Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Heti Hetes

Molnár Tibor november 6, 2014 Humor

7esA hét lemondásai. A párt jelöltjének gyenge választási szereplése miatt a szombati elnökségi ülésen Toró T. Tibor benyújtja lemondását az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségéből. Ezt a „politikus” a hétfői, kolozsvári sajtótájékoztatóján jelentette be. Továbbá lemond az alelnöki tisztségéről Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje is, aki a szavazatok 0,56 százalékát szerezte meg. Ez abszolút számokban 52809 szavazatot jelent, ami több mint négyszer kevesebb, mint az összegyűjtött 217 ezer támogató aláírás.
Toró úgy vélekedett, hogy a várakozásaikhoz képest értek el rossz eredményt, melyet azonban nem tekintenek kudarcnak. (Hát, ha ezt sem, akkor vajon mit tekintenének annak?)
Biró Zsolt, az MPP elnöke szerint azonban ez igenis kudarc: „Egyértelmű, hogy a Néppárt kudarcot vallott, mert nem csak nem növelte a szavazóinak számát, de még csökkent is a táboruk” – sommázott a Székely Nemzeti Tanács alelnöki tisztségétől nemrég megfosztott Biró a sajtótájékoztatóján, majd odapusszantott egyet tulipántos cimboráinak: „Az RMDSZ-nek sikerült mozgósítania a táborát, ezt az eredmények is tükrözik, a szövetség autonómia-statútuma támogatottsága is jelentős”. Azt is kiszámolta, hogy a két magyar jelölt összesen annyi szavazatot kapott, mint öt évvel ezelőtt Kelemen Hunor egyedül, ami tkp. igaz, és még jobban is hangzik, mintha azt mondta volna, hogy az RMDSZ jelöltjére ötvenezerrel kevesebben voksoltak most, mint legutóbb.

A hét mondása. Szilágyi Zsolt, az EMNP államelnökjelöltje és leköszönő alelnöke (még a kampányban): „(…) Az egyszerű, tiszta megfogalmazásokra továbbra is vevők az emberek; ha azt mondom, hogy az autonómia olyan, mint a kertészet, oda teszem a paradicsomot, paprikát, uborkát, ahová én akarom, azt az emberek értik”.
A következő kampányban talán nem kellene ennyi zöldséget beszélni.

A hét közleménye. „A marosvásárhelyi magyarság 86,33%-a az RMDSZ államelnök-jelöltjét, Kelemen Hunort támogatta, az EMNP jelöltjére 13,67%-uk szavazott – közölte az RMDSZ marosvásáhelyi szervezete”. (Transindex)
Ha a két számot összeadjuk, örvendetes megállapításra jutunk: a vásárhelyi magyarok száz százaléka elment szavazni!

A hét jövevénye. Új elefánt érkezett a somostetői állatkertbe: a 45 éves Hellát a budapesti állatkertből hozták, és rendkívül szelíd. A marosvásárhelyi állatkertben így már két elefánt lakik, a nemzetközi előírásoknak megfelelően. A statisztikák szerint fogságban 50-70 évig élnek; a világ legidősebb állatkerti elefántja 86 évig élt.
Hella 18 éve a hollandiai Emmen állatkertjéből érkezett Budapestre, de fiatalkorában cirkuszi elefántként dolgozott, ezért majd ne lepődjön meg senki, ha hirtelen táncra perdül, vagy lekapja a kicsit a tricikliről, és vidáman trombitálva elkerekezik.

A hét elmeháborodottja. Gheorghe Funar szerint az egyiptomi piramisokat a dákok építették – a Radio France Internationalnak (RFI) adott interjúban beszélt erről múlt pénteken. Mint mondta, küldetésének tartja kimondani az igazságot a román nép történelméről, az igazság pedig az, hogy a románok ősei, a geto-dákok valamikor az egész földet benépesítették. Szerinte Németország német neve, a  Deutschland voltaképpen Dákföldet jelent, emellett a svédek és a dánok ősei is a dákok. „A geto-dákok minden területen nagyon fejlettek voltak. Repülőik is voltak, és olyan térképeik, amelyeken a NASA tudósai ma csak hüledeznek. Az egyiptomi piramisokat a dákok építették” – fejtegette.
Funar biztos volt benne, hogy már az első fordulóban megnyeri az elnökválasztást. „Azt hiszem, a románoknak elegük van a 25 éve tartó eltévelyedésből” – jelentette ki.
A választási eredmények ismeretében (a szavazatok fél százalékát sem szerezte meg, még Szilágyi is megverte) kijelenthetjük: nincs elegük, egyelőre tévelyegnek tovább.

A hét felmérése. Bár a romániaiaknak mindössze 17 százaléka tartja magát babonásnak, 76 százalékuk hisz a csodákban, 65 százalékuk pedig az átokban – derül ki az IRES felméréséből. A közvélemény-kutatás további eredményei is ellentmondásosak: 61%-uk rendszeresen elolvassa a horoszkópját, miközben 69%-uknak meggyőződése, hogy az asztrológusok jóslatai butaságok.
A megkérdezettek 19%-a hisz a kísértetekben, szintén 19% a varázslatokban. 49% hisz abban, hogy álmai megjósolják a jövőjét, és ezek közül 81%-nak már legalább egy ilyen álma valóra vált. 95% istenfélő, 78% az angyalok létezésében, 64% az ítélet napjában is hisz. Érdekesség, hogy az ördög létezését ezzel szemben csak 55 százalék vallja.

A hét találkozója. Pataky Attila, az EDDA frontembere sosem titkolta, hogy többször is megtapasztalta a földönkívüliek jelenlétét, ám a közelmúltban személyesen is találkozhatott néhány idegennel!
„Miamiban, egy kávéház teraszán két űrlénnyel találkozhattam, akik itt élnek, léteznek ebben a formában, ahogy én találkozhattam velük, és az egy elképesztő, fantasztikus élmény volt számomra. Nagyon sok mindenben megerősítést kaptam, kérdezhettem, és ez nagyon nagy dolog. Természetesen fejben kommunikáltunk, ahogy illik. Kérdezhettem, és azokra a dolgokra, amiket én örökérvényűnek gondoltam, azokra megerősítést kaptam, hogy az bizony úgy van. Az univerzum váltópénze a szeretet, és a karma végtelen igazsága rendet rak örökre – mesélte Pataky, aki számára egyértelmű volt, hogy földönkívüliekkel van dolga.
Mint ahogy számunkra az, hogy egy zakkanttal.

Share Button
Ennyien olvasták: 485

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.