Ma 2010. szeptember 07. kedd, Regina napja van.

Utolsó lapszámunk
A hét kérdése
Lesz-e esélyes polgármesterjelöltje az RMDSZ-nek?
 
Főoldal Társadalom

Társadalom

Eddig tartott a Kitartás?

Társadalom

Míg egyeseknek természetes folyamat csecsemőként családi közegben elsajátítani az első ismereteket, vannak köztünk, akiknek mindehhez szakemberek segítségére van szükségük. Az Alpha Transilvană Alapítvány keretében működő Kitartás nappali foglalkoztató központ és ambulancia által kiszolgált súlyosan sérült (autista, Down-kóros) gyerekek itt tették meg első lépéseiket, itt hagyta el ajkukat az első szó, itt tanultak meg kezet mosni vagy önállóan enni. A nyolc évig tartó töretlen lelkesedéssel és kitartással végzett munkának most, városvezetőink jóvoltából, úgy tűnik, vége.

 

Összefogás a sokszínűségben

Társadalom


„Együtt a közösségért” mottóval szervezték meg nyolcadik alkalommal a Civil Szervezetek Vásárát Marosvásárhely főterén. Az évről-évre növekvő érdeklődésnek örvendő rendezvényen idén félszáz civil szervezet mutatkozott be a közönség előtt, azzal az általános céllal, hogy átláthatóbbá tegyék és felfigyeljenek tevékenységeikre. A Divers Egyesület, az Alpha Transilvană Alapítvány, a Hifa-Románia és az Amphion egyesületek szervezői munkájának gyümölcseként, a szombati napsütéses délelőttön több ezren látogattak el a szervezetek sátraihoz.

 

Nemcsak testet, de lelket is ápol a Caritas

Társadalom


Az egyedüllét, a tehetetlenség érzése az idős és beteg emberek számára gyakran a legelviselhetetlenebb, a teljes kiszolgáltatottság és az otthonba kerülés gondolata pedig ijesztő. Az otthoni gondozás a hozzátartozók, ismerősök általi szeretetteljes, önkéntes segítségnyújtást hivatott kiegészíteni szociális és egészségügyi szakellátással. Ennek szükségét felismerve hozta létre a Gyulafehérvári Caritas otthoni gondozó és betegápoló szolgálatát, mellyel eddigi munkájuk során jelentős sikereket értek el a szociális ellátás terén.
 
További cikkeink...
Médiapartnerek
Hirdetés
Hirdetés