Központ
2018. december 10. hétfő, Judit

VÉBÉ!

Molnár Tibor június 14, 2018 Humor


A ma kezdődő foci-vébé a huszonegyedik világbajnokság. Június 14. és július 15. között rendezik a fényességes Oroszországban. A ruszkik még sose rendeztek világbajnokságot, még megboldogult Szovjetunió korukban se, de téli olimpiát már egyszer sikerült, 2014-ben, Szocsiban. A rendező országról 2010. decemberében döntött a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, és ugyanakkor határoztak a 2022-es labdarúgó-világbajnokság helyszínéről is.

És itt tegyünk egy kis kitérőt, ugyanis a négy év múlva megrendezésre kerülő foci-vébét Katar rendezi! Az a közel-keleti törpe-emírség, amelynek területe kábé akkora, mint Magyarország egytizede (10300 négyzetkilométer), és jelenleg még egy normális stadionnal se rendelkeznek, habár már folynak az építkezések, mert van miből – világszinten Katarban a legmagasabb az egy főre jutó hazai össztermék (GDP): 2010-ben 90 000 USD/fő, 2012-ben 102 800 USD/fő (összehasonlításképpen: Romániában ez az érték 10, Magyarországon 15 ezer dollár). De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a mohamedán országban abszolút tilos mindenféle alkoholfogyasztás, a turistáknak is; még ecetet se használnak, szóval meglehetősen érdekes lesz, amikor például az angol ultrák sör helyett egy-egy muroklével a kezükben szurkolnak majd a stadionokban. Ami azt illetti, nekünk, közenséges fotelszurkolóknak se fog túl jól esni otthon a sör a tévé előtt – mivel a Perzsa-öbölben nyáron olyan rohadt meleg van, hogy még a legjobb fomában lévő európai vagy amerikai focisták is hőgutától sújtva rogynának össze pár méter futás után, ezért a vébét nagyjából az adventi időszakban, pontosabban november 26. és december 18. között fogják megrendezni az olajgyurkák.

Visszatérve a mostani tornára: a világbajnokság mérkőzéseinek tizenegy város tizenkét stadionja ad otthont; a nyitómérkőzést és a döntőt is a Luzsnyiki Stadionban (lánykori nevén Lenin Stadion) játsszák. Ebben a stadionban történt 1982. október 20-án az európai labdarúgás egyik legmegrázóbb eseménye. Az UEFA-Kupában a holland HFC Haarlem és a Szpartak Moszkva összecsapása zajlott, amikor a mérkőzés 90. percében az 1-0-ra vezető Szpartak újabb gólt szerzett. A találat hírére a már hazafelé induló szurkolók visszaözönlöttek a stadionba; a folyosókon kitört pánikban rengeteg embert agyontapostak, többen megfulladtak a tömeg nyomása alatt: hivatalos adatok szerint 66 szurkoló vesztette életét. A Luzsnyiki Stadion ma 81000 férőhelyes; a szentpétervári Kresztovszkij Stadion nem sokkal kisebb, kábé 68000 férőhelyes, a többi tíz befogadóképessége pedig átlagosan 45000 körüli.

A 32 résztvevő között különösebb meglepetések nincsenek, habár Izlandot – akik a 2016-os Eb-n is becsülettel helytálltak, időnként parádés játékot produkálva – mindenképpen meg kell említeni mint újoncot, valamint Panamát is, akik szintén először vesznek részt labdarúgó-világbajnokságon. Van továbbá két „régről visszatérő” csapat is: Egyiptom legutóbb a minden idők legjobb világbajnokságának tartott 1990-es olaszországi tornán rúgott labdába, míg Peru még régebben, az 1982-es spanyolországi vébén szerepelt utoljára kontinensviadalon.

A szenegáli válogatott is érdekes színfoltja a mezőnynek, akik most jutottak ki másodjára, és akiknek a 2002-es vébén való szereplése bizonyára sokak számára emlékezetes maradt, amikor „Teranga oroszlánjai” abszolút újoncként a nyitómérkőzésen 1-0-ra legyőzték a címvédő Franciaországot, a másik két csoportmeccsen ikszeltek Dániával és Uruguay-jal (1-1, illetve 3-3), a nyolcaddöntőben kiverték a svédeket (2-1), és végül csak a törököknek sikerült megállítaniuk őket a negyeddöntőben, vékony 1-0-val és vastag bírói segítséggel. A franciák veresége azért is volt fölöttébb gyalázatos, mert tulajdonképpen a „sajátjaik” kenték el a szájukat: a szenegáli kezdőcsapat minden focistája Franciaországban játszott! Nem is jutottak ki a csoportból Roger Lemerre tanítványai, sőt: az utolsó helyen végeztek, egyetlen pontocskával, mert valahogy kikínlódtak ugyan egy gól nélküli döntetlent Uruguay válogatottjával, egy olyan dögunalmas meccsen, hogy a sérült Zidane is legalább háromszor bealudt a kispadon, de a harmadik csoportmérkőzésen a dánoktól is kaptak egy kettest.

Bizonyára még a fociutálók által is köztudott, hogy se Magyarországnak, se Romániának nem sikerült kiverekednie magát a mostani vébére, de még a harmincöt játékvezető között sincs egyetlen magyar vagy román se. Habár egy magyart lehet mégiscsak látunk majd a pályán: a két óceániai sípmester közül az egyiket Norbert Hauatának hívják…

És végül még egy érdekesség: a harminckettes mezőnyből a házigazda Oroszország az utolsó a FIFA-világranglistán: hatvanötödikek, még Panama (49.), Dél-Korea (62.)  és Szaúd-Arábia (63.) is megelőzi őket. De ha azt nézzük, hogy a következő rendezőország, a már említett Katar labdarúgó-válogatottja momentán a nyolcvanhatodik ugyanazon listán, akik nemhogy soha nem szerepeltek még világbajnokságon, de még kijutás-közelbe se kerültek, akkor nem is olyan zsenáns ama 65. hely. Mert még az se kizárt, hogy a 2026-os vébét a százhetvenötödik Csád,  a kétszázadik Srí Lanka vagy a listautolsó, a kétszázhatodik polinéziai Tonga fogja rendezni. Persze csak akkor, ha a pályázat elbírálásáig találnak maguk alatt annyi olajat a nyomorultak, amennyiből kilóra megveszik a velejéig korrupt döntéshozó fifás bácsikat, ahogy tették azt pár évvel korábban a kuktagumival leszorított lepedőket viselő katari sejkek is.

Jó vébét, jó szurkolást!

Share Button
Ennyien olvasták: 549

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.