Humor

HETI HETES

A hét magyarázata. Romániát azért kerülték el eddig a migránsok, mert nem tartozik a schengeni övezethez – nyilatkozta a Nemzetközi Migrációs Szervezet bukaresti irodájának vezetője. Mircea Mocanu elmondta továbbá: a menekültek azért választják az olyan országokat útvonalul, amelyek tagjai a határellenőrzés nélküli övezetnek, mert a menedékkérelem elbírálásának időszakában korlátozás nélkül utazhatnak.

Vagyis: köszönjük, Európa!

7es

A hét tiltása. Hollandiában nem a krampusz, hanem Fekete Péter a Mikulás segítője, de évek óta sokan tiltakoznak a feketére festett arcú, vörös szájú, afroparókás, középkori jelmezbe öltöztetett vicces figura ellen. Most az ENSZ faji megkülönböztetés elleni bizottsága is állást foglalt az ügyben, és a holland szociális miniszter egyetértett vele.

Le kell mosni a fekete sminket a holland Mikulás hagyományos segédje, Fekete Péter arcáról az ENSZ faji megkülönböztetés elleni bizottságának pénteken előterjesztett jelentése alapján. „Még egy régi és mélyen gyökerező hagyomány sem indokolhatja a diszkriminációt és az előítéleteket” – olvasható a jelentésben.  A jelentés szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú figurát.

Szerencsére Daniel Defoe majdnem háromszáz éve halott, mert most írhatná újra a Robinsont a nyomorult.

A hét „vicce”. Néhány héttel azután, hogy Tunéziában 38 ember – többségük brit turista – halt meg egy terrortámadásban, a minap a törökországi Icmelerben található ötcsillagos Grand Yazici Mares hotelben „arabnak öltözött” fegyveresek vették körül a medence partján lazuló embereket. Ezek után egy brit turistára valaki ráöntötte egy „üzemanyag” feliratú kanna tartalmát, majd előrántott egy öngyújtót. A hotel vendégei pánikba estek, de később kiderült: csak vicc volt az egész, vagyis a szálloda „Hollywood-tematikára épülő szórakoztató medenceparti showműsora” – csakhogy ezt nem tudták azok, akiket épp „szórakoztattak” az animátorok. (A műsorban később Superman és Rambo is feltűnik – talán szerencsésebb lett volna őket szerepeltetni a show elején.)

A benzines kannából (persze csak vízzel) leöntött férfi, Jason Phythian azóta több fórumon is nyilatkozott az esetről, és nem mondható el róla, hogy maradéktalanul elégedett lenne. Főleg, hogy feleségével, a lánytestvérével és annak két gyermekével összesen 5000 fontot (kábé 30 000 lej) fizettek az all-inclusive nyaralásért.

A hét ínyencsége. Tűz fölé akasztották, halálra égették, majd felszeletelték, mint a gyros-t az Iszlám Állam egyik terroristáját. A brutális kivégzésről videó is készült, amelyen Abu Azrael, az Iszlám Állam egyik legrettegettebb ellensége, a „Halál Angyala” látható, amint a gyomorforgató cselekményt végrehajtja. A felvételen a harcos egy ívelt karddal levágja a terrorista lábát, majd a kamera felé fordul és közli, hogy úgy fogják minden ellenségüket felvágni, mint a (nálunk is népszerű) shaorma nevű hagyományos húsételt.

Úgy tudni, a videó az iraki Baijiben készült. Azrael az iraki Ali Imám brigád vezetője, egy siíta milicista csoporté. Úgy tudni, a férfi egy negyven év körüli volt egyetemi tanár vagy kommandós, aki azért hagyta el otthonát, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam elleni harchoz. Azrael megjelenése és egyedi humora miatt igen népszerű a közösségi médiában. Magát átlagos, békés embernek tartja, de mint mondja: az Iszlám Állam terroristáival szemben nem ismer kegyelmet.

Tényleg nem.

A hét könyvei. Egy internetes oldal összegyűjtötte a legbizarrabb gyerekkönyveket, amelyeknek talán meg se lett volna szabad jelenniük. Íme, néhány gyöngyszem (a címek fordítások, de zárójelben olvashatóak az angol eredetiek is, hogy ha valaki esetleg rájuk akar keresni a neten):

Bárcsak apu ne inna annyit (I wish daddy didn’t drink so much)

A gáz, amit eregetünk (The gas we pass)

Az többé nem az anyukád! – zombis mese (That’s not your mommy anymore! – a zombie tale)

Mindenki szokott kakilni (Everyone poops)

Ahová Vili ment… – egy kis sperma nagy kalandja (Where Willy went… – the big story of a little sperm)

Minden barátom halott (All my friends are dead) – dinoszauruszos könyvecske

Kabbé, nap! (Fuck you sun!)

Walter, a pukizós kutya (Walter, the farting dog)

A kis majom nagy pisilő-cirkusza (Little monkey’s big peeing circus)

Minden, amit szeretek csinálni, illegális (Everything I want to do is illegal)

Anyunak elvonóra kell mennie (Mommy needs to go to detox)

Mese a kisvakondról, aki elment megkeresni, hogy ki kakilt a fejére (The story of the little mole, who went in search of whodunit) – Borítólapján a dühös kisvakond, nagy barna palacsintával a fején

Jó éjszakát, gyerekek.

A hét kérdése. Az interneten gyakran találkozni az alábbi figyelmeztetéssel, egy hatalmas 18-as karika alatt: „A letölteni kívánt oldal tartalma káros lehet a kiskorúak fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésére az erőszak, illetve szexualitás ábrázolásának jellege miatt”.

A szellemit és az erkölcsit még értjük, a fizikait már kevésbé: olyat látnak, hogy megállnak a növésben?

A hét történelmi érdekessége. A hippi mozgalom politikai szárnyának tekinthető yippiek 1968 szeptemberében egy Pigasus nevű disznót szerettek volna elnökjelöltként indítani a Demokrata Párt chicagói elnökjelölő konvencióján. Tömegtüntetést szerveztek a helyszínre, amelyet a rendőrség brutálisan feloszlatott, a malacot pedig letartóztatták.

 

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.