Központ
2017. december 17. vasárnap, Lázár, Olimpia
Havazás
Vasárnap
Havazás
Borús
Holnap
Borús
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

Vévé nyóc

Molnár Tibor szeptember 2, 2016 Humor

Habár a Való Világ korábbi szériáinak szereplőit se PhD-disszertanoncok, hermeneutika-professzorok, kvantumfizikusok és a Mensa egyesület tagjai közül verbuválták, a játékosok többé-kevésbé értelmes tőmondatokban beszéltek, és a DNS-ük is nagyjából megegyezett egy emberével. A múlt hét végén a nálunk is fogható RTL2-n indult Való Világ 8 (becsületes nevén ValóVilág powered by Big Brother) esetében kissé más a helyzet, ugyanis ezúttal sikerült a hülyezsák legmélyéről meríteni: a mostani kiadás fehérjehalmazai gyakorlatilag csak tőmorfémák szintjén kommunikálnak (Mi? He? Hö? Ja. Aha. Pfff!), tekintetükből pedig úgy süt a bárgyúság, a pusztító butaság és a végtelen együgyűség, hogy szinte a tévén keresztül is perzsel.

14171841_10207146620890575_662878629_n

Az egyik huszonegynéhány éves, szőke punetti, Vivi már a beköltözés estéjén úgy bekarcolt, hogy végig anyaszült meztelenül flangált fel és alá, könyörögve az összes kannak, hogy valamelyik csinálja már meg, mert nem bír magával. Végül aztán összejött a dugás: gusztusa egyik csávónak se volt hozzá – ami egy ilyen csapatban azért nagy szó –, de a látszólag legkevésbé degenerált faszi egy idő után megunta (miközben a többiek végig eszelősen röhögtek a szerencsétlenen), és ágyba dugta az agyhalottat. Vélhetően nem önszántából, beszólhatott a nagytestvér: „Valaki vágja már bé az ágyba azt a hülye pics*t, gyerekek, mert szétbarmolja az egész berendezést”. (Sanszos, hogy így esett az eset, mert a vége felé már tántorgott, kalimpált, vert le mindent falról-asztalról.)

Vagy ott van a másik észkombájn, egy vidéki szellemi hajléktalan, aki tárgyakkal kommunikál, illetve tárgyakba köt bele, mindig ugyanazzal a „Mi van?” frazémával, csak hozzápászíccsa az illető objektum nevét: „Mi van, jacuzzi?”, „Mi van, kanapé?”, „Mi van, fal?”, majd, mivel általában késik a válasz, beléjük rúg egy nagyot, egy torpid-idióta vigyor kíséretében. Azaz csak mímeli: valójában a levegőbe talpal az istenadta, annyi esze azért van; de ha azt nézzük, hogy a társai helyett inkább a villa tereptárgyaival beszélget, nem kizárt, hogy még annál is több.

A műsor készítői szerint a VV-játékosok élete azzal, hogy beköltöztek a villába, egy életre megváltozik. Ezt nem tudjuk lecsekkolni, mivel többségük eltűnik a süllyesztőben utána, szerencsére, viszont valami tényleg megváltozik. Éspedig a nevük: miután kidzsesszelnek a villából az évik, lacik, bandik, szandik, akkortól fogva megszűnnek évinek, lacinak, bandinak, szandinak lenni, az új nevük: vévéévi, vévélaci, vévébandi, vévészandi. A fent említett Vivi új neve szépen fog alliterálni: Vévé Vivi. Sőt, ha meg találná nyerni (volt már rá példa, hogy a leggyökerebb diadalmaskodott, például Alekosz vagy Aurélió), akkor Veni Vidi Vici Vévé Vivi lesz! Kár, hogy mire megtanulná, el is felejti.

Alapszabály a kereskedelmi csatornáknál (Magyarországon, Romániában és máshol is), hogy a reklámok közé valamiféle műsorokat is be kell iktatni, mert annyira még nem zombik a nézők (fogyasztók), hogy reklámokat és hirdetéseket nézzenek egyfolytában, legalábbis egyelőre még nem. Csakis ezért, és nem másért születtek meg a magyar „teleregények” (Barátok közt, Jóban Rosszban), a gagyibbnál gagyibb „reality-sorozatok” (Éjjel-Nappal Budapest és társai), a különféle viccesnek szánt vetélkedők, a kotyvasztós műsorok, az ázalékállatkák szellemi szintjén vegetáló celebeket szerepeltető marhulós műsorok (Ezek megőrültek!, A rettegés foka, Celeb vagyok, ments ki innen!), valamint a „luxusbörtönben” forgatott valóságshow-k.

Kereskedelmitévé-marketinges alapvetés továbbá az is, hogy nem a nézőknek gyártunk reklámokat, hanem nézőket gyártunk a reklámokhoz. Aki azt hiszi, hogy egy-egy reklámfilm megalkotását fáradságos, részletes és hosszadalmas piackutató munka előzi meg, az rettenetesen el van tévedve: sokkal egyszerűbb, agy- és költségkímélőbb a fogyasztót lehúzni a reklámok szintjére, a mentális iszapba, semmint megpróbálni legalább belőni a valós elvárásokat, igényeket. És, láss csodát, ezt is csinálják! Ha nem ezt csinálnák, akkor nem volna gyakorlatilag egyforma, uniformizált az összes audiovizuált reklám, függetlenül attól, hogy tampont, dezodort, hasmenés elleni gyógyszert, tyúkszemkenőcsöt, protézisragasztót, életbiztosítást, narancslevet vagy verdát hirdet.

A kilőtt üzenet is minden esetben és lényegében ugyanaz: használd/fogyaszd ezt a terméket, és akkor te is olyan menő leszel, mint a reklámban szereplők! Csupáncsak a kontextus változik: ettől a pirulától többé nem fogod lefosni a bokádat kocogás közben; ettől a protkóragasztótól többé nem fogod az unokád születésnapi tortájára köpni a műfogsorodat; ettől a spraytől neked is olyan bomba csajaid lesznek, mint a reklámban szereplő kigyúrt Kunta Kintének; satöbbi.

A reklám a tudat meggyalázása. A reklám a rabszolgává tett vásárló szabad akaratának brutális megerőszakolása. A reklám egyperces szellemi burkini, de mire letépáznánk magunkról, már jön is a következő. A reklám egy olyan kényszerzubbony, amit önként veszünk magunkra. Egy olyan modern kaloda, amelybe önként és dalolva dugjuk be a kézfejünket, a lábfejünket és a fejünket. Azt a fejünket, amelyben elvileg az agyunk lakozik.

Visszatérve a vévé nyócra: a leendő győztesnek egy éven keresztül havonta 3 millió forint, azaz összesen 36 millió forint (kábé százhúszezer euró) üti a zsebét. Csupán az a sajnálatos, hogy nem mindegyiküknek. Merthogy ezek közül bármelyik nemhogy egy, de ötvenegy év alatt se fog keresni ennyi lóvét, legalábbis az eszével, az tuti!

Share Button
Ennyien olvasták: 754

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.