Gaston iszákos apródjának melegként való ábrázolása a rajongók körében, egyelőre kérdéses, de a stúdió nagy lépésként tekint a dologra. „LeFou egy olyan figura, aki az egyik nap Gaston szeretne lenni, a másik nap pedig szeretné szájon csókolni” – mondta a film rendezője. A karakter a filmben küzd meg a hirtelen előkerülő érzéseivel, amit eleinte nem tud hova tenni, de Condon azt ígéri, hogy a film végére ez is megoldódik, ami „egy szép meleg pillanat lesz egy Disney-moziban”. Nájsz!

Ez az első alkalom, hogy ilyen (…) jelenetre kerül sor egy Disney-filmben. A rendező arról is beszélt, hogy az egyelőre csak trailerekben látható A szépség és a szörnyeteg kifejezetten népszerű az LMBTQI közösségben, azaz a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek, queerek és interszexuálisok körében (a queer olyan ember, aki „nem kizárólagosan heteroszexuális”, az interszexuális pedig nem tudja, hogy fiú-e vagy lány, és nem csak amikor nagyon meglepődik, hanem sose).

És most lássunk néhány, a fentihez hasonló stílusban újragondolt klasszikus rajzfilmet és mesét:

☻ A Shrek 5-ben Shrek elválik Fionától, és elveszi Szamárt

☻ A Jancsi és Juliska új címe Jancsi és Gyurika, esetleg Marcsi és Juliska

☻ A Csipike 2-ben Tipetupa beadja a válópert, amikor rajtakapja Csipikét az Óriásnagy Bükkfában, amint épp Kukucsival, a Botfülűvel és Vadmalaccal, az Ebadtával menázsolnak

☻ A kis gömböc nem kap be senkit, hanem mindenki bekapja mindenkiét

☻ Csipkerózsika rájön, hogy transzszexuális, ezért férfivá operáltatja magát, és felveszi a Csipkejózsika nevet

☻ Ludas Matyi hiába veri meg Döbrögit, mert élvezi a mazochista állatja

☻ A hercegnő és a békában a hercegnő nem csókolja meg a békát, hogy királyfivá változzon, mivel a farkatlan kétéltűekre gerjed

☻ Borsószem királykisasszony nem azért nem tud aludni, mert a borsószem nyomja a fencijét, hanem mert nimfomániás, és egész éjjel masztizik

☻ A Hamupipőkében a cipőfetisiszta királyfi beéri Hamupipőke topánkájával

☻ A Hupikék törpikékben új szereplők tűnnek fel: Perverztörp, Bögyöske, Szadi, Nyali, Nekrofili, Szopika, Milftörp, Leszbilla, Melegke, Exhibike, Transztörp, Bitörp

☻ Róbert Gida zoofil…

Share Button
Ennyien olvasták: 310

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.