Központ
2017. december 11. hétfő, Árpád, Árpádina
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős

Emberöléssel vádolnak egy magyar bébiszittert Londonban

Központ március 1, 2017 Külföld

A londoni bíróságon márciusban folytatódik annak a magyar nőnek a pere, akit azzal gyanúsítanak, hogy dühében úgy megrázta a rábízott gyereket, hogy a tízhónapos csecsemő agyvérzést kapott, és meghalt.

A Johnson család 2014-ben vette fel bébiszitternek a 34 éves T. Viktóriát Turnpike Lane-i otthonukba. A magyar nő munkájával hónapokon át elégedettek voltak. 2014. augusztus 29-én a tízhónapos Joshua agyvérzéssel kórházba került, majd két nappal később meghalt.

Pár nappal később a rendőrség Viktóriát is kihallgatta, mert felmerült, hogy Joshua
halálát az okozhatta, hogy a bébiszitter elvesztette a türelmét, amikor a gyerek sírt, ezért úgy megrázta, hogy a kicsi agyvérzést kapott.

A szakértői vélemények szerint Joshua az agyvérzés mellett más sérüléseket is szenvedett: többek között vér jelenlétét mutatták ki a gerincvelőben is. A brit ügyészség vádat emelt, és emberöléssel gyanúsítja a nőt. Viktória néhány hónapig előzetes letartóztatásba került, majd óvadék ellenében szabadult.

Ugyanakkor az ügy rendkívül bonyolult, mert Joshua számos betegségben szenvedett, de a vádhatóság szerint a halálát egyértelműen magyar dadája okozta.

A magyar nő  védője tagadja a vádakat. A londoni bíróság előtt arról beszélt, hogy éppen a térdén lovagoltatta a kisfiút, amikor a gyerek fulladozni kezdett. Viktória azt hitte, valamit félrenyelhetett, ezért a hátát kezdte ütögetni. Amikor Joshua állapota egyre romlott, kihívta a mentőket. A fiú állapotát a mentősök stabilizálták, majd kórházba vitték, de ott már nem tért magához.

forrás: 444.hu, Bors, Daily Mail

A főoldali illusztráció.

Share Button
Ennyien olvasták: 325

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.