Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Nosztalgikus-szocreál dizájn center

Molnár Tibor január 23, 2017 Humor

„PACIFIC” lemezjátszós világvevő rádió. A sokoldalúan fejlett szocialista elektrotechnikai ipar eme gyöngyszeme majd’ minden lakásban ott figyelt valamelyik sarokban, és habár a fél világ nagyvárosai fel voltak tüntetve a dizájnos fekete plexid előlapon, valójában csak a marosvásárhelyi és a bukaresti rádió jött be rajta; a Szabad Európa Rádió hallgatásához már komolyabb eszközök szükségeltettek, például egy VEF vagy egy SOKOL. Eme készülékben azonban nem a rádió-rész volt a pláné, hanem a pick-up, továbbá az, hogy egy kábel segítségével össze lehetett csatlakoztatni kazettofonnal/magnóval, és így lemezről kazettára/magnószalagra „vételezni”.

(Csak az érdekesség kedvéért: egy hatvanperces kazettára, bármily hihetetlen, hatvan perc zene fért fel, ezzel szemben egy mai 4,7 gigabájtos DVD-re, mp3-formátumban nagyjából 80 órányi, azaz 80 kazettányi zenét lehet rágyúrni, ráadásul percek alatt – anno ennyi zene kazettára vagy szalagra való másolása pontosan 80 órát, azaz valamivel több, mint három napot vett igénybe.)

Annak ellenére, hogy, amint a képen is látható, a doboza fából készült, olyan rettenetes hanggal bírt, hogy ahhoz képest Tamás Gábor Andrea Bocelli és Freddie Mercury közös gyereke.

„Héténekes” kvarcóra. Ahogy manapság a nebulók körében, avagy lebontva: iskolán, osztályon és baráti körön belül az dönti el a menőségi hierarchiát, hogy melyikük rendelkezik ultimul röknetebb okostelóval, úgy a nyolcvanas években ezt a pionírfalkán belüli rangsort a karóra határozta meg. Ha nem volt órád, gyakorlatilag nem is számítottál. Ha volt „héténekes” órád, akkor már voltál valaki. De ha „nyolcénekessel” rendelkeztél – amit néha ki lehetett fogni egy-egy konszignációban, ha kitartóan vadásztad –, akkor te voltál a főgájner!

(Konszignáció: egyfajta kommunista minipláza, ahol az említett kvarcórákon kívül olyasmiket árultak, mint például: (nyugat)német horgászbot, horgászorsó;  csehszlovák síbakancs, síléc; kicsinyég lehurbolt, de fungáló és márkás rádiók, kazettofonok, fényképezőgépek, számológépek; nem fakeretes régeni, hanem karbonszálas osztrák teniszütők; (többszörösen) levetett külföldi csizmák, bakancsok, pumaádidászok stb. Baromi drágán vesztegettek mindent, de úgy is örvendtünk, mint nősténymajom a hímmajom farkának, hogy egyáltalán hozzájutunk márkás cuccokhoz.)

Apropó, drágas(z)ág: egy vadiúj „éneklős” óra 6-700 lejbe, azaz egy akkori átlagfizetés negyedébe fájt. Pedig külföldön (értsd: Jugoszláviában) bagóért mérték kilóját, csakhogy közgazdasági alapvetés: a termékeknek sose abszolút, hanem mindig helyi értékük van. Így fordulhatott elő ama furcsaság is, hogy egy ötszáz dolláros videomagnónak az itthoni piaci ára egy új Dácsiájéval vetekedett: utóbbit hetvenezer, előbbit ötven-hatvanezer lejért lehetett beszerezni.

Retro LCD-tévé – azaz Lazac-Csipke-Díva. Mámaság bizonyára nemcsak azért nem pakolunk nippeket meg egyéb ízlésellenes dísztárgyakat a tévékre, mivel három-négy centi vékonyak, így bajosan egyensúlyozna rajtuk egy-egy kövér üvegponty, megtermett kerámia-kutya vagy golyóérett ólomkristály-őzike, hanem mert akad mit nézni a tévében, nem kell a tetejét bámulnunk huszonnégy órából huszonkettőt (lásd lejjebb).

A régi, elektroncsöves („lámpás”) tévék bekapcsolása se vala oly egyszerű művelet, mint a maiak esetében: a startgomb  megnyomintása után kábé 8-10 percig „melegedtek” az ötvenkilós monstrumok – régebbi, leharcolt modellek akár negyedóráig is –, mire megjött először a hang, majd kisvártatva a kép is, viszont a gyakori villanyelvevések miatt sűrűn előfordult, hogy mire elért bennünket előbb az akusztikus, majd a vizuális inger, addigra már megint elment az áram, de így visszatekintve ez nem is annyira gáz: sokan ennek köszönhetjük, hogy egyáltalán megfogantunk…

És még valami: amikor megjelentek az első román színes tévék, azok is különböztek némileg a mai hádéredi meg egyéb televizoroktól: olyan értelemben voltak színesek, hogy minden piros és kék árnyalatokban játszott – a sárgát nem tudták belevinni, holott biztos szerették volna.

A tévéműsor, amit senki se látott. Az alábbi egy igazi audiovizuális-kultúrtörténeti dokumentum: a TVR 1989. december 22-ére tervezett programja, amit végül senki nem tudott megnézni: az egyórai „Telejurnal” még bement, ám utána a mezőgazdasági műsor meg a többi agymosós marhaság már nem: megszakították az adást, és következett a Kárpátok Géniuszának rendkívüli erkélyi beszélye. A többi már történelem.

Érdekes ugyanakkor, hogy a korabeli tévéműsor-szerkesztő valamit megérezhetett, megcsapta balról a forradalom szele (jóllehet a grila összeállításakor még csak max Temesváron forradalmodott a hangulat): a programban háromszor is szerepel a „revolutionar” kifejezés…

 

Share Button
Ennyien olvasták: 810

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.