Központ
2018. december 09. vasárnap, Natália

Keresztellenes hadjárat

Molnár Tibor június 4, 2018 Humor

Mostantól sokba kerülhetnek a gépkocsik belső visszapillantó tükrén lógó keresztek, ikonicák, rózsafüzérek, plüssjézusok meg egyéb, vallási és világi mütyürök. Azaz nem is mostantól, hanem már az év elejétől, hiszen januártól májusig összesen 142 gépjárművezetőt büntettek meg a visszapillantó tükörre aggatott csecsebecsék miatt. A statisztikát a közlekedési rendőrség közölte a minap a puterea.ro kérésére, amely portál emlékeztet, hogy a KRESZ szerint 1300 és 2900 lej közötti pénzbírság (valamint az ehhez tartozó 9-20 büntetőpont) jár annak a sofőrnek, aki a látási viszonyokat befolyásoló matricákat, posztereket ragaszt a szélvédőjére, illetve különböző tárgyakat akaszt a visszapillantó tükörre.

Korábban egy parlamenti képviselő, bizonyos Liviu Harbuz honatya törvénytervezetében egyenesen betiltotta volna bármiféle tárgy felaggatását a visszapillantó tükörre. Indoklása szerint általános jelenség, hogy a sofőrök szeme előtt keresztek, légfrissítők, ikonok, nem ritkán CD-lemezek lógnak (ezeket a kevésbé intelligens autóvezetők szokták felcsüngetni a tükörre, mert azt hiszik, hogy a lemez fényes felülete „visszaveri a radarhullámokat”, így nem tudják őket bemérni, pedig dehogynem), amelyek miatt szerinte nagyon sok baleset történik a közutakon.

A tervezetét még nem vitatta meg a parlament, és valószínűleg a nyári szünet előtt már nem is fogja. Legalább lesz idő azt is belefoglalni, hogy a vezetés közbeni fészbuk-lájvozásért minimum húsz év börtön járjon, és örökre vegyék el az illető marha jogsiját!

Share Button
Ennyien olvasták: 253

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.