Humor

Töketlen Mikulás, megmítuzott Szűz Mária és egyéb borzadályok

Aki végtelen együgyűségében, ünnepek-közeledti optimizmusában és az emberiség normalitásába vetett, egyébiránt teljesen indokolatlan hitében azt bátorkodná gondolni, hogy így év vége felé az idiotizmus-óriáskerék kissé visszavesz a tempóból, a kretén-hullámvasút legalább a kanyarokban fékez, és a hülyeség malmai valamicskével lassabban őrölnek, az alaposan tévedne. Hogy miért? Íme:

Gendersemleges Mikulás

A nemi egyenlőségért és a transzneműek jogaiért küzdő gender-aktivisták szerint az, ha a Mikulást már nem csak a férfiak játszhatnák el, remek lehetőséget teremtene arra, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a nem-bináris- és transzidentitásokkal. A BBC egyik fújságírója nemrég hosszasan értekezett arról, hogy vajon eljött-e az ideje annak, hogy félretegyük a Mikulással kapcsolatos sztereotípiáinkat(!), és vajon ezentúl már nő, sőt transznemű is megszemélyesítheti-e a fehérszakállút? Az írásban Gina Battye „LMBT-identitás coach” (már ilyen is van!) szavait idézi, aki szerint egyre több ember kérdőjelezi meg gyermekkori „beidegződéseit”, ráadásul az Egyesült Királyságban és az USA-ban élő emberek több mint 17%-a szeretne gendersemleges Mikulást, legalábbis szerinte.

„Tudassuk velük, hogy mindenki lehet Mikulás. Az unokaöcsémnek és az unokahúgomnak így magyaráztam: amikor láttuk a Mikulást egy üzletben, azt mondtam nekik, hogy a Mikulás nem lehet ott mindenhol, nem beszélhet minden kisgyerekkel – ezért néhány Mikulás férfi, néhány nő, néhány transz, és néhányról nem tudjuk. De ők mind a Mikulás hírvivői” – írja Gina néni vagy bácsi vagy… valami.

Úgy látszik, a fényességes Nyugat roppantmód felvilágosult gondolkodói elfelejtenek egy apróságot; azt, hogy a Mikulás legendája valójában Szent Miklós püspök személyéről terjedt el, az ő nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz mint népszokás. Bár nehéz elmagyarázni a haladóknak a hagyomány jelentését, ennyit azért illene felfogni: a Mikulás egész egyszerűen azért férfi, bármily kirekesztő is ez, mert… maga Miklós püspök is férfi volt! Legalábbis a gendertelen-tudomány mai állása szerint.

Szexuális zakatolás egy

Egy amerikai rádió nemrég levette műsoráról a Baby It’s Cold Outside (Cúg van odakint, babám) című karácsonyi dalt, mivel 74 évvel(!) a szám megjelenése után szexuális zaklatást „találtak” benne. Nem vicc! A clevelandi Star102 azért nem sugározza az említett dalt, mert abban a férfi „maradásra próbálja bírni” a hölgyet.
A rádió megszavaztatta ugyan a fészbukon a hallgatókat, hogy játsszák-e a dalt, és bár túlnyomó többségük azt szerette volna, hogy továbbra is a kínálat része maradjon, a vezetőség mégis úgy döntött, hogy mégse fogják nyomatni a klasszikus karácsonyi slágert. A Star102 egyik műsorvezetője szerint helyes döntést hoztak, mint blogjában írta: „A világ most különösen érzékeny, az embereket könnyű megbántani”.

Megbántani??? Mivel? A Baby It’s Cold Outside ugyanis arról szól, hogy egy bárban poharazgató csumpálák megpróbál rávenni egy puncilinát arra, hogy ne csámpázzon haza a csontrepesztő hidegben üstöllést, hanem inkább maradjon vele ott még egy pár italra. A bírálóknál annál a résznél lengett ki a mítu-kolomp, amikor a fehérnép nemet mond, a gaz férfi azonban ezt nem fogadja el (az el-nemfogadás valójában abban áll, hogy a manci mind menne, a pacák meg egyre ismételgeti neki, hogy hideg van kint – ennyi).

És most lássunk néhány magyar, minimum mítu-gyanús dalrészletet:

„Nevét se tudom még, kezét se fogom még, és csak azt tudom, hogy ő még csak most tizennégy” (LGT) – Az egy dolog, hogy a kiscsaj nevét se tudja, és az is hagyján, hogy a kezét se fogja, de a lényeg a mondat végén van: „még”. Vagyis készül, és aligha fog négy évet várni. Még. Az viszont, hogy rettenetes mítuzást tervezget, a folytatásból egyértelműen kiderül: „A papa vigyáz rá, a mama vigyáz rá, nem tudja mi vár, mi vár, mi vár rá…”. Még belegondolni is rossz!

„Vasárnap délután volt, mikor megismertelek, a bátyád apámmal nálunk sakkozott, kamaszok voltunk, és sok hülyeséget beszéltem neked, és kipróbáltuk, a szerelem jó dolog” (Zorán) – Napnál világosabb, hogy még aznap megparittyázta a bigét, amikor megismerte. De legalább annyi, hogy mindketten kamaszok voltak

„Sárika egy kicsikét butácska, de Sárikának a szíve kitárva, gondoltam, hogy egyszer majd beférek, de Sárikának hiába beszélek” (Illés) – Már az felháborító, hogy egy értelmi fogyatékos csajt próbál befűzni a paraszt, erről szól az egész dal, a végkifejlet viszont egyenesen égbekiáltó: „Egy óra múlva Sárika az enyém lett, mert tudtam én, hogy nem hiába beszélek”

Szexuális zakatolás kettő

A fentinél pár fokkal vadabb baromságot állít az az amerikai egyetemi tanár(!), aki szerint Isten a beleegyezése nélkül termékenyítette meg Szűz Máriát (mármint nem az ő, hanem Szűz Mária beleegyezése nélkül). Eric Sprankle a Minnesotai Állami Egyetem fékezhetetlen agyvelejű pszichológia-docense, akinek a Twitter-oldalára kitett bejegyzése komoly indulatokat kavart. Íme a proszt-poszt: „A szűz szülés története egy olyan mindentudó, mindenható istenségről szól, aki megtermékenyít egy tinilányt. A beleegyezésnek nincs olyan meghatározása, ami magában foglalná ezt a forgatókönyvet. Kellemes ünnepeket!”.
Majd kicsit még ráivott/rászívott, és a következőt is hozzátódta: „A bibliai istenség rendszeresen bünteti az engedetlenséget. A hatalom különbsége (istenség vs. halandó) és az erőszak lehetősége arra, ha nemet mond, semlegesíti Mária igenét. Valakit ilyen helyzetbe hozni a legjobb esetben is a hatalommal való etikátlan visszaélés, rosszabb esetben durva ragadozó magatartás”.

Eric koma egyébként sem a visszafogottságáról híres, már többször okozott felháborodást Twitter-bejegyzéseivel, amelyek általában a testkereskedők jogairól, az abortuszról és az ateizmusról szólnak. Nagy kedvence Marilyn Manson, gyerekkorában gyakran öltözött vámpírnak, esküvője halloweenkor volt egy temetőben, és posztolásaiban gyakran élteti a sátánt.
Amerika tényleg a korlátlan lehetőségek hazája: egy olyan ember tanár a pszichológián, aki a pszichiátrián kéne legyen. Tanagyag.

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.