Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Eső
Holnap
Eső
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Gabonából kaszál rengeteg pénzt az Iszlám Állam

Központ augusztus 4, 2015 Külföld

Évente több mint 200 millió dollár haszonra tesz szert az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet az irányítása alatt lévő területeken megtermelt gabonafélék értékesítéséből.

buza
Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió szerint az Iszlám Állam szélsőséges szervezet más források mellett a gabonafélék eladásából is finanszírozza tevékenységét.

Az IÁ uralma alatt lévő iraki Szaláh ad-Dín és Nineve tartományok adják az ország búzatermésének több mint egyharmadát és árpatermésének negyven százalékát. Emellett a szélsőségesek kezén van több mint egymillió tonnányi búzatartalék, ami az ország éves belső fogyasztásának egyötödét teszi ki – tette hozzá az al-Arábíja.

Hasonló a helyzet Szíriában is. A radikálisok kezén van a szíriai búzatermő területek harminc százaléka, amelyeket Rakka és Deir ez-Zór tartományok mezőgazdasági térségei adnak.

Az iszlamisták ezen felül a gyapotültetvények mintegy hetvenöt százalékát is irányításuk alá vonták Szíriában. A 2011-ben kirobbant polgárháború előtt Szíria számított a világ egyik legnagyobb gyapotexportőrének.

Az utóbbi időben az IÁ az iraki gabonát Szíriába szállítja, ahol lisztet őrölnek belőle, majd a radikálisok – egyebek közt Szíria határain kívül – értékesítik azt – közölte a pánarab hírtelevízió.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 286

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.