Központ
2017. december 15. péntek, Valér
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű
Borús
Holnap
Borús
Borús
Vasárnap
Borús

Vásárhely by night

Molnár Tibor május 21, 2016 Humor

„A Marosvásárhelyi Állatkert is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája elnevezésű rendezvényhez. Ennek keretében május 21-én az érdeklődők betekintést nyerhetnek az állatkert lakóinak éjszakai szokásaiba. A szombat esti egyedi program során néhány állatfaj éjszakai etetésére is sor kerül” – áll abban a közleményben, amit szerkesztőségünkbe elfelejtettek eljuttatni, de mi megszereztük…

zoo

A részletes program tanulmányozása során olyasmik jöttek szembe, mint „Majom-party” és „Bandázz a banditákkal”, melyek alapján akár kampányrendezvény is lehetne. Ezért fel is hívtuk az állatkertet, és kiderült, hogy valóban állatos mókázásokról van szó: a majombuli a páviánok ketrecében lesz megtartva, helyben készült banánlikőrrel fokozva a páviánok és a látogatók hangulatát, a banditás bandázás pedig a mosómedvékkel való hancúrozást jelenti. Találó elnevezés, mert a persilmacik tényleg úgy néznek ki ama fekete csíkokkal a szemük körül, mint egy rókaképű álarcos bankrabló vagy egy rachitikus, nyeszlett Zorro. De lesz erőpróba tigrisekkel, ami már neccesebb (reméljük, hogy Sandokan fog velük birkózni, és nem a bámészok közül sorsolnak ki egy szerencsétlent), valamint elefánt-pedikűr, amihez a körömlakkot és az XXL-es ecsetet a Dedeman biztosítja, cserébe Tánja egy hónapig narancssárga munkavédelmi sisakot fog viselni. A vidám állatkertes bohóckodás nem tart egész éjjel; fél tizenkettőkor véget ér, mivel május 21-én telihold lesz, és olyankor az igazgató mindig farkasemberré változik.

És most ízelítőül néhány további program a VÁSÁRHELYIEK ÉJSZAKÁJÁBÓL:

Múzeumok Éjszakája. Ez idén, rendhagyó módon az intézmény igazgatójáról, a magyar polgimesterjelölt Soós Zoliról fog szólni, aki körbevezeti a kései látogatókat a múzeumban, s közben válaszol a kérdéseikre. Bármit lehet kérdezni tőle, például: „Az őssejteket ősemberekből veszik ki?”, „A kihalt szarvasmarha-fajtákat természettudományi múúú-zeumokban tartják?”, „Láttad az Éjszaka a múzeumban című filmet?” satöbbi.

Mozik Éjszakája. Ebben nem lesz semmi különleges, csupán csupa éccakás filmet vetítenek az Artában: Éjszakai rohanás, Tábornokok éjszakája, Fehér éjszaka, A bűn éjszakája, valamint a Hat nap, hét éjszaka vágott verziója.

Rendőrség Éjszakája. Ez az előzetes tervek ellenére nem lesz megtartva, mivel kiderült, hogy semmi újdonság-élményt nem adna: a rendőrök nappal is pont olyan sötétek, mint éjjel.

Éjjeli Bárok Nappala. Ez nyilván fordított játék: e napon a nájtklubok nappal lesznek nyitva; akik nagyon beisznak délig, azok egynappalos kalandokba fognak bocsátkozni, és még aznap rohadt máséjszakások lesznek.

Éjszakai RMDSZ-majális. Ugyanúgy zajlik, mint a nappali, csak hangulatosabb, mivel éjjel jobban látszik a bográcsok alatt lobogó tűz; a kész kaját műanyag tányérok helyett foszforeszkáló éjjeliedényekben szervírozzák. De figyelem: májusi éjszakákon igen erős a holdsugárzás, ezért mindenki vigyen magával holdtejet vagy holdolajat!

Share Button
Ennyien olvasták: 391

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.