Külföld

Évente 10-20 millió kutyát is levágnak – Megkezdődött a kínai kutyahúsfesztivál

Miközben a nyugati világ úgy tartja, hogy a kutya az ember legjobb barátja, a világ keleti felén ezt korántsem gondolják így. Bár már Kínában is egyre többen tiltakoznak a macska- és a kutyahús fogyasztása ellen, a gasztrotradíciót maga a kínai kormány sem nézi jó szemmel.

kutyakina

Fogyasztási célból évente 10-20 millió kutyát is levágnak Kínában – írja a Metro Magazin. A kínai állatvédők szerint a széles körben elterjedt kutyahúsfogyasztás, és az, hogy ennek a napokban még fesztivál is rendeznek, nagyban rontja Kína nemzetközi megítélését. Az is felháborítja őket, hogy a kutyahús feldolgozása általában milyen rossz higiéniás körülmények közt történik.

Szerintük a Kínának „haladnia kellene a korral”, és be kellene szüntetni a kutyahúsfogyasztást – állítja többek között a VShine Állatvédő Egyesület. A fejlődő országok közül szinte Kína az utolsó, ahol a kutya- és a macskahús fogyasztásának a mai napig nagy hagyományai vannak – írja a Metro Magazin.

Az állatvédők magukat a bevett kutyalevágási eljárásokat is kifogásolják, hiszen „egy fejlett, civilizált állam” nem bánik így az állatokkal. Peter J. Li, a nemzetközi kínai állatvédő szövetség szakértője szerint azon túl, hogy mindez brutális állatkínzás, a kutyahús fogyasztása különösen kockázatos az ember számára. A kutyahús komoly betegségeket, többek között trichinózisfertőzést, veszettséget és kolerát okozhat.

A fesztivállal kapcsolatban az is nagy probléma, hogy ilyenkor több mint 10 ezer kutyát is lemészárolnak, köztük sok olyan házi kedvecet is, akiken még rajta van a nyakörv. Főleg a szegényebb régiók háziállatait hurcolják el a fesztivál ideje alatt. Az innen ellopott kutyák sokszor hat-hét napon át is utaznak kis fémketrecekbe zárva étlen-szomjan – mondja Peter J. Li. A mészárosok szerint minderre azért van szükség, mert a megfélemlített, fájdalmat átélő állat húsa sokkal finomabb a szervezetében termelődő adrenalin miatt.

2014-ben maga a kínai kormány elhatárolódott a napokban tartandó kutyahúsfesztiváltól, és megtiltotta alkalmazottainak, hogy részt vegyenek rajta, és nem egy kutyahúspiac és -vágóhíd méretének csökkentését rendelte el.

Forrás: hvg.hu

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.