Központ
2017. november 21. kedd, Olivér
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Életrajzi film készül a fiúról, aki 3 évesen 48 maratont futott le

Központ február 17, 2015 Külföld

Mindenkinek vannak elképzelései arról, hogy fizikailag mire képes egy 3-4 éves gyerek. Akinek volt már ilyen korú gyereke, vagy eltöltött hosszabb időt ilyen srácokkal, abban némi költői túlzásként felmerülhet az is, hogy annyi energia van bennük, olyan szinten örökmozgók, hogy akár egy maratont is le tudnának futni – írja az Index cikkírója. Egy indiai fiú, Budhia Singh ezt valóban megtette, egészen pontosan 48 alkalommal, még a negyedik születésnapja előtt.

fiu

Budhia egy kelet-indiai nagyváros, Bhubaneswar nyomornegyedében született. Kétéves volt, amikor meghalt az apja, az anyja pedig, mivel nem tudta eltartani a három testvérével együtt, eladta 800 rúpiáért (ez nagyjából 75 lejnek felel meg). Budhia árvaházba került, és az a sors várt rá, hogy gyerekként koldulással, később bűnözéssel dolgozzon a gazdájának. Budhia verekedős, rossz gyerek volt, ezért az árvaház vezetője, bizonyos Biranchi Das egyszer azzal büntette, hogy fusson köröket az árvaház körül, míg nem szól neki, hogy elég. Azzal a lendülettel el is felejtette, és csak öt órával később jutott eszébe a srác. Budhia rendületlenül futott, a fáradtság legkisebb jelét sem mutatva. Das kivásárolta a gyereket a gazdájától, és elhatározta, hogy az egyedülálló tehetségből a világ legjobb maratonfutóját neveli ki.

Budhia edzésterve nem volt különösebben bonyolult: reggel öttől délig futás, aztán ebéd, szieszta, és négytől sötétedésig megint futás. Az első hivatalos maratonját három évesen futotta le, és ezt a negyedik születésnapjáig még 47 követte. Amikor 4 évesen nem csak teljesített egy 65 kilométeres versenyt, hanem 7 óra 2 perces idővel rekordot is döntött a pusztító hőségben, a csodagyereket felkapta az indiai sajtó. Igazi sztár lett, egy csomó reklámban szerepelt, amivel az edzője rengeteg pénzt keresett – és persze azonnal felbukkantak a hangok, amik szerint az edző kihasználja és embertelenül bánik a gyerekkel. Előkerült az anyja is, aki korábban eladta, és azzal vádolta az edzőt, hogy kínozza a gyereket. Dast letartóztatták, aztán felmentették a vádak alól, de 2007-ben Budhiát elvették tőle, és állami gondozásba vették. A csodagyerek egy bentlakásos állami sportiskolába került, ahol megállapították, hogy a hosszútávfutás káros hatással van az egészségére, és el is tiltották tőle. 2008-ban Dast tisztázatlan körülmények között agyonlőtték Bhubaneswarban.

Az Indian Express 2013-as cikke szerint az akkor 11 éves Budhia teljesen abbahagyta a futást, és a tanulás tölti ki az életét, 17 éves koráig mindenképpen az állami iskolában marad. Budhia történetéről 2011-ben az HBO készített dokumentumfilmet, most pedig életrajzi film készül róla Indiában.

Forrás: index.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 247

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.