Központ
2019. augusztus 23. péntek, Bence

Medvetámadás Marosvásárhely központjában!

Központ április 1, 2019 Humor

Az incidenst követően a Központ munkatársa szinte azonnal a helyszínre sietett, de a medvének már csak a hűlt helyét találta, végül a város határában sikerült utolérnie és mikrofonvégre kapnia.

„A sajtóban biztos úgy fog megjelenni, hogy én támadtam emberre, mert mindig a medve a hibás, ugye, pedig most pont fordítva történt” – kezdte beszámolóját lapunknak a kábé három mázsás, neve és súlya elhallgatását kérő nőstény medve, majd így folytatta: „Épp a McDonald’s-ba igyekeztünk a három boccsal, mert a középsőnek, a kis Hugónak ma van a névnapja, amikor a B&B gyógyszertár előtti zebrán valaki akkorát rúgott a hátsómba, hogy majdnem kitúrtam a virágórát, s utána még percekig földet meg árvácskákat köpködtem, Hugó pedig úgy megijedt, hogy egészen az Avram Iancu szoborig szaladt, és csak két kiló mézes nyalókával tudtam lecsalogatni a nyakából. Ezek után elindultam megkeresni a támadómat, hogy beszéljek a letépett fejével, vagy legalább kissé megdorgáljam, mert illetlenség ilyesmit csinálni, de aztán kiderült, hogy nem szándékos támadás történt: egy újabb Siletina-busz hibásodott meg, ezúttal a fékrendszere, így a sofőr a piros jelzés ellenére képtelen volt megállni, és ezért taszajtott be engemet derékig a város leghíresebb virágágyásába. Úgyhogy nem is haragudtam meg rá, pláné, hogy a mekiben ő fizette a fogyasztásunkat, s útban hazafelé az Auchanban még vett nekünk egy púpozott bevásárlókocsi marhabélszínt és disznókarajt, Hugócskámnak pedig külön egy hatalmas málnahabos tortát, öt veder erdeigyümölcsös joghurtot és két bax juharszirupot. Ha belegondolok, nem is jártunk rosszul” – zárta mondandóját a megtermett maci, majd elkérte Borboly Csaba lakcímét, és sietve távozott

Share Button
Ennyien olvasták: 2679

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.