Központ
2018. december 11. kedd, Árpád, Árpádina

Kiürülő Románia

Molnár Tibor november 14, 2018 Humor

Több mind hárommillióan(!) hagyták el Romániát az elmúlt 28 évben, csak tavaly közel 220 ezren. A kivándorlók 71%-a munkavállalás miatt hagyja el az országot, de vannak, akik családi, turisztikai vagy egyéb okok miatt – derül ki, egyebek mellett, a Mágnesvárosok – Migráció és ingázás Romániában nevű, nemrég közzétett tanulmányból.

A romániai kivándorlás mértékéről az edupedu.ro oktatási szakportál készített összesítést a minap, számos forrás felhasználásával. Az Országos Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva arról számoltak be, hogy csak tavaly mintegy kétszázhúszezren hagyták el hosszú távra az országot, ez pedig 600 személyt jelent naponta, illetve huszonnégyet óránként. Habár ezek az adatok már nem számítanak újdonságnak, a felmérés a téma egyéb sajátosságaira is rámutat: az említett dokumentum szerint Románia egyike az elvándorlás által leginkább fenyegetett EU-tagállamoknak, hiszen 1990 óta több mint hárommillióan hagyták el az országot, ez pedig azt jelenti, hogy körülbelül hárompercenként lelép valaki.

Az elmigrálók fele Románia 2007-es EU-s csatlakozása óta hagyta el az országot, ezzel pedig első helyen áll a tagországok között a kivándorlók tekintetében, népesség-számarányosan. A felmérésben arra is rámutattak, hogy az első jelentős migrációs hullámokért a magyar és német kisebbség „felelős”, akik tömegesen költöztek Németországba és Magyarországra, majd ezt az etnikai migrációs hullámot fokozatosan váltotta fel 2007 után a román nemzetiségűek kivándorlása a jobb lehetőségek reményében, azaz péntru-un-tráj-décsént. Jelenleg Romániából származik a Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon élő bevándorlók zöme (ami nyilván az EU-n belüli migrációra vonatkozik, mert Spanyolországban, de főleg Itáliában már alaposan leköröztek bennünket a Péntekek, a 2015-ös migrációs válság kirobbanása óta).

A külső migráció bizonyos mintái regionális és megyei szinten is megfigyelhetők a tanulmány szerint: a kelet-romániai kalandorok zöme Olaszországba költözött, a középső és a déli régióban élők pedig főként Spanyolországot választották, az ottaniak nagy örömére. Hargita megye az egyetlen, ahonnan Magyarországra távoztak a legtöbben permanensen, az összes többi megyéből „olaszba” vagy „spanyolba” költöztek a legnagyobb arányban; Maros megye utóbbiakhoz tartozik.

A kivándorlók többsége (71%) munkahely miatt, 16%-uk családi okok (még mindig az innen kicucukáztatott anyuka/anyós a legolcsóbb bébiszitter Nyugat-Európában), 3% turisztikai célból, 2% tanulmányok, 8% pedig egyéb okok miatt hagyta el az országot (ebbe a kategóriába tartozik például Elena Udrea, Radu Mazăre és Sebastian Ghiță). A legtöbben (44%) a szolgáltatási szektorban vállaltak munkát (prietenii stiu, de ce…), 28% építkezéseken dolgozik, 20% a mezőgazdaságban tevékenykedik, 8% pedig ipari dolgozó. A maradék nulla százalék fejlesztési, kutatási és innovációs területen dolgozik.

Mindeközben, a százezret közelíti Romániában azon gyerekek száma, akiknek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik; többségüknél érzelmi és viselkedési rendellenességek figyelhetők meg. 2017 végén hetvenhétezer olyan kiskorút tartottak nyilván Romániában, akinek egyik szülője, és tizenhétezer olyat, akinek mindkét szülője külföldre távozott. Tanáraik szerint gyakran hiányoznak, iskolai teljesítményük, érdeklődésük csökken, kommunikációs és érzelmi zavarokkal küzdenek, könnyen apátiába esnek, vagy éppenséggel hiperaktivitással, szóbeli és fizikai erőszakkal próbálják felhívni magukra a figyelmet.

A legtöbb hátrahagyott gyerek (több mint 31 ezer) az ország észak-keleti (moldvai) térségében él; a legkisebb arány a fővárosban és az ország nyugati régiójában figyelhető meg, ahol az ország lakosságának 20%-a, de a hátrahagyott gyerekek alig 2%-a él. A statisztikai intézet szerint a vendégmunkások által hátrahagyott gyerekek alig fele részesül egyéni vagy csoportos tanácsadásban; több mint háromnegyedüket anyjuk, tíz százalékukat apjuk neveli egyedül, öt százalékukat nagyszülők vagy más családtagok gondjaira bízták a külföldre távozott szülők.

Amennyiben nem lassul az exodus, illetve nem javulnak a demográfiai mutatók, Románia az elkövetkezendő száz év alatt teljesen el fog néptelenedni. Ki ünnepli majd akkor a bicsénténárt?

Share Button
Ennyien olvasták: 695

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.