Központ
2018. július 19. csütörtök, Emília

Kissé poros vásárhelyi történet

Molnár Tibor július 10, 2018 Humor

Gyerekkoromban, a nyolcvanas években nem árultak csalit a horgászüzletben, sőt, horgászüzletek se voltak, a Bolyai utcait kivéve, de ott is csak műanyag szöcskét, gumitücsköt meg egyéb hasznavehetetlen marhaságokat lehetett kapni, élő csalit nem. Úgyhogy vastaggilisztát magunk szedtünk este a virágágyásban, eső után, mert olyankor bújnak ki bulizni, trágyagilisztáért meg lótetűért falura jártunk, ahol a rokonok, ismerősök nagyvonalúan megengedték, hogy feltúrjuk az udvarvégi trágyadombot, kukacért pedig a mezőszabadi disznóhizlaldába, ahol külön a horgászok számára „tenyésztettek” kukacot: kiraktak egy rothadó húsokkal és csontokkal teli nagy vashordót a napra, hogy köpjék be a nyálkás masszát a legyek, és aztán szülessen sok-sok kinderlégy, azaz kukac.

Szóval, egy maihoz hasonló szép nyári napon pecázás előtt szépen kibicajoztunk a szomszéd fiúval az említett disznyóintézménybe kukacot kaufolni; olyan bűz volt a húsos-kukacos hordó tízméteres körzetében, hogy ahhoz képest egy két hete nem takarított városi budi francia parfüméria, de mi már akkor se voltunk finnyásak. Amint később hazaértünk a glükózosdoboznyi paduc-csemegével (lásd a képen; bizonyára sokaknak ismerős, anno a nyápicabb gyerkőcöknek adták táplálék-kiegészítőként a murokfőzelék és a szójás szalámi mellé), letettük a küszöbre, majd hátramentünk a fáskamrába kilyuggatni a tetejét egy szeggel, mert a kukacok is szeretik a légkondit, később gubóznak be, mint egy hermetikusan lezárt dobozban. Hamar végeztünk, de mégis későn: előremenve azt láttuk, hogy a fedetlenül és őrizetlenül hagyott dobozból a kétéves szomszéd kislány kétpofára tömve nassolja a kövér, virgonc kukacokat. Annyira ízlett neki, hogy utána egy ideig állandóan „mozgópojt” kért az anyjától.

Különösebb tanulsága vagy csattanója nincs a sztorinak, max annyi, hogy ha valamikor tényleg ráfanyalodunk az egyre többet reklámozott rovarevésre, akkor érdemes légylárvákkál, azaz kukacokkal kezdeni, mert az már ki van próbálva: kutya bajod se lesz tőle! Legfeljebb kirepül néhány légy a füleden, ha nem emésztesz elég gyorsan…

Share Button
Ennyien olvasták: 508

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.