Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

20 év után elkapták a második legnagyobb olasz maffiozót

Központ június 27, 2016 Külföld

Elfogták húsz évig tartó körözés után vasárnap Olaszország második legjobban keresett szökevény bűnözőjét, Ernesto Fazzalarit, a ‘ndrangheta calabriai bűnszervezet egyik főnökét, közölte az olasz rendőrség.

Lorenzo Falferi, az olasz csendőrség ezredese szerint a dél-olaszországi Calabria tartomány Molochio nevű falujában került a bűnöző a hatóságok kezére. Az elfogott maffiafőnököt Falferi a legveszélyesebb szökevényként írta le, a ‘ndrangheta pedig – tette hozzá – a világ egyik leghatalmasabb bűnszervezetének számít.

A hatóságok szerint Fazzalari egy nő mellett aludt, amikor a rendőrség elfogta, és nem mutatott ellenállást letartóztatásakor.

Az olasz csendőrség ezredese elmondta: Fazzalarit két gyilkosság, emberölés kísérlete, zsarolás, bűnszervezetben való részvétel és más bűncselekmények miatt ítélték el korábban. A 46 éves férfi életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Az olasz hatóságok körözési listájának élén Matteo Messina Denaro, a szicíliai maffia, a Cosa Nostra főnöke szerepel.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 238

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.