Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Heti Hetes

Molnár Tibor augusztus 8, 2015 Humor

A hét pártja. Új magyar párt alakul! Nem vicc! A törvényszéki és parlamenti szünidő után bejegyeztetik az új, regionális pártot, a Demokratikus Erdélyért Pártot – jelentette be múlt heti sajtótájékoztatón Kovács István Dávid, Újvári András és Majla Csaba. „Addig is építjük a hajót, és segítségeket, új tagokat keresünk” – mondta a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Kovács István Dávid, aki hozzátette: azáltal, hogy a civil szervezet pártot alapít, nem szűnik meg, sőt, még csak át sem alakul.

Az újonnan alakuló párt jelképe egy vitorlás hajó, a pártalapítók is hajót emlegettek, amikor az alakulat céljairól, annak programjairól beszéltek. „Keretprogramunk tíz alapvető politikai elve: szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi-, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika”.

Az is elhangzott, hogy a DEP „kommunikációját értékeinek folyamatos hangsúlyozása mellett a higgadt reakciókészség, nyitottság, integratív szándék jellemzi”, illetve, hogy az erdélyi magyar és román politikában a verseny és az együttműködés helyes arányára és viszonyára törekszik.

Elszállt egy hajó a szélben…

A hét ötlete. Egy Romániában teljesen új koncepcióval állt elő az egyik hazai utazási iroda, amely úgynevezett „Blind Holiday” (vak vakáció vagy VAKáció) szolgáltatást indított útjára. A 299 eurótól kezdődő vakációk lényege, hogy a turista csak a csomagba foglalt szolgáltatásokról kap információkat, azt viszont csak a repülőtéren tudja meg, hogy pontosan hová is utazik. Ugyan az ügyfelek a vakáció időszakát kiválaszthatják, a pontos indulási időpontot is csupán 48 órával korábban közli az iroda. Az utazási iroda vezetője elmondta, az új szolgáltatásukkal a különleges élményekre nyitott hazai turistákat szeretnék megszólítani. „Biztos vagyok benne, hogy a romániai turisták is értékelni fogják ezt a bátor kezdeményezést. Meg akarjuk mutatni, hogy tudunk a kicsit nonkonformista ügyfeleknek is megfelelő szolgáltatást nyújtani” – nyilatkozta.

Lássunk három hasonlót:

Blind Studying (vaktanulás) – csak az őszi tanévkezdéskor tudod meg, hogy milyen egyetemre és milyen szakra iratkoztál be (de muszáj elvégezned, már csak azért is, mert a tandíjat már kicsengetted, egyben)

Blind Eating (vakevés) – a vendéglő étlapján csak számok vannak, így csak akkor derül ki, mit rendeltél, amikor kiviszi a pincér; visszaküldeni vagy nem megenni nem lehetséges

Blind Sex (vakszex) – kuplerájokban: csak az után látod meg a prostit, hogy kiköhögted a madámnak az árát

Blájndmájszelf!

 A hét panaszai. Magyarországi turisták panaszai:

  1. „Erdélyben nyaraltuk, és eléggé idegesített bennünket, hogy minden taxisofőr román volt.”
  2. „Befizettünk egy élményfürdőre a szovátai Medve-tóra, de senki sem mondta, hogy vigyünk fürdőruhát és törülközőt. Azt hittük, ezek benne vannak a belépő árában.”
  3. „Túlságosan homokos volt a tópart. Folyton homokszemeket találtunk a szobánkban.”
  4. „Sajnos a homok nem olyan volt, mint a fotókon. A prospektusban fehérnek látszott, a valóságban azonban inkább sárgás volt.”
  5. „Senki nem figyelmeztetett minket, hogy halak vannak a vízben. A gyerekek megijedtek.”
  6. „A prospektusban azt ígérték, teljesen felszerelt konyha vár minket. Ehhez képest nem volt a fiókban tojásszeletelő!”
  7. „Szerintem a prospektusban jelezni kellene, hogy a helyi vegyesbolt nem árul ízesített kekszet, például vaníliakrémeset és gyömbéres-mogyorósat.”
  8. „Az utak egyenetlenek és hepehupásak voltak, így a buszkirándulás közben nem tudtuk az útikönyvet olvasni. Ezért sajnos több olyan információt is kihagytunk, amelyek szórakoztatóbbá tették volna a nyaralásunkat.”
  9. „Összehasonlítottam az egy hálószobás apartmanunk méretét a barátaink három hálószobásával, és a miénk jelentősen kisebb volt!”
  10. „Erdélyben jártunk az önök szervezésében, és úgy láttuk, hogy túl sok román volt ott! Senki sem figyelmeztetett minket arra, hogy ilyen sok külföldi lesz.”
  11. „Kint a napon kellett sorban állnunk a csónakra várva, és nem volt légkondi!”
  12. „Utazásszervezőként az önök feladata lenne, hogy előre figyelmeztessenek minket a hangos és viselkedni nem tudó utastársainkra!”
  13. „Megcsípett egy szúnyog. A prospektusban szó sem volt szúnyogokról!”

A hét szigorítása. Friss hír, hogy Németország ki-, illetve megválogatná a bevándorlókat; a „kiemelten képzettek vagy kiemelten tehetségesek” maradhatnának, a többiek tipli vissza.

Még a végén külön tehetségkutatókat fognak szervezni nekik Európa-szerte: Németországban X-Faktort, Romániában Africanii au talentet, Magyarországon Szerecsencsillag születiket és Fekasztárt, és olyan előadókat fedeznek majd fel, mint az Afghans N’ Roses, Black Sunnith, AIDSC/DC, Mobutu Sese Sepultura, Gabon Jovi, Smiley Virus, Justin Berber, Ruanda Adam és Lady Ebola.

A hét degeneráltja. Riportercsaj-kérdezte moldovai idős paraszt a hét állat által a diáklányon elkövetett (vaginális-anális-orális) erőszakról: „ha csak ketten-hárman lettek volna, na, még mondjuk, de hogy heten, az már sok”

Ember ez, Mónika, ember ez?

A hét mondása. Óvónő-óvadék párbeszéd egy vásárhelyi óvodában:

  • (Annácska, négy és fél éves) – Rékaóvónéni, mi otthon magyarul beszélünk anyával, apával meg mindenkivel, miért kell románul tanuljunk itten?
  • Hmmm…, azért, hogy tudjál beszélgetni a román pajtásaiddal is…
  • Beszéljenek ők velem magyarul!

A hét vicce. Bemegy a migráns egy szerb határmenti kocsmába:

– Kérek egy pohár pálinkát.

– Milyet?

– Valami jó kerítésszaggatót!

Share Button
Ennyien olvasták: 639

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.