Manapság, harminc évvel a gengszterváltás után gyakorlatilag csak a buxtárca és a képzelet szab határt a karácsonyi ajándékozásnak, anno viszont ez kicsit másként működött. Lássuk hát, képekkel illusztrálva, hogy miknek örültünk annak idején karácsonykor, mint rövidlátó ló a kontaktlencsének, ha az angyalka odasuvasztotta a karácsonyfa alá:
Walkman. Magyarul sétálómagnó, de ez a megnevezés kissé megtévesztő, mert se tartóselemet, se akkut nem lehetett kapni hozzá, és a két normál ceruzaelem legfeljebb egy rövidebb séta erejéig bírta, mert ahogy elkezdett lemerülni, úgy kezdett Madonna és Michael Jackson egyre vastagabb hangon énekelni…
Trapper farmer. Mivel a román „farmer” már az első mosás után két számmal kisebb és három színárnyalattal világosabb lett, ellenben a magyar testvére tíz-tizenkét mosást is kibírt kacagás, azaz érezhető méretcsökkenés és látványos kifakulás nélkül, úgy örültünk neki, mint a mai gyerekek a legújabb ájfónnak. S ha még egy farmeringet is mellépakolt az angyal, mint a képen látható nyóckeres Sandokannak, az már maga volt a mennyország.
Orosz (szovjet) szemikursza. Volt román szemikursza (félverseny-bicikli) is, de amikor kaptál egy ilyet, papírgájnerből egyből igazivá avanzsáltál. Egyesek akkora becsben tartották, mármint a szüleik, hogy a gyerek csak vasárnaponként használhatta, hét közben a régi Pegasát nyűtte. Nem vicc.
„Héténekes” kvarcóra. Nevéhez híven nem vállalt túl sokat: a naptár- és stopperfunkciók mellett azt tudta, hogy gombnyomásra lejátszott hét különböző, 2o-25 másodperces melódiácskát. Kizárólag konszignációkban és az ócskán lehetett kapni.
(Konszignáció – magyarul bizományi; ez volt a kedvenc üzletünk, azon egyszerű oknál fogva, hogy olyasmiket árultak benne, amit máshol nem: a fent említett „éneklős” és számológépes kvarcórát, nyugatnémet horgászbotot, -orsót, külhoni síbakancsot, sílécet; használt, de márkás rádiókat, kazettofonokat, fényképezőgépeket; nem fakeretes régeni, hanem karbonszálas teniszütőt; (többszörösen) levetett külföldi csizmákat, sportcipőket stb. Baromi drága volt minden, de úgy is örvendtünk, hogy egyáltalán hozzájutunk jobb cuccokhoz. Szintén a konszignációkban kapható, nagylexikon vastagságú nyugatnémet divatlapok és termékkatalógusok (Otto, Neckermann und so weiter) jóvoltából értesültünk arról is, hogy mi mindenhez nem; ezek kézről kézre jártak, és – az intenzív nyáltermelődés következtében – nem csak az észbontóan dögös fehérneműkben domborító dajcs manökencicás oldalaknál voltak összeragadva)
Külföldi piák. A többes szám kissé túlzás, mert ez vagy Havana Clubot, vagy albán „Szkánderbeg” konyakot, vagy Cinzanót/Martinit jelentett. Aki viszkit kapott, ahhoz egyenesen Amerikából érkezett az angyal. Vagy a dolláros üzletből…
(A dolláros üzlet akkoriban maga volt a Kánaán: finomabbnál finomabb, eredeti külföldi italok; manapság totál banálisnak számító, de akkoriban elérhetetlen csemegék – ananász- és mandarinkonzerv, csokoládé, mogyoró, füge, szemes(!) kávé…; külföldi cigik, szivarok meg egyéb dohánytermékek; satöbbi… Csakhogy volt ám egy aprócska, de annál súlyosabb bibi: talán meglepő, de a dolláros üzletben kizárólag dollárért tudtál (volna) vásárolni, viszont az egyszerű, de még a középszerű halandónak sem lehetett hivatalosan valutája ’89 előtt, pláné nem amerikai dollárja! Persze, valamennyi azért mindenkinek volt, de kevesen reszkírozták, bármennyire is csorgott a nyáluk, hogy engedjenek a kísértésnek, mert rövid időn belül a Borsos Tamás utcai csávók (ott volt a szeku főhadiszállása) egy kicsit megkérdezték volna, hogy honnan is van kendnek dolcsija, elvtárs? Úgyhogy a dolláros üzletből gyakorlatilag csak külföldiek vásároltak, akiknek kábé annyira mentek különlegesség-számba a felsorolt termékek, mint nekünk. Ma.)
Külföldi cigik. Egy karton Kent cigaretta akkoriban valóságos kincs volt, de a legérdekesebb az, hogy gyakorlatilag senki nem szívta el, mert bárkit le lehetett kenyerezni vele: egyszerű halandó odaadta az orvosnak műtét előtt, az orvos továbbadta az ügyvédjének, hogy simítsa el az otthon végzett abortusz-ügyeit, az ügyvéd megint tovább passzolta az iskolaigazgatónak, hogy mégse dobják ki a hülye fiát a suliból, amiért egy kosárlabdával véletlenül átrendezte a tábla fölé akasztott Ceausescu arcvonásait, és így tovább…
