Külföld

„A nők emberségesebbé teszik a társadalmat”

A nők társadalmi és egyházi szerepének jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa a római Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

A nemzetközi nőnapon Ferenc pápa kijelentette, hogy a nők mindennapi munkája emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. „A nők azon túl, hogy életet adnak azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy másképpen látják a világot, messzebbre tekintenek, szívvel, türelemmel és gyengédséggel képesek megérteni a másikat” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő kijelentette: steril az a világ, amelyben a nőket kirekesztik. Beszéde végén Ferenc pápa áldását adta a nőkre és külön köszönetet mondott azoknak, akik az egyházban végzik szolgálatukat.

A Vatikáni Rádió nőnapi felmérése szerint az utóbbi tíz évben a 3000 embert foglalkoztató Vatikánvárosban az itt dolgozó – egyházi és laikus – nők aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett. A Vatikánban dolgozó első laikus nő az olasz Anna Pezzoli volt, akit 1915-ben vettek fel belső építészként. 1929-ben kerültek az első akadémikus nők a Vatikáni Levéltárba. A vatikáni hivatalokba a II. Vatikáni Zsinat után, 1965-től kezdték el felvenni a laikus nőket.

forrás: MTI

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.